Rövidpályás Eb: a korelnöknő, a címvédő és a fiatalok

Tizennyolc magyar úszó vesz részt a kedden rajtoló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon Otopeniben, köztük több fiatal kiválóság; ugyanakkor a két évvel ezelőtti éremszerzőink közül ezúttal csak Szabó Szebasztián lesz ott a rajtköveken. Persze, jöhetnek a fiatalok, például Pádár Nikolett és Molnár Dóra, akik ugyanebben az uszodában tavaly nyáron óriásit alakítottak, igaz, akkor még a juniorok között….

Részletek

Élet+Stílus: Rossi-mágia és Szoboszlai-faktor: a futballválogatott sikerességének öt oka

„Az utóbbi időben teljesen új jelenség, hogy jegyüzérek jelentek meg a válogatott mérkőzései körül. Néhány évvel ezelőtt még az volt a gond, hogy bárki bárhová ülhetett, annyi hely volt a stadionban” – nyilatkozta lapunknak Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó-szövetség szóvivője a szerbek elleni hazai meccs előtt, amikor nyerészkedők hada látta meg a lehetőséget a belépők…

Részletek

A magyar csapat nyerte a CECJM-et 2023-ban is!

24 magyar versenyző képviselte hazánkat az idei CECJM versenyén, amelyen összesen 34 érmet (16 arany-, 9 ezüst- és 9 bronzérmet) nyertek úszóink. November 25-26-án rendezték a szlovéniai Kranj városában a CECJM elnevezésű versenyt, amely eredetileg a Közép-Európai Országok Serdülő Bajnoksága volt, ám idén további két országgal bővült a mezőny – ezúttal Törökország és Németország serdülő…

Részletek

Ekström vb-s csapatával tesztelt Szabó Krisztián

Először vezetett WRX-autót a ralikrossz Európa-bajnok: Szabó Krisztián Rigában két napon át tesztelte az EKS Audi S1-ét, a leggyorsabb Supercart, melyben eddig ült. Négy napon át rótta a köröket Lettországban, a rigai ralikrosszpályán Szabó Krisztián: július 14-15-én a helyi bajnokság versenyén indult – az Open RX kategóriát harmadik helyen zárta –, majd az eseményt követő […]

The post Ekström vb-s csapatával tesztelt Szabó Krisztián appeared first on xlsport.hu.

Részletek

Lettországban versenyez Szabó Krisztián

Nyirád helyett Rigát választotta a ralikrossz Európa-bajnok: a világbajnokság naptárában is szereplő pályán folytatódik átállása a Supercar kategóriára. Az elsődleges cél a tapasztalatszerzés, de egy erős helyezésre is jó a kilátás. A ralikrossz kétszeres FIA Európa-bajnoka, Szabó Krisztián 2018-ban nem védi meg második címét a Super 1600 kategóriában, és egyetlen másik szériában sem fut teljes […]

The post Lettországban versenyez Szabó Krisztián appeared first on xlsport.hu.

Részletek

Mivel tölti Szabó Krisztián a 2018-as szezont?

Kevés hír érkezett a kétszeres Super 1600-as Európa-bajnok Szabó Krisztiánról, mióta kiderült, nem véd újra címet a kategóriában. Pedig az év első fele tevékenyen telt a váci ralikrosszos számára: továbbra is az Eb-sorozatban erősíti a Volland Racinget, de nem versenyzőként, hanem a versenymérnök szerteágazó feladatait ellátva, miközben, hogy ne szokjon el a vezetéstől sem, magyar […]

The post Mivel tölti Szabó Krisztián a 2018-as szezont? appeared first on xlsport.hu.

Részletek