Élet+Stílus: Felfordulás a Red Bullnál: „helytelen viselkedés” miatt vizsgálat indult a csapatfőnök ellen

A Forma–1-es istálló közölte, hogy komolyan veszi a vádat, amelyet Christian Horner azonban tagad. Christian Horner 2015-ben házasodott össze a Spice Girls tagjával, Geri Halliwell-lel, a közös gyerekük hétéves. Az idei Forma–1-es szezon március 2-án kezdődik Bahreinban. Horner a 2005-ös indulása óta vezeti csapatfőnökként a Red Bullt, a Milton Keynes-i székhelyű F1-es csapat hét egyéni…

Részletek

Élet+Stílus: Rég robbant akkora bomba a Forma–1-ben, mint amit Hamilton és a Ferrari dobott le

Bár Hamilton a Mercedes mostani ínséges éveiben – és különösen tavaly – többször is nyilvánosan hangot adott az elégedetlenségének, mindig hangsúlyozta, hogy mennyire otthonának tekinti a csapatot, amelyet lényegében felépített saját magának – és amellyel a hét világbajnoki címéből hatot megnyert. A Ferrari a múltban többször is megkörnyékezte Hamiltont, aki azonban eddig mindig azzal utasította…

Részletek

Szerződést bontott csapatával a magyar játékos – HIVATALOS

Az osztrák bajnokságban (Bundesliga) szereplő Rheindorf Altach felbontotta magyar játékosa szerződése… Az osztrák első osztályú SC Rheindorf Altach bejelentette, hogy felbontotta magyar játékosa, Bukta Csaba szerződését. A 22 esztendős szélső támadó 2018-ban Debrecenből igazolt Ausztriába, ahol először a Red Bull Salzburg és fiókcsapata, a Liefering alkalmazásában állt, majd 2021-ben szerződött mostani csapatához. Bukta az elmúlt…

Részletek

NB I-es csapathoz szerződött a Red Bullt is megjárt fiatal kapus – HIVATALOS

Fiatal magyar kapussal erősítette meg játékoskeretét a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) tavaszi folytatására a Diósgyőr…   A Diósgyőri VTK hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a másodosztályú Kazincbarcikától szerződtette a korosztályos válogatott kapus, Tóth Balázst. A 19 éves hálóőr Ózdon kezdte a pályafutását, majd Győrben és az Illés Akadémián játszott. Tóth az elmúlt években…

Részletek

NB I-es csapathoz szerződött a Red Bullt is megjárt fiatal kapus – HIVATALOS

Fiatal magyar kapussal erősítette meg játékoskeretét a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) tavaszi folytatására a Diósgyőr…   A Diósgyőri VTK hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a másodosztályú Kazincbarcikától szerződtette a korosztályos válogatott kapus, Tóth Balázst. A 19 éves hálóőr Ózdon kezdte a pályafutását, majd Győrben és az Illés Akadémián játszott. Tóth az elmúlt években…

Részletek

Premier League: egy év után hazatérhet a brazil középpályás! – képpel

Fabrizio Romano beszámolója szerint is nagyon közel áll a hivatalos bejelentés azt illetően, hogy Gustavo Scarpa egy évnyi sikertelen európai karrier után újra Brazíliában futballozik majd. Nottingham Forest have accepted bid in excess of €5m for Gustavo Scarpa to join Atletico Mineiro. Personal terms agreed and documents being exchanged soon. pic.twitter.com/OIdUBAZIEI — Fabrizio Romano (@FabrizioRomano)…

Részletek

La Liga: izraeli szupertehetség a Barcelona célkeresztjében! – sajtóhír

Ekrem Konur beszámolója szerint a spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona szemet vetett a Red Bull Salzburg izraeli csillagára, Oscar Gloukhra… Ekrem Konur információi alapján felhívta magára az FC Barcelona figyelmét a Red Bull Salzburg mindössze 19 esztendős futballistája, Oscar Gloukh. Az izraeli tehetség remekül teljesít a neves osztrák csapatban, a Bajnokok Ligájában gólt…

Részletek

Sport: Verstappen rajt-cél győzelmet aratott az Abu-Dzabi Nagydíjon

A vasárnapi szezonzáró rajtja után a második helyről indult Leclerc nagy csatába kezdett Verstappennel az éllovas pozícióért, és a hollandok háromszoros világbajnokának többször is védekeznie kellett, ezt azonban hiba nélkül végrehajtotta, és az élen maradt. Mögötte sorrendben Leclerc, Oscar Piastri (McLaren), Lando Norris (McLaren), valamint Russell száguldott. A hajrához érve így Verstappen, Leclerc, Russell volt…

Részletek

Autó: Las Vegas: Leclerc indulhat az élről

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A 26 éves pilóta pályafutása 23. pole pozícióját szerezte meg. A második időt teljesítő, szintén ferraris Carlos Sainzot tíz hellyel hátrébb sorolják majd a vasárnapi futamon, az első szabadedzés után ugyanis…

Részletek

Váratlan helyen köthet ki az RB Leipzig mellőzött magyar játékosa – sajtóhír

Német sajtóértesülések szerint az RB Leipzig magyar hálóőre követheti Emil Forsberget és hamarosan a lipcseiek amerikai “testvércsapatához” igazolhat… (Photo by Jan Woitas/picture alliance via Getty Images) A Magyar Nemzet német sajtóértesülésekre hivatkozva számolt be róla, hogy az RB Leipzignél a kezdő helyét elveszítő magyar válogatott kapus, Gulácsi Péter hamarosan a Red Bull-csoport amerikai csapatához, az…

Részletek