Sportal: Milák Kristóf az országos bajnokság óta 38 edzésből 32-t kihagyott

A 126. országos úszó bajnokság vége óta 38 edzése lett volna Milák Kristófnak, de ezekből mindössze haton jelent meg, a többi 32-ről igazolatlanul hiányzott, magyarán ellógta azokat – írja a Sportal, amely egy „eddig mindig megbízható” informátorára hivatkozik. Sajtómegjelenésekben sűrű év az idei Milák Kristóf számára, annak ellenére is, hogy olimpiai bajnok úszónk feltűnően kerüli…

Részletek

Új szerződést írt alá az MTK saját nevelésű játékosa – HIVATALOS

Az MTK Budapest együttese a csütörtöki napon fontos bejelentést tett tehetséges középpályása jövőjével kapcsolatban…   Az MTK Budapest hivatalos honlapján jelentette be, hogy további három évvel meghosszabbította Kosznovszky Márk szerződését. A 22 éves középpályás 2013 és 2019 között az MTK utánpótlásában pallérozódott, majd a Parma színeiben szerepelt Olaszországban, de 2021-ben visszatért a kék-fehérekhez, és azóta…

Részletek

Bundesliga: kölcsönadná nyáron szerződtetett kapusát a Bayern München! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint a német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München együttese a nyár folyamán kölcsönadná kapusát, Daniel Peretzet. (Photo by Sebastian El-Saqqa – firo sportphoto/Getty Images) A német sajtó legfrissebb értesülései szerint a nyári átigazolási időszakban a Bayern München gárdája szeretné kölcsönadni kapusát, Daniel Peretzet. A 23 éves futballista tavaly nyáron 5 millió euró…

Részletek

Meghosszabbította 17 éves védőtehetsége szerződését a Barcelona – HIVATALOS

A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona csapata hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy új szerződést adott fiatal, saját nevelésű védőjének.  (Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images) A Barcelona megerősítette, hogy megegyeztek fiatal középhátvédjük, Pau Cubarsí szerződésének meghosszabbításáról, ami így 2027. június 30-ig lesz érvényes. A játékos kivásárlási árát is meghatározták az…

Részletek

Távozik a Zalaegerszeg veterán védője – HIVATALOS

A szezon végén búcsúzik a Zalaegerszeg horvát hátvédje, aki évek óta a csapat meghatározó szereplője volt…   A Zalaegerszegi TE hivatalos oldalán számolt be róla, hogy a szezon végeztével távozik a csapattól az együttes meghatározó játékosa, Zoran Lesjak. A 36 éves horvát hátvéd korábban számos horvát csapatban megfordult, valamint futballozott Szlovéniában és Olaszországban is, 2018-ban…

Részletek

ANgol_Teszt_2

Az elmúlt két hétvégén az Úszó Nemzet Program keretében 367, az ún. Híd-programban pallérozódó ifjú tett minősítő vizsgát hét helyszínen. Nem döntő, mégis fontos lépés ez a gyerkőcöknek: a híd, ha ezt az utat választják, az úszóklubok csodálatos világába vezet. Két hétvégén összesen hét helyszínen mérettek meg az ÚNP Híd-programjában résztvevő fiatalok: azt ezt megelőző…

Részletek

Teqball – Miskolcon folytatódik a vb-kvalifikáció

A sikeres budapesti nyitány után Miskolcon folytatódik a MOL Országos Teqball Bajnokság II. fordulója. Május 18-án és 19-én többszörös világ- és Európa-bajnokokat láthat a közönség a DVTK Multifunkciós Sportcsarnokában. „Egy igazán impozáns sportlétesítményben izgulhatják végig a minden bizonnyal fergeteges mérkőzéseket, melyek tétje nem kevesebb, mint a 2024-es Teqball Világbajnokságra való kvalifikáció” – áll a Magyar…

Részletek

ÚNP: 367 gyermek tett vizsgát_

Az elmúlt két hétvégén az Úszó Nemzet Program keretében 367, az ún. Híd-programban pallérozódó ifjú tett minősítő vizsgát hét helyszínen. Nem döntő, mégis fontos lépés ez a gyerkőcöknek: a híd, ha ezt az utat választják, az úszóklubok csodálatos világába vezet. Két hétvégén összesen hét helyszínen mérettek meg az ÚNP Híd-programjában résztvevő fiatalok: azt ezt megelőző…

Részletek

Közgyűlés a centenárium évében

142 egyesület képviseltette magát a Magyar Lovassport Szövetség közgyűlésén a Nemzeti Lovardában. Az esemény levezetésére Lázár Vilmos elnök prof. dr. Sótonyi Pétert kérte fel. Prof. dr. Sótonyi Péter köszöntőjében emlékeztette a megjelenteket, hogy ők képviselik most Magyarország lovasait. Megemlékezett arról, hogy pontosan száz évvel ezelőtt alakult meg a Lovas Szövetség jogelődje, ami az elmúlt évek…

Részletek

Socca Eb – Iksz a románok ellen

Zajlik a socca Európa-bajnokság. A kontinensbajnokság mellett a moldáv fővárosban Masters EuroCup-ot is rendeznek. Döntetlennel kezdett a magyar kispályás labdarúgó-válogatott. A Kisinyovban zajló socca Európa-bajnokságon Roni Ribeiro da Silva szövetségi kapitány együttese Románia legjobbjai ellen lépett pályára az első csoportmeccsükön. A találkozó 1-1-re végződött, a magyar gólt Sóron Tibor szerezte. A kontinensbajnoksággal párhuzamosan a moldávok…

Részletek