Rio 2016 – Kozák Danuta a címvédésért száll vízre

A négy csütörtöki A döntőből háromban lesz magyar hajó a riói olimpia kajak-kenu versenyén, női K-1 500 méteren Kozák Danuta a címvédésért száll majd vízre. Az UTE 29 éves versenyzője a Szabó Gabriellával aratott keddi párosdiadal óta már háromszoros ötkarikás bajnok, s ha egyesben sikerül megvédenie Londonban megszerzett címét, négy aranyával minden idők legeredményesebb magyar […]

Részletek

Rio 2016 – Kormos Villő 27. lett, nem jutott elődöntőbe

Kormos Villő a toronyugrók szerdai selejtezőjében 27. helyen végzett, így nem jutott elődöntőbe a riói olimpián. A Maria Lenk Uszodába szép számú nézősereg látogatott ki, hogy lássa a női toronyugrók selejtezőjét helyi idő szerint szerda délután. A 28 versenyző között volt a műugróversenyek egyetlen magyar érdekeltje is, akitől szép eredmény lett volna, ha bejut a […]

Részletek

Rio 2016 – Bíró szerint van elég erő a csapatban a bronzéremre

Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint nem tört össze az együttes az amerikaiaktól elszenvedett elődöntős vereséget követően a riói olimpián, amelynek bronzmérkőzésén az oroszok várnak majd a csapatra. “A tervünk megvolt, nyilván a vízben nem sikerült úgy megvalósítani, ahogyan szerettük volna. Az első negyedben a kezdés egész jó volt, a másodikban azonban megint […]

Részletek

Rio 2016 – Három magyar egység a csütörtöki kajak-kenu döntőkben

A címvédő Kozák Danuta K-1 500 méteren, a világbajnok Tótka Sándor, Molnár Péter duó K-2 200 méteren, a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin egység pedig K-2 1000 méteren biztosította helyét a nyolcas döntőben a riói olimpiai kajak-kenu versenyeinek szerdai napján. A C-1 200 méteren érdekelt Hajdu Jonatán a B fináléba jutott.     A Rodrigo de Freitas Lagunára […]

Részletek

Rio 2016 – Hosszú Katinka: hétfő reggel hatkor kezdünk, edzés…

Három olimpiai arany-, egy ezüstérem és egy világcsúcs után sem pihen az úszó Hosszú Katinka, aki még Rióban belevág következő négyéves tervébe. A 27 éves bajai sztár ugyanakkor először családjával szeretne tölteni rövid időt, a helyszínen ugyanis mindeddig csak egy-egy futamot követően volt néhány közös pillanatuk. “Amikor nyert, egy puszi vagy egy ölelés erejéig tudtunk […]

Részletek

Rio 2016 – Érmekért lépnek szőnyegre vasárnaptól a magyar birkózók

Vasárnap kezdődnek a birkózóversenyek a riói olimpián, melyen nyolc magyar indul, s mindhárom szakágban éremszerzésben bíznak a szakvezetők. A küzdelmeket a kötöttfogásúak kezdik. A legeredményesebb magyar szakág négy fővel képviselteti magát, csak olyanokkal, akik nyertek már érmeket világversenyen. Sike András szövetségi kapitány még Magyarországon elmondta, hogy mindenképpen érmet vár, de a legjobban az aranynak örülne, […]

Részletek

Rio 2016 – Három magyar érem az úszás “zárónapon”!

Hosszú Katinka 200 méter háton, Cseh László pedig 100 méter pillangón szerzett ezüstérmet, míg Kapás Boglárka 800 méter gyorson lett harmadik a riói olimpia úszóversenyeinek pénteki napján.    Magyar szempontból ez volt az úszók zárónapja, ugyanis az utolsó versenynap döntőiben egyetlen versenyző sem lesz érdekelt. A péntek esti programot rögtön Hosszú Katinka nyitotta, a brazil metropoliszban […]

Részletek

Rio 2016 – A Magyar Házban köszöntötte Áder János a magyar sportolókat – képek

Áder János köztársasági elnök a riói Magyar Házban köszöntötte helyi idő szerint kedden este a magyar olimpikonokat, köztük az aranyérmes párbajtőröző Szász Emesét. A magyar államfő nem sokkal az ünnepi esemény előtt a helyszínen nézte meg Imre Géza ezüstéremmel zárult döntős szereplését, köszöntőjét pedig a 41 éves párbajtőröző méltatásával kezdte. “Amikor jöttem ide, felkészültem rá, […]

Részletek

Rio 2016 – Vadnai Benjámin kilencedik hellyel kezdett

Vadnai Benjámin érte el a legjobb eredményt a magyarok közül az olimpiai vitorlásversenyek első, hétfői napján. A korosztályos világ- és Európa-bajnok az első futamban az előkelő kilencedik helyen ért célba a Laser Standard hajóosztály 46 fős mezőnyében. A folytatás már kevésbé sikeredett jóra, csak 44. lett, ezzel a 27. helyen áll. A 18 éves Érdi […]

Részletek