Lemondott posztjáról a Lazio vezetőedzője – sajtóhír

Megbízható sajtóbeszámolók szerint a Lazio edzője a keddi napon benyújtotta a lemondását…

(Photo by Paolo Bruno/Getty Images)

Egybehangzó olasz sajtóinformációk értelmében a Lazio vezetőedzője, Maurizio Sarri lemondott a posztjáról, miután csapata az utolsó négy meccsét elvesztette. A hírek szerint a tréner a döntését már a játékosokkal is közölte, ugyanakkor a klub hivatalosan még nem erősítette meg a távozását.

A korábban többek közt a Napolit, a Juventust és a Chelsea-t irányító 65 éves szakember közel három éve volt a Lazio edzője. Sarri az előző szezonban az olasz bajnokság második helyéig kormányozta a fővárosiakat a scudettót utcahosszal megnyerő Napoli mög, azonban az aktuális idényben jóval kiegyensúlyozatlanabbul teljesítettek. A tréner összességében 137 mérkőzésen ült a “sasok” kispadján, a csapat ebből 65 meccset nyert meg és 42-t vesztett el 30 döntetlen mellett.

“Úgy láttam, hogy már nincs meg az összhang, sokminden más lett, mint az előző szezonban láttunk. Úgy döntöttem, hogy lemondok. Ha én vagyok a probléma, akkor félreállok, hogy felrázzam ezt a szezont” – mondta Sarri a játékosainak a SportItalia információi szerint.

A Lazio az utolsó négy tétmérkőzését elvesztette, miután a Bayern München elleni BL-nyolcaddöntős vereség mellett az utolsó három bajnokiján kikapott. Az előző idényben második helyen végző csapat így 28 forduló után ötvenszázalékos mérleggel csak a kilencedik helyen tartózkodik.

fociclub

A Lemondott posztjáról a Lazio vezetőedzője – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.