Férfi kézilabda BL: A Szeged egy góllal legyőzte a PPD Zagrebet

MH/MTI
2023. október 26. csütörtök. 21:19

A továbbjutás szempontjából rendkívül fontos meccsen a szegediek keretéből Szita Zoltán, Nagy Martin és Szymon Dzialakiewicz hiányzott.

Remekül kezdtek a hazaiak, 3-0-ra elléptek, ám a horvátok gyorsan felvették a játék tempóját és a 13. percben egyenlítettek (6-6). A 19. percben egy 4-1-es sorozat végén már kettővel vezettek az egyre hatékonyabban védekező zágrábiak, ráadásul a szegediek piros lap miatt elveszítették Borut Mackovseket, így Bodó Richárd egyedül maradt a balátlövő posztján. Nyitott védekezéssel, majd létszámfölényes támadásokkal próbálkoztak a házigazdák, de a fegyelmezetten, taktikusan kézilabdázó PPD Zagreb ezeknek is megtalálta az ellenszerét, és a szünetben 15-13-as előnyben volt.
   
A második félidő elején mindkét oldalon sok volt a hiba, a vendégek tudatosan lassították a játékot, és továbbra is látszott rajtuk, hogy alaposan felkészültek ellenfelükből. A szegediek nagy küzdelemben 5-1-es sorozatot produkáltak és egyenlítettek (18-18), a folytatásban viszont hiányzott a lendület és az átütőerő a támadásaikból, az „állóháborúban” pedig jobbnak bizonyultak a horvátok. A 15. perc (8-7) után az 52. percben vezetett ismét a hazai csapat (23-22), amely három és fél perccel a vége előtt kapust cserélt, majd emberelőnybe került.
   
Egygólos szegedi vezetésnél, húsz másodperccel a vége előtt Luka Stepancic lövését kivédte a zágrábiak kapusa, de az utolsó támadást remekül kivédekezte a hazai együttes, így izgalmas végjátékot követően sikerült nyernie. A Szegednek kilenccel több kapura lövése volt, mint ellenfelének.
   
Stepancic, Miguel Martins és Imanol Garciandía négy-négy góllal, Mikler Roland hat védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Milos Kos öt, Lovre Klarica és Timur Gyibirov négy-négy találattal, Matej Mandic nyolc védéssel zárt.
   
A két csapat 19. egymás elleni BL-meccsén öt horvát siker és három döntetlen mellett 11. alkalommal nyert a Szeged.
   
A két győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel álló magyar csapat a következő fordulóban, három hét múlva az északmacedón Eurofarm Pelisztert fogadja.
   
„Nagyon nehéz meccs volt, a Zagreb nagyon jól játszott. Nehéz volt megfordítani a mérkőzést, mert ellenfelünk jól küzdött. Magas színvonalú meccs volt, amelyen nem játszottunk jól, viszont jól küzdött a csapat” – kezdte értékelését a sajtótájékoztatón Kárpáti Krisztián vezetőedző.
   
Hozzátette, az első félidőben próbáltak túlságosan nyugodtak maradni, ezért nem volt meg a megszokott tűz a védekezésükben. A második felvonásban sikerült ritmust váltaniuk és a védekezésük is jobban összeállt.
   
„A jó csapat ismérve, hogy ha nem a legjobb játékát nyújtja, akkor is képes nyerni. Dicséret illeti játékosaimat, mert hatalmas szívvel harcoltak, de meg kell vizsgálnunk, miért játszunk ilyen hullámzóan időszakonként támadásban és védekezésben is” – magyarázta.

Eredmény, csoportkör, 6. forduló, A csoport:
OTP Bank-Pick Szeged – PPD Zagreb (horvát) 27-26 (13-15)

lövések/gólok: 45/27, illetve 36/26
gólok hétméteresből: 0, illetve 5/4
kiállítások: 8, illetve 12 perc

Írta a Magyar Hírlap