Ricsi: bronz, Ajna: bronz plusz csúcs!

Két szépen fénylő bronzérmet hozott az otopeni rövidpályás Eb negyedik napja: Márton Richárd 200 pillangón, Késely Ajna 1500 gyorson ért a falhoz harmadikként, ő ráadásul óriási új országos csúccsal. Bónuszként Flück Nóra utóbbi távon 5. lett, Komoróczy Lora 6. 50 háton, Holló Balázs pedig 8. 200 vegyesen, plusz lett három döntősünk szombatra. Márton Richárd négy…

Részletek

Élet+Stílus: Kovács István és Erdei Zsolt már nem haragszik egymásra

A Blikk szemléjéből kiderül, hogy a két bunyós barátsága a kilencvenes évek elején kezdődött: a néhány évvel idősebb Kovács felkarolta Erdeit, szinte mindig mindenhol együtt voltak és „minden hülyeséget is közösen csináltak”, olyan jól kijöttek egymással. Csötönyi Sándor 1996-tól 2017-ig volt a szövetség elnöke, őt követte a poszton Erdei. Az ökölvívásba 2013 és 2018 között…

Részletek

Nyíltvízi VK: Botrányos ítélet, oda egy váltóezüst

Két négyest dobtunk harcba a Világkupa-széria zárónapján, az első vb-főpróbát tartott, azaz már a dohai kvartett szállt vízbe Fábián Betti, Szimcsák Mira, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf felállásban, míg a második együttest Olasz Anna, Rohács Réka, Hambardzumyan Arshak és Gálicz Péter alkotta. A „főerők” jól teljesítettek, a lányok is elöl mentek, a Betlehem-Rasovszky duó pedig jó…

Részletek

Élet+Stílus: Rossi-mágia és Szoboszlai-faktor: a futballválogatott sikerességének öt oka

„Az utóbbi időben teljesen új jelenség, hogy jegyüzérek jelentek meg a válogatott mérkőzései körül. Néhány évvel ezelőtt még az volt a gond, hogy bárki bárhová ülhetett, annyi hely volt a stadionban” – nyilatkozta lapunknak Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó-szövetség szóvivője a szerbek elleni hazai meccs előtt, amikor nyerészkedők hada látta meg a lehetőséget a belépők…

Részletek