Sport: Az utóbbi évek egyik legnagyobb bundabotrányába keveredhetett a Barcelona legendája

A Victoria United a rossz szezonkezdet ellenére végül feljutott az élvonalba, miután az utolsó 17 mérkőzéséből 11-et megnyert. Az eset után Njalla Quan Junior és Eto’o kapcsolata megromlott, olyannyira, hogy a kameruni szövetség elnöke állítólag fizetett azért, hogy a korábbi alelnökhöz eljuttassanak egy fenyegető üzenetet. Bármi is legyen a vége, Eto’o és a kameruni labdarúgás…

Részletek

NB I: a DAC-tól erősített a kiesőjelölt – HIVATALOS

A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Mezőkövesd Zsóry kölcsönben megszerezte a Dunaszerdahely játékosát…   A Mezőkövesd Zsóry az idény hátralévő részére kölcsönvette az FC DAC 1904 20 esztendős szlovák utánpótlás válogatott középpályását, Szolgai Mátét. A 20 éves középpályás több poszton is bevethető, a támadó középpályásra középső és védekező középpályásként is számíthat a szakmai stáb….

Részletek

Birminghamben 46 lengyel szurkolót vettek őrizetbe

MH/MTI 2023. december 1. péntek. 13:56 A rendőrség pénteki tájékoztatása szerint csütörtökön 90 percig küzdöttek a stadionon kívül az agresszív lengyel drukkerekkel, akik többek között pirotechnikai eszközöket dobáltak feléjük. Az incidensben négy rendőr megsérült. Végül a rendőrök megtiltották a lengyel szimpatizánsoknak, hogy belépjenek a stadionba, így a 2–1-es Aston Villa-sikerrel zárult meccsen a vendégszektor üresen…

Részletek

Élet+Stílus: „Mintha az F-16-os átrepülne a tű fokán” – így mentették fel a doppingolással vádolt magyar úszónőt

Az édesanyja Wladár szavai szerint anyatigrisként védte a lányát, ő találta meg azokat a szakembereket is, akik végül összeállították azokat az orvosi és jogi érveket, amelyek alapján a MACS első fokon felmentette a sportolót. Nyolc hónap után így visszatérhetett az uszodába, és nyáron már újra versenyzett, ám az Universiade kezdete előtt néhány nappal értesítették, hogy…

Részletek

EURO-2016 – Hat magyar szurkolót őrizetbe vettek Marseille-ben

Hat magyar szurkolót őrizetbe vettek a labdarúgó Európa-bajnokság Magyarország-Izland mérkőzése alatt a marseille-i stadionban történt incidenseket követően – közölte vasárnap a dél-franciaországi város rendőrsége. A hat szurkolót azért vették őrizetbe, mert a mérkőzés előtt átmásztak a tribünöket elválasztó kordonokon, valamint amiért a mérkőzés végén görögtüzeket gyújtottak a lelátón. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) már a […]

Részletek