Barca: Xavi megtartaná a klubikont!

Az FC Barcelonával nemrég a folytatás mellett elkötelezett Xavi kijelentette, hogy amennyiben rajta múlna, minden kérdés nélkül megtartaná a klubikont, Sergi Robertot.

A katalánok saját nevelésű, már 32 esztendős játékosa ugyan nem számít kezdőjátékosnak Xavinál sem (összesen 19 tétmérkőzésen jutott szóhoz a szezonban – a szerk.), ám rutinja, tapasztalata és az öltözőben betöltött szerepe sok segítséget ad a fiatal játékosoknak.

Sergi Roberto ráadásul Xavi alatt is egyike volt a Barca csapatkapitányainak, a maradás mellett döntő vezetőedző pedig szeretné, ha folytatná a klubikon is.

“Szeretném, ha Sergi Roberto maradna, és aláírna egy új szerződést a klubbal. A Barca és Sergi is pontosan tudja, hogy meg akarom tartani őt, aki bármennyit is játszik, kulcsjátékos a számomra.” – jelentette ki Xavi, hozzátéve, hogy ‘minden a játékos döntésén múlik’ majd.

Mint ismert, Sergi Roberto szerződése június 30-ig érvényes a Barcánál, ám a klubnak opciós joga van arra, maradásra bírja a Barca B-ben 106 -, az első csapatban eddig 368 alkalommal pályára lépő Robertot, aki mondhatni minden megnyert szeretett klubjával: két Bajnokok Ligáját; egy klubvilágbajnoki címet; egy Európai-szuperkupát;  spanyol bajnoki címet; hat spanyol Király-kupát valamint öt Spanyol Szuperkupát.

fociclub

A Barca: Xavi megtartaná a klubikont! bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.