Visszatért a nevelőcsapatához az AS Roma egykori játékosa – HIVATALOS

Az argentin születésű paraguayi válogatott szélső fél év után ismét csapatot váltott a dél-amerikai kontinensen… (Photo by Richard Ducker/Eurasia Sport Images/Getty Images) A paraguayi Cerro Porteno együttese bejelentette, hogy egy+egy éves szerződést kötött a csapat egykori saját nevelésű játékosával, Juan Iturbével. A 30 éves szélső az elmúlt hónapokat a brazil Grémio együttesénél töltötte, ahol azonban…

Részletek

Fél év után visszatérhet Olaszországba a Juventus egykori hátvédje – sajtóhír

Olasz lapinformációk szerint a nyáron először külföldre igazoló olasz hátvéd rövidesen visszatérhet a Serie A-ba… (Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images) A Corriere dello Sport információi szerint a nyáron az Union Berlinhez szerződő Leonardo Bonucci vissza akar térni hazájába, és az AS Roma komoly érdeklődést mutat iránta. A 36 esztendős hátvéd 2010 és 2023…

Részletek

Premier League: egy év után hazatérhet a brazil középpályás! – képpel

Fabrizio Romano beszámolója szerint is nagyon közel áll a hivatalos bejelentés azt illetően, hogy Gustavo Scarpa egy évnyi sikertelen európai karrier után újra Brazíliában futballozik majd. Nottingham Forest have accepted bid in excess of €5m for Gustavo Scarpa to join Atletico Mineiro. Personal terms agreed and documents being exchanged soon. pic.twitter.com/OIdUBAZIEI — Fabrizio Romano (@FabrizioRomano)…

Részletek

Brazília: a hazatérést választhatja a válogatott korábbi ikonja!? – képpel

A jelenleg az angol Premier League-ben szereplős Chelsea kiválósága, Thiago Silva saját elmondása szerint kacérkodik a hazatérés gondolatával. Thiago Silva on potential return to Fluminense in 2024: “This is a long-standing relationship, right? But I’d rather keep quiet now”. “I have a family, I have children. So we have to think about that too. It’s…

Részletek

Jövő nyáron visszatérhet nevelőcsapatához az argentinok világbajnoka – sajtóhír

A helyi sajtó már jó ideje rebesgeti a hosszú évek óta Európában profiskodó labdarúgó várva várt hazatérését… (Photo by Simon Bruty/Anychance/Getty Images) Az argentin bajnokságban (Liga Profesional) szereplő Rosário Central sportigazgatója, Federico Lussenhoff a minap megerősítette, hogy a klub már arra készül, hogy az egykori saját nevelésű játékosa, Ángel Di María jövő júliusban visszatérjen a…

Részletek

MLS: távozik a liga mexikói ikonja? – sajtóhír

A legújabb lapértesülések szerint továbbra is elhagyni készül az észak-amerikai profi labdarúgó-ligát, a Los Angeles FC klasszisa, Carlos Vela. A 34 esztendős támadó szerződése, amelyet még a mostani idény elején hosszabbítottak meg, az év végén lejár a Los Angeles FC-nél, így jelen állás szerint, pontosabban az MLS rájátszása után, Vela szabadon igazolható játékossá válik. A…

Részletek