Indian Wells-i tenisztorna: Alcaraz ellen lép pályára Marozsán

MH/ MTI 2024. március 11. hétfő. 23:23 A világranglistán 58. helyezett teniszező hétfőn az MTI-nek adott interjújában először a kaliforniai viadal elejére tekintett vissza.„Persze örültem, hogy a visszalépett Alexei Popyrin helyett a szerencsés vesztes Jurij Rodionovval kerültem szembe, aztán a második körben a 24. kiemelt Nicolas Jarry már keményebb dió volt. Ő nagyokat szervál és…

Részletek

Inter Miami: “Csak élvezni szeretnénk az utolsó fejezetet!”

A lassan a világ körüli felkészülési turnéjának vége felé tartó (a hétvégén Hong Kongban lépett, szerdán pedig már Japánban lép pályára a csapat – a szerk.) Inter Miami sztárja, Luis Suárez, miután csapata vasárnapi, a hongkongi ‘All Stars’ elleni találkozóját kihagyta, bőven volt ideje válaszolnia az újságírók kérdéseire (…) (Photo by Marcos Brindicci/Getty Images) (…)…

Részletek

Sport: A kispadon maradt Messi, 40 ezer dühös hongkongi szurkoló fütyülte ki David Beckhamet

A klub elnökét, David Beckhamet pedig egyenesen kifütyülte a hongkongi közönség, mert hiába fizettek akár 460 dollárt (nagyjából 165 ezer forintot) jegyeikért, nem láthatták játszani Lionel Messit. Már a Miami előző meccse előtt megjelentek arról szóló hírek, hogy Messi egy combsérülés miatt MRI vizsgálaton vett részt, a meccs utolsó hét percére mégis beállt játszani az…

Részletek

Sport: Az ember, aki feltámasztotta a Liverpoolt

Újságírónak vagy pszichológusnak is kiváló lenne Az élet pedig hétről-hétre, fordulóról-fordulóra bizonyítja, hogy jól döntött Szoboszlai. Jürgen Klopp tökéletesen tisztában van vele, hogyan kell bánnia a játékosaival, mit kell tennie és mondania ahhoz, hogy a legjobbat hozza ki belőlük. Ha éppen Szoboszlainak nincs jó napja, és Klopp úgy dönt, hogy lecseréli, a pályáról lejőve egyből…

Részletek

Sport: Kézi-Eb: Rosta Miklós otthagyta a válogatottat, mert gyereke születik

– nyilatkozta a magyar szövetség honlapján José María Rodríguez Vaquero szövetségi kapitány. Hozzátette, sok szeretettel várják vissza Rostát, de azt egyelőre nem lehet tudni, mikor érkezik vissza Kölnbe a Dinamo Bucuresti beállója. A 2019-es olimpiai kvalifikációs világbajnokságról Lékai Máté és Balogh Zsolt utazott haza hasonló okok miatt, Bodó Richárd pedig a 2021-es vb első csoportmeccsét…

Részletek

CR: “Felesleges most még a jövőmről beszélni!”

A február 5-én már a 39. születésnapját ünneplő Cristiano Ronaldoval a portugál Record című lap készített exkluzív interjút a napokban, ahol többek között CR azt is taglalta, miképpen képzeli el a jövőjét. (Photo by Yasser Bakhsh/Getty Images) Az Al-Nassr klasszisa mint mondta, elkötelezett a szaúdi projekt irányába, ahol a legfontosabb számára, hogy kitöltse szerződését, ez…

Részletek

Sport: Dubajba repültek edzőtáborozni a dohai vb-re készülő úszók, Milák Kristóf nélkül

A Virth-csoport mellett Kovács Ottó vezetésével Késely Ajna és Holló Balázs is Dubaj felé veszi az irányt, akárcsak másik két BVSC-úszó, így Kovács Benedek és Németh Nándor is. Kapás Boglárkával és Márton Richárddal, de Milák Kristóf nélkül repül Dubajba Virth Balázs úszóedző, hogy onnan háromhétnyi edzőtábor után átutazzanak a dohai világbajnokságra – írja a Nemzeti…

Részletek

Szaúd-Arábia: megmenekült a korábbi Liverpool-legenda! – hivatalos

Mint arról a téli szünet alatt mi is beszámoltunk, a Szaúdi Professzionális Bajnokságban (SPL)  gyengén szereplő Al-Ettifaq együttesénél a hírek szerint veszélybe került Steven Gerrard állása – Egészen eddig a pontig! Az Al-Ettifaq ugyanis csütörtök késő este bejelentette, hogy további két évvel meghosszabbította Gerrard 2025 nyaráig szóló szerződését. A szaúdi klub döntése a ‘meglepő’ kategóriába…

Részletek

Sport: Megvan, hol lesz a magyar válogatott főhadiszállása az Eb-n

Weiler im Allgäu mindössze kétórányi autóútra van Stuttgarttól, itt lép pályára a válogatott Németország és Skócia ellen is. Az UEFA előírásai szerint minden csapatnak legkésőbb az első mérkőzése előtt 5 nappal kell megérkeznie Németországba, így a magyar válogatott június 10-én fogja elfoglalni bázisát, az Eb-re történő felkészülést pedig a tervek szerint május 27-én kezdi meg…

Részletek