Élet+Stílus: Rég robbant akkora bomba a Forma–1-ben, mint amit Hamilton és a Ferrari dobott le

Bár Hamilton a Mercedes mostani ínséges éveiben – és különösen tavaly – többször is nyilvánosan hangot adott az elégedetlenségének, mindig hangsúlyozta, hogy mennyire otthonának tekinti a csapatot, amelyet lényegében felépített saját magának – és amellyel a hét világbajnoki címéből hatot megnyert. A Ferrari a múltban többször is megkörnyékezte Hamiltont, aki azonban eddig mindig azzal utasította…

Részletek

Sport: Verstappen rajt-cél győzelmet aratott az Abu-Dzabi Nagydíjon

A vasárnapi szezonzáró rajtja után a második helyről indult Leclerc nagy csatába kezdett Verstappennel az éllovas pozícióért, és a hollandok háromszoros világbajnokának többször is védekeznie kellett, ezt azonban hiba nélkül végrehajtotta, és az élen maradt. Mögötte sorrendben Leclerc, Oscar Piastri (McLaren), Lando Norris (McLaren), valamint Russell száguldott. A hajrához érve így Verstappen, Leclerc, Russell volt…

Részletek

Russell nyerte a harmadik szabadedzést

MH/MTI 2023. november 25. szombat. 14:28 Mögötte a McLaren két versenyzője, az ugyancsak brit Lando Norris és az ausztrál Oscar Piastri zárt a második és a harmadik helyen, míg a sorozatban harmadik világbajnoki címét már korábban bebiztosító holland Max Verstappen (Red Bull) ezúttal hatodikként végzett. A program 15 órától az időmérővel folytatódik. 3. szabadedzés (az…

Részletek