Sport: Az utóbbi évek egyik legnagyobb bundabotrányába keveredhetett a Barcelona legendája

A Victoria United a rossz szezonkezdet ellenére végül feljutott az élvonalba, miután az utolsó 17 mérkőzéséből 11-et megnyert. Az eset után Njalla Quan Junior és Eto’o kapcsolata megromlott, olyannyira, hogy a kameruni szövetség elnöke állítólag fizetett azért, hogy a korábbi alelnökhöz eljuttassanak egy fenyegető üzenetet. Bármi is legyen a vége, Eto’o és a kameruni labdarúgás…

Részletek

Sport: Xavi bejelentette, hogy elmegy a Barcelonától

Nem megy igazán jól a csapatnak, ezért az idény végén távozik a Barcelona edzője. „Június 30-án elhagyom a klubot, ezt a döntést az elnökkel és a stábbal együtt hoztam meg” – közölte sajtótájékoztatón a vártnál gyengébb szereplés miatt egyre nagyobb nyomás alá kerülő szakember, akinek a szerződése 2025-ig szólt. A Marca tavaly márciusban ugyanakkor már…

Részletek

Az MLS-ből szerződött izlandi támadó az NB I-be – HIVATALOS

A korábbi sajtóértesüléseknek megfelelően a Debrecen szerződtette a kiszemelt izlandi támadót… A Debreceni VSC hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette az MLS-ben szereplő Houston Dynamo izlandi csatárát, Thorleifur Úlfarssont. A 23 éves izlandi támadó hazájában a Breidablik csapatában kezdte pályafutását, majd 2021-től az Egyesült Államokban tanult és a Duke Egyetem csapatában focizott. Ezt követően a 2022-es…

Részletek

Sport: Dubajba repültek edzőtáborozni a dohai vb-re készülő úszók, Milák Kristóf nélkül

A Virth-csoport mellett Kovács Ottó vezetésével Késely Ajna és Holló Balázs is Dubaj felé veszi az irányt, akárcsak másik két BVSC-úszó, így Kovács Benedek és Németh Nándor is. Kapás Boglárkával és Márton Richárddal, de Milák Kristóf nélkül repül Dubajba Virth Balázs úszóedző, hogy onnan háromhétnyi edzőtábor után átutazzanak a dohai világbajnokságra – írja a Nemzeti…

Részletek

Sport: Vereséggel kezdte az Eb-középdöntőt a kéziválogatott

Kedden 22 óra után ért véget a magyarok előző, Izland elleni mérkőzése, majd szerdán vonattal utaztak Münchenből Kölnbe. Szerda este átmozgató edzésük volt – de nem a meccseknek otthont adó Lanxess Arenában –, a fáradtság azonban nem látszott rajtuk az osztrákok elleni találkozó elején, hiszen 3-0-s sorozattal kezdtek. Osztrákok a kapusuk lecserélésével létszámfölényben támadtak, ezt üres…

Részletek

Az MLS-ből érkezhet új támadó a Debrecenhez – sajtóhír

Megbízható tengerentúli források szerint a Debreceni VSC az MLS-ből készül megerősíteni a játékoskeretét… (Photo by Melinda Meijer/ISI Photos/Getty Images) Tom Bogert értesülései szerint a Debreceni VSC szemet vetett az MLS-ben szereplő Houston Dynamo kevés lehetőséghez jutó izlandi csatára, Thorleifur Úlfarsson, aki hamarosan a hajdúságiak játékosa lehet. A 23 éves izlandi támadó hazájában a Breidablik csapatában…

Részletek

Válogatott szélsőt igazolt a Ferencváros – sajtóhír

Kenan Kodro megszerzése után a Ferencváros újabb szélső szerződtetését jelentette be…   A Ferencváros hivatalos oldala megerősítette, hogy a magyar bajnoki címvédő szerződtette az örmény Edgar Sevikyant az orosz Pari Nyizsnyij Novgorod gárdájától. A 22 esztendős szélső a Lokomotiv Moszkvában nevelkedett, majd éveken át a spanyol Levante alkalmazásában állt. A valenciai klub színeiben azonban jobbára…

Részletek

Angliába igazolhat a magyar válogatott játékosa – sajtóhír

Szigetországi sajtóbeszámolók szerint az angol másodosztályú bajnokság (Championship) egyik kiesőjelöltje szeretné soraiban tudni az MLS-ben játszó magyar labdarúgót… (Photo by Sebastian Widmann – UEFA/UEFA via Getty Images) A The Star értesülései szerint az angol másodosztályú Sheffield Wednesday csapata élénken érdeklődik az MLS-ben szereplő Philadelphia Union magyar légiósa, Gazdag Dániel szerződtetése felől, akit a várakozások szerint…

Részletek