Mert a lángos odaát van

A vártnál sokkal több nevezővel, remek hangulatban zajlott le a Balaton-átevezés, amelyet első alkalommal rendezett meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és Fonyód közösen.

Az átevezésen Fonyód-Badacsony-Fonyód útvonalon kellett megtenni a 10 kilométeres távot bármilyen kézi hajtású vízi járművel – érkeztek is kajakokkal, kenukkal, SUP-okkal, tengeri kajakokkal és sárkányhajókkal is.

„A fonyódiak korábban már megrendezték ezt az átevezést, amelyet tavaly a szövetségünk is felkarolt, mert így szélesebb körben is fel tudjuk hívni a figyelmet a vízi sportok szépségére. 2017-ben a kedvezőtlen időjárás miatt augusztusban és szeptemberben is el kellett halasztani az eseményt” – mondta még az esemény előtt Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke.

Ugyanazon a napon, gyönyörű szép időben rendezték meg a Balaton-átevezést és az időjárás miatt többször elhalasztott Balaton-átúszást, ezt kihasználva nagyon sokan mind a két módon átszelték hazánk legnagyobb tavát. Így tett Révész Máriusz kormánybiztos is, aki előbb átúszta a Balatont, majd negyedmagával átkenuzta.

De ott volt az indulók között – a teljesség igénye nélkül – Vaskuti István olimpiai bajnok kenus, Storcz Botond olimpiai bajnok kajakos, Csabai Edvin 17-szeres maratoni világbajnok kenus, Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó, Bácskai János, Ferencváros polgármestere és Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke is.

Az eseményre mintegy 250 hajót és 700 indulót vártak az előzetes nevezések alapján, ehelyett 671 hajó 1386 „versenyzője” vágott neki a Balatonnak, és szelte át a tavat biztonságban.

„Számunkra is meglepő, hogy milyen hatalmas volt az érdeklődés – kezdte Berényi Péter szervező. – Kimondottan egy családi rendezvénynek szántuk, amelyen egy kihívás keretében bárki megmérettethette magát, a Balaton közepén evezhetett, ezt azért nem teheti meg mindenki a hétköznapokban ilyen biztonságos körülmények között. Hat mentőmotoros, két segédmotoros, 11 vitorlás biztosította a versenyt a Balatonon, de a mentők is rendelkezésre álltak a parton.”

Minden célba érő résztvevő kapott egy lángost a parton, és amellett, hogy a Balaton-átevezés egy családi, szabadidős esemény volt, különböző kategóriákban győztest is hirdettek. Az abszolút bajnok a Bagó Bálint, id. Lacsik Péter, ifj. Lacsik Péter, Kaszás Kornél, Kiss Bence, Krenák Mihály, Lovass Márk, Porubszky Norbert, Szabó Péter alkotta Győri Nyolcas hajó lett, amely 34 perc 11 másodperc alatt teljesítette a 10 kilométeres távot.

További képek és videók a Kajakkenusport.hu-n és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Facebook-oldalán.

The post Mert a lángos odaát van appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..