A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát nevezte ki a Sepsi – HIVATALOS

Liviu Ciobotariu menesztése után a Sepsi OSK a csütörtök esti órákban bejelentette új edzőjét…

 

A Sepsi OSK hivatalos csatornáin keresztül erősítette meg, hogy Bernd Storck lett a csapat új vezetőedzője, aki a 2023-2024-es szezon végéig szóló szeződést írt alá hosszabbítás opcióval.

A 60 éves német szakember Magyarországon az U20-as válogatott szövetségi edzőjeként, majd a felnőtt válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett 2015 és 2017 között. Azóta a DAC edzője is volt, emellett Belgiumban a Mouscron, a Cercle Brugge, a KRC Genk, az Eupen és a Kortrijk csapatait irányította. Karrierje korábbi szakaszában 2008 szeptembere és 2010 decembere között a kazah válogatott szövetségi kapitánya volt.

A Sepsi jól kezdte az idényt,  a playoff-körig jutott az Ekl-selejtezőjében, de az elmúlt időszakban hullámvölgybe került, melyből nem tudott kijönni. A Kecskés Ákost és Varga Rolandot is foglalkoztató székelyföldi együttes 5-5-7-es mérlegével jelenleg csak a 10. helyet foglalja el a 16 csapatos román élvonalban.

fociclub

A A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát nevezte ki a Sepsi – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.