Gyenesdiáson folytatódott a Gravel Magyar Kupa

Május 4-én Gyenesdiáson rendezték a Bianchi Gravel Magyar Kupa második fordulóját, ahol a Keszthelyi-hegység emelkedőin 113,5 és 62 km várt az indulókra. Hosszú távon ezúttal is az első fordulóban abszolútban nyertes Borsos Benedek és Punk Adrienn voltak a leggyorsabbak, megőrizték az összetett éllovasának járó rózsaszín trikót. A gravel kerékpározást 2024-től már a Magyar Kerékpáros Szövetség…

Részletek

Búcsú a magyar-amerikai edzőlegendától

Nyolcvanhét éves korában elhunyt Jon Urbanchek, aki 1956-ban Urbancsek Jánosként hagyta el Magyarországot, majd előbb úszóként egyetemi bajnokságot nyert 1650 yardon, edzőként pedig páratlan karriert futott be: tanítványai 14 olimpiai érmet, köztük hét bajnoki címet szereztek. Az amerikai szaksajtó legendaként emlegeti, aki a Michigani Egyetem csapatának vezetőedzőjeként alkotott maradandót, csúcspontként az 1995-ben elnyert NCAA-bajnoki címmel….

Részletek

Hivatalos: Kylian Mbappé otthagyja a PSG-t

A csatár nem közölte, hol folytatja pályafutását, de a spanyol sajtó néhány hónapja már tényként kezeli, hogy a Real Madrid és Mbappé megállapodott egymással. Kylian Mbappé pénteken bejelentette, hogy távozik a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatától. A világbajnok, illetve vb-ezüstérmes támadó az X-oldalán búcsúzott el a klubtól, a szurkolóktól. Nem közölte, hol folytatja pályafutását, csak annyit jegyzet…

Részletek

Kylian Mbappé bejelentette, hogy elhagyja a Paris Saint-Germaint – HIVATALOS

A francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain csatára, Kylian Mbappé hivatalosan is megerősítette, amit már mindenki tudott, hogy elhagyja a párizsi klubot.  (Photo by Catherine Steenkeste/Getty Images) Kylian Mbappé egy videóban jelentette be, hogy a szezon végén távozik a Paris Saint-Germain csapatától, miután lejár a szerződése és nem szeretné meghosszabbítani azt. A 25 éves…

Részletek

A PSV Eindhoven végleg szerződtette a Bayern Münchentől kölcsönvett válogatott támadót! – hivatalos

A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie) szereplő PSV Eindhoven hivatalos csatornáin keresztül tudatta, hogy végleg szerződtették a Bayern Münchentől kölcsönvett amerikai válogatott támadót… (Photo by Broer van den Boom/BSR Agency/Getty Images) A PSV Eindhoven hivatalos közleményében számolt be arról, hogy Malik Tillman végérvényesen is csatlakozik hozzájuk a Bayern Münchentől. A fiatal amerikai válogatott támadóval 2028 nyaráig…

Részletek

Thibau Nys a Kékestető bajnoka!

A Lidl-Trek versenyzője Diego Ulissi és Emanuel Buchmann előtt diadalmaskodott, és átvette a vezetést összetettben. A 183 kilométeres királyetap rajtjánál Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere és a szakasz védnöke; dr. Makkai Orsolya és Klimon István, Kazincbarcika alpolgármesterei; illetve Eisenkrammer Károly főszervező vágták át a rajtszalagot. Ahogy az várható volt, a hegyi trikóért küzdő szökevények ismét bekerültek a nap…

Részletek

Élet-halál harcot vív a FC Kassa az élvonalban maradásért

„Kettőzött erővel kell játszani mindenkinek a hátralévő két meccsen” – mondta Farkas Balázs, az FC Kassa sportigazgatója. A többségi magyar tulajdonban lévő csapat szombaton a Szakolca ellen lép pályára idegenben. A szlovák labdarúgó Niké Liga hajrája következik, a Kassánál pedig a cél a bentmaradás az élvonalban. „Úgy gondolom, hogy ha a játékoskeret erősségét nézzük, akkor…

Részletek

Ritmikus gimnasztika Eb – Pigniczki Fanni izgatottan várja a kontinensbajnokságot

Pigniczki Fanni a 2017-es Európa-bajnokság után ismét szerepelhet hazai rendezésű Eb-n. A kétszeres olimpikon, vb-érmes klasszis már a finomhangolást végzi a gyakorlatain. „Kisebb változtatások voltak az egyes gyakorlatokban, ezeket tökéletesítjük. A cél, hogy nem csak a  hazai Eb-n, hanem az olimpián is jól teljesítsek. A Párizsba vezető úton egy nagyon fontos állomás lesz a budapesti…

Részletek

Hárman is hajszálra az éremtől

A nyitónapi aranyérem után pénteken három magyar is pástra lépett a belgrádi Európa-bajnokságon. Bailey Kelen, Patakfalvy Luca és Salim Sharif Gergely is egy lépésre volt csupán az éremtől. A negyeddöntőig jutva mindhárman ötödik helyen zárták az Eb-t. 87 kg, nyolcaddöntő: Bailey Kelen – Artsiom Plonis: 2-1 Taktikai jelleg dominált a meccs elején, ahol bő fél…

Részletek

PSG: itt az újabb bizonyíték Mbappé távozására! – videóval

Mint ismert, a francia klasszis jövőjét illetően továbbra sem született hivatalos kommüniké, ugyanakkor árulkodó jelekben nincs hiány (…) No signs of Kylian Mbappé in PSG video to introduce new kit, as expected. He’s leaving the club in June, preparing for new chapter at Real Madrid. pic.twitter.com/EJLoM3XJMg — Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) May 10, 2024 (…) Legutóbb…

Részletek