NB I: két csapat tett ajánlatot a kieső támadójának – sajtóhír

Ahogyan az sejthető volt, több csapat is érdeklődik az NB I-ből kiesett Mezőkövesd-Zsóry gólerős támadója iránt… Az NB1.hu információi szerint két NB I-es csapat, a Debrecen és az Újpest egyaránt ajálatot tett a kieső Mezőkövesd-Zsóry csatára, Sztefan Drazsics szerződtetésére. A 31 éves támadó az NB I 2022-2023-as idényében 14 góllal zárt, a legutóbbi kiírásban pedig…

Részletek

NB I: nem igazol Újpestre a kieső csapat csatára – sajtóhír

Ügynökének tájékoztatása szerint továbbra is több csapat érdeklődik a Mezőkövesd-Zsóry gólerős csatára iránt… Az NB I-ből kieső Mezőkövesd-Zsóry gólveszélyes támadója, Sztefan Drazsics menedzsere, Radovan Stijacic a Nemzeti Sportnak adott tájékoztatást a játékos klubváltásának helyzetéről: “Azt tudom erre mondani, hogy az elmúlt egy-két évben már valamennyi NB I-es klub érdeklődött iránta. Az már eldőlt, hogy Újpestre…

Részletek

NB I: olasz kapust igazolt az Újpest – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően az Újpest bejelentette, hogy a következő idénytől szerződtette az élvonalból kieső Mezőkövesd olasz kapusát…   Az Újpest hivatalos honlapján jelentette be, hogy az idény végeztével a kieső Mezőkövesd-Zsóry-tól távozó Riccardo Piscitelli a következő szezontól a lila-fehérek labdarúgója lesz. Az olasz hálóőr az AC Milan akadémiáján pallérozódott, és eljutott egészen a Rossoneri…

Részletek

NB I: a kiesőjelölt nem fogadta el az edzője lemondását

A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) sereghajtó Mezőkövesd-Zsóry vezetőedzője felajánlotta a lemondását, melyet azonban a klub nem fogadott el… A Mezőkövesd Zsóry hivatalos oldalán közölt egy interjút a csapat vezetőedzője, Milan Milanoviccsal, aki elárulta, hogy felájnlotta a távozását, méghozzá mindenféle anyagi jutattatás nélkül, melyet azonban a klubvezetés nem fogadott el: “Úgy érzem, hogy az elmúlt…

Részletek

A Mezőkövesd közleményt adott ki az egyik játékosáról

Az NB I-es sereghajtó Mezőkövesd-Zsóry klubja és a csapat egyik játékosa között nézeteltérés alakult ki…   A Mezőkövesd-Zsóry szerb vezetőedzője, Milan Milanovics a Puskás Akadémia elleni, 4-0-ra elvesztett hazai mérkőzés előett azt mondta, hogy sérülés miatt nem számíthat Christian Gomisra, azonban a játékos a közösségi oldalán cáfolta a vezetőedző állításait. A klub hivatalos közleményben válaszolt…

Részletek

Az NB I egyik legjobb góllövőjével erősíthet az Újpest – sajtóhír

Riccardo Piscitelli leigazolása mellett az Újpest újabb rutinos labdarúgót szerződtethet a kiesőjelölt Mezőkövesdtől… A csakfoci.hu információi szerint az Újpest vezetősége a nyári átigazolási időszakban ismét megpróbálkozhat a Mezőkövesd-Zsóry gólerős szerb támadója, Sztefan Drazsics szerződtetésével. A portál úgy tudja,  a napokban a fővárosi klubnál egyeztettek a játékos képviselőjével egy esetleges nyári klubváltás kapcsán, de megegyezésről még…

Részletek

A kiesőjelölt kapusa lehet az Újpest új tulajdonosának első igazolása – sajtóhír

Hazai sajtóinformációk szerint az Újpest a Mezőkövesd olasz kapusával erősíthet nyártól… A Nemzeti Sport információi szerint az NB I-ből várhatóan kieső Mezőkövesd-Zsóry rutinos kapusa, Riccardo Piscitelli hamarosan aláírhatja az Újpesthez szóló szerződését, amely a következő idénytől léphet életbe. A lap úgy tudja, a 30 éves játékos már orvosi vizsgálaton is részt vett, és mivel Mezőkövesden…

Részletek

A Sevillát is megjárt szélső új csapatot talált az NB I-ben – HIVATALOS

Az elmúlt idényben az NB I-ből kiesett Budapest Honvédot erősítő rutinos spanyol középpályás Magyarországon talált új csapatot magának…   A Mezőkövesd-Zsóry együttese megerősítette, hogy szerződtette a legutóbb a Budapest Honvéd csapatában szereplő rutinos spanyol szélsőt, Jairo Samperiót. A 30esztendős szélső korábban a német és a spanyol első osztályban is játszott, tagja volt a Sevilla 2014-es Európa-liga…

Részletek

NB I: svéd csatárral erősített a kiesőjelölt – HIVATALOS

A korábbi sajtóértesülésekkel összhangban a magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Mezőkövesd bejelentette új csatára érkezését… A Mezőkövesd Zsóry hivatalos oldalán erősítette meg, hogy szerződtette a legutóbb a svéd másodosztályban futballozó Lucas Hedlundot. A 25 éves csatár a svéd másodosztály előző kiírásában 26 pályára lépés alatt 16 gólt és három gólpasszt jegyzett az Utsiktens csapatában,…

Részletek

Svéd támadó szerződhet az NB I-be – sajtóhír

Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint az NB I-es bennmaradásért küzdő csapat kerete a svéd másodosztály gólerős játékosával erősödhet… (Photo by Nils Petter Nilsson/Getty Images) Piotr Piotrowicz értesülései szerint a Mezőkövesd Zsóry előrehaladott tárgyalásokat folytat a svéd másodoszályú Utsiktens csapatát elhagyó gólerős támadó, Lucas Hedlund megszerzéséről. A 25 éves csatár a hírek szerint egy lengyel élvonalbeli és svéd…

Részletek