Sport: Elrajtolt a sztárok nélküli vb, ami sokak számára az utolsó szalmaszál

Mihók Attila és Cseh Sándor együttesének nem lesz könnyű dolga, hiszen a papírforma szerint a negyeddöntőben az olimpiai bajnok Egyesült Államok, vagy a címvédő és Eb-győztes Hollandiával csapattal találkozhat. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy vereség esetén elúszik az olimpia, az erőviszonyok erőviszonyok alapján ugyanis jó esély van arra, hogy a két elérhető kvóta közül…

Részletek

NB I: ezért távozott három nappal a tavaszi rajt előtt a DVTK edzője – sajtóhír

Ahogyan arról beszámoltunk, a Diósgyőri VTK szerda este derült égből villámcsapásként menesztette a csapat vezetőedzőjét… A hazai sajtóban szerda este óta számtalan találgatás látott napvilágot, hogy a Diósgyőri VTK miért három nappal a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) tavaszi folytatása előtt menesztette vezetőedzőjét, Szergej Kuznyecovot. Dr. Magyar Mátyás klubtulajdonos az alábbiakkal indokolta a kenyértörést: “Annak tudatában hoztunk…

Részletek

Serie A: kölcsönvette az RB Leipzig védőjét az AS Roma! – Hivatalos

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy kölcsönvette az RB Leipzig védőjét, Angelinót. (Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images) Köztudott volt, hogy Dean Huijsen kölcsönvétele után legalább még egy játékossal szeretné megerősíteni a védelmét az AS Roma csapata a téli átigazolási időszakban. Végül a “Farkasok” választása a…

Részletek

Élet+Stílus: Egy igazi rocksztár távozik a Forma–1-ből

Ő volt Dávid, aki felvette a kesztyűt a Góliátokkal szemben, márpedig az ilyen filmbe illő sztorik teszik szélesebb közönségnek is megközelíthetővé és szerethetővé a Forma–1-et. Az egésznek az iróniája, hogy a Haas és Steiner netflixes szerepe – ha az eredménylista felől nézzük – az egyik legkevésbé hízelgő szála a történetnek, mégis az egyik legnagyobb rajongói mozgósító…

Részletek

Klopp szerint bíznak magukban, ezért tudnak sokszor fordítani

MH/MTI 2024. január 11. csütörtök. 12:04 A Vörösök szerdán este, a Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén 0–1-ről jöttek vissza, és nyertek 2–1-re. Minden sorozatot figyelembe véve a gárdának ebben a szezonban már hetedszer sikerült fordítania olyan meccsen, amelyen 1–0-ás hátrányba került. „Ahhoz, hogy meg tudj fordítani egy mérkőzést, először is minőség kell. De természetesen hitre is…

Részletek

Sport: A foci-Eb már megvan, de elég ez ahhoz, hogy a szurkolók megint megállítsák a nagykörúti villamost?

Szoboszlai Dominik és a szurkolók Simán továbbjutnak-e a csoportból Szoboszlaiék, vagy szükség lesz a számolgatásra? És ki jöhet szembe a tizenhat között, ha az első meccseit sikerrel veszi a csapat? Végignézünk az ellenfeleken és Marco Rossi együttesén. Marco Rossi, a magyar, Murat Yakin, a svájci és Julian Nagelsmann, a német válogatott szövetségi kapitánya (b-j) a…

Részletek

Jövő héten bemutatkozhat új csapatában a magyar kapus

Ahogyan arról beszámoltunk, a Fehérvár kapusa a görög Voloszhoz szerződött… A Fehérvártól a görög élvonalbeli Voloszhoz igazoló Kovács Dániel az M1 aktuális csatornának elárulta, hogy két napja volt dönteni a váltásról: “Garanciát nem tudnak vállalni, de számolnak velem, és január 3-án az AEK Athén otthonában, egy idegenbeli meccsen akár már debütálhatok is.” A magyar játékos…

Részletek

Élet+Stílus: Németország mellett Skóciával és Svájccal kerül egy csoportba a magyar fociválogatott az Eb-n

19 27 Az olaszok a spanyol csoportba kerültek (a horvátokkal és az albánokkal). 19 22 Bolla Benedgúz, svájcban focizó válogatott sportolónk szerint nem rossz ez a csoport, de egy EB sosem könnyű. Rossi szerint az az álmuk, hogy továbbjussanak, de nem céljuk, mert a földön kell állni. Senki nem mondhatja, hogy legyőzi a magyar válogatottat,…

Részletek

Élet+Stílus: Rossi-mágia és Szoboszlai-faktor: a futballválogatott sikerességének öt oka

„Az utóbbi időben teljesen új jelenség, hogy jegyüzérek jelentek meg a válogatott mérkőzései körül. Néhány évvel ezelőtt még az volt a gond, hogy bárki bárhová ülhetett, annyi hely volt a stadionban” – nyilatkozta lapunknak Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó-szövetség szóvivője a szerbek elleni hazai meccs előtt, amikor nyerészkedők hada látta meg a lehetőséget a belépők…

Részletek