Új szerződést írt alá az MTK saját nevelésű játékosa – HIVATALOS

Az MTK Budapest együttese a csütörtöki napon fontos bejelentést tett tehetséges középpályása jövőjével kapcsolatban…   Az MTK Budapest hivatalos honlapján jelentette be, hogy további három évvel meghosszabbította Kosznovszky Márk szerződését. A 22 éves középpályás 2013 és 2019 között az MTK utánpótlásában pallérozódott, majd a Parma színeiben szerepelt Olaszországban, de 2021-ben visszatért a kék-fehérekhez, és azóta…

Részletek

Huszadik az MTK a saját nemzetiségű labdarúgókat foglalkoztató klubok listáján

MH/MTI 2024. május 2. csütörtök. 23:47 Az MTK Budapest a huszadik helyre került a Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legfrissebb listáján, amely azt rangsorolja, hogy a klubok milyen százalékban foglalkoztatnak saját nemzetiségű, valamint saját nevelésű labdarúgókat. Az MTK honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a CIES 58 bajnokság nagyjából ezer csapatát vizsgálta meg, és arra jutott, hogy a…

Részletek

Szerződést hosszabbított alapemberével az MTK – HIVATALOS

Az MTK Budapest irányítója a következő szezonra is meghosszabbította a szerződését a kék-fehéreknél…   Az MTK Budapest hivatalos oldalán jelentette be, hogy megújította Bognár István szerződését, így a rutinos középpályás a következő szezonban is a fővárosi kék-fehéreket erősíti majd, miután további két évre szóló szerződéshosszabbítást kötöttek. A 32 éves támadó középpályás két évvel ezelőtt tért…

Részletek

Harmadszor is legyőzte az MTK az Újpestet

MH/MTI 2024. április 21. vasárnap. 21:40Frissítve: 2024. április 21. 22:09 Agilisan kezdte a mérkőzést az Újpest, letámadta ellenfelét és több helyzetet is kialakított az első tíz percben. A hazaiak már a saját térfelén letámadták, ezzel nyomás alatt tartották az MTK-t, volt olyan időszak, amelyben csupán másodpercekre volt a labda a vendégeknél. A vezetést Csoboth szerezte…

Részletek

Folytatódott az MTK jó és a DVTK rossz sorozata

MH/ MTI 2024. április 14. vasárnap. 18:57 A pontosztozkodással a fővárosiak immár öt kör óta veretlenek, míg a miskolciak sorozatban negyedik bajnoki találkozójukon maradtak nyeretlenek. A mérkőzés elején az MTK kapusa nagyot hibázott, mert előre ívelésébe belelépett Szabó, azonban a labda elkerülte a hazai kaput. Demjén nem sokkal később aztán szép védéssel javított Pozeg Vancas…

Részletek

Nem bírt egymással a ZTE és az MTK

MH/ MTI 2024. március 10. vasárnap. 22:18 A ZTE ezzel megőrizte november 25-e óta tartó hazai veretlenségét, a két csapat pedig csaknem 24 év után először osztozkodott egymással a bajnoki pontokon. Ezt megelőzően legutóbb 2000 augusztusában végeztek döntetlenre egymással a felek. OTP Bank Liga, 24. forduló Zalaegerszegi TE FC–MTK Budapest 2-2 (0-2)Zalaegerszeg, v.: RúszGólszerzők: Csóka…

Részletek

Profi szerződést írt alá az MTK fiatal tehetsége – HIVATALOS

Az MTK Budapest tehetséges fiatal labdarúgója aláírta élete első profi szerződését…   Az MTK Budapest hivatalos oldala számolt be róla, hogy az NB III-as tartalékcsapat alapemberének számító fiatal játékos, Stumpf Gábor megkötötte az első profi szerződését a klubbal. A 17 éves akadémista tavaly még az U17-es együttesünkben játszott, idén viszont már második számú csapatot erősíti,…

Részletek

NB I: a jövő héten megtörténhet a régóta várt tulajdonosváltás – sajtóhír

Az Újpest 3-0-s vereséget szenvedett az MTK Budapest ellen a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) első tavaszi mérkőzésén… NB I: az Újpest edzője a szurkolóknak megígérte a lemondását – sajtóhír A Nemzeti Sport beszámolói szerint eldőlt, hogy az Újpest belga tulajdonosa, Roderick Duchatelet 13 év után eladja a klubnál birtokolt tulajdonjagait, miután a vevővel már megszületett…

Részletek

NB I: az Újpest edzője a szurkolóknak megígérte a lemondását – sajtóhír

Az Újpest 3-0-s vereséget szenvedett az MTK Budapest ellen a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) első tavaszi mérkőzésén…   Az NB1.hu tudósításából kiderült, hogy a meccs közben távozó Újpest-szurkolók a lefújást követően a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadion székháza előtt fogadták a csapatot, ahol felváltva követelték Roderick Duchatelet klubtulajdonos és Nebojsa Vignjevics vezetőedző lemondását. A…

Részletek

Hosszabbított magyar játékosával a Girona – HIVATALOS

Miután néhány héttel ezelőtt a felnőtt csapatban is bemutatkozott, a Girona megújította a magyar korosztályos válogatott játékosa szerződését… (Photo by Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto via Getty Images) A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Girona a pénteki napon jelentette be, hogy további három évvel, 2028-ig meghosszabbította fiatal magyar védője , Yaakobishvili Antal jövő nyárig érvényes szerződését. A 19…

Részletek