Sport: Váratlanul meghalt Dárdai Pál klubjának elnöke

A Hertha vezetőedzője Dárdai Pál, aki a negyedik berlini időszakát tölti. A magyar tréner még játékosként 1997 és 2011 között 297 mérkőzésen lépett pályára a klub színeiben, majd évekig volt az utánpótlás edzője, végül 2015-ben kinevezték az első csapat élére. 2019 tavaszán megváltak tőle, de 2021-ben ismét visszatért a csapathoz. Az az időszak nem tartott…

Részletek

Dortmund: visszatértek a korábbi ikonok a BVB-hez! – képpel

A Borussia Dortmund együttese hivatalos bejelentést tett arról, hogy Sven Bender és Nuri Sahin a továbbiakban Edin Terzic vezetőedző munkáját segítik majd, asszisztens trénerként. “Vissza a régi színekhez!” – köszöntette korábbi játékosait a hivatalos bejelentést követően a BVB együttese. A duóval a hivatalos közlemény szerint 2025. június 30-áig kötött szerződést a német együttes. Új asszisztens…

Részletek

Itt a vége! Nagy bejelentést tett a Juventus és az olasz labdarúgás emblematikus alakja

Az elmúlt hétvégi MLS-döntőben az utolsó mérkőzését játszotta az olasz labdarúgás korszakos egyénisége… (Photo by Isabella Bonotto/Anadolu Agency via Getty Images) A várakozásoknak megfelelően a legutóbb az MLS-ben szereplő Los Angeles FC-t erősítő Giorgio Chiellini a keddi napon bejelentette, hogy 39 évesen befejezi aktív pályafutását. “Te voltál életem legszebb és legintenzívebb utazása. Te voltál a…

Részletek

Sport: Megvan, ki váltja Simicskó Istvánt az öttusaszövetség élén

(Nyitóképünkön Balogh Gábor látható. Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt) Balogh Gábor egyedüli jelölt volt az elnöki posztra. Programadó beszédében az összefogás szükségességéről beszélt. Elmondta, hogy „jelen pillanatban erőteljes külső fenyegetettsége van az öttusának, nevezzük ezt szabályváltoztatásoknak, így egyszerűen nem tehetjük meg, hogy ne egységesen lépjünk fel a magyar öttusa érdekében”. Barátságos légkör kialakítását, konszenzus megteremtését…

Részletek

Átigazolások: Indonéziában folytatja pályafutását az AS Roma és az Inter korábbi kiválósága! – képpel

A már 35 esztendős Radja Nainggolan július óta szabadon igazolható futballistaként gondolkozhatott azon, hogy befejezi vagy folytatja pályafutását. A korábbi 30-szoros belga válogatott játékos végül utóbbi mellett döntött. 𝐎𝐅𝐅𝐈𝐂𝐈𝐀𝐋 | Indonesian side Bhayangkara have completed the signing of Radja Nainggolan (35) on a free transfer. Radja has Indonesian roots through his father and is now…

Részletek

Szögre akasztja a stoplist a brazil válogatott hátvéd

A brazil bajnokságban (Campeonato Brasileiro) Flamengo csapata megerősítette, hogy az együttes rutinos hátvédje befejezi pályafutását… (Photo by Wagner Meier/Getty Images) A korábban Európában is játszó Filipe Luis az előttünk álló hétvégén játssza az utolsó mérkőzését a Flamengo színeiben, majd a 38 éves balhátvéd befejezi aktív pályafutását. “Szeretnék tájékoztatni mindenkit, hogy visszavonulok a profi futballtól. Nagyon…

Részletek

Anglia: visszatért a kongói válogatott ‘cselgép’! – hivatalos

Az angol másodosztályú bajnokságban (Championship) szereplő Swansea együttese bejelentette, hogy megállapodást kötött Yannick Bolasie-val. A már 34 esztendős, a Kongói DK 50-szeres válogatott szélsője szabadon igazolható játékosként, rövid távú, az idény végéig szóló megállapodást kötött a “hattyúkkal”. A legutóbb 2021 szeptembere és 2023 júliusa között a török Rizespor együttesénél futballozó Bolasie jól ismeri az angol…

Részletek