Magyar János és a tréfás időjárás

Magyar János, az FIA CEZ és a magyar gyorsasági bajnokság számára kijutott minden földi jóból a Red Bull Ringi hétvége második napján.

Reggel esőben, vizes pályán teljesíthette a 32 fős mezőny a hétvége második időmérőjét.

„5 óra körül elkezdett esni. Mi 9 után egy kicsivel kezdtük a kvalifikációt. Addigra már javában állt a víz a pályán. Ráadásul az eső sem hagyott alább. Átállítottuk az autót és nekivágtunk a kvalifikációnak. Nagyon nagy volt a tömeg a pályán. Egyetlen egy tisztának mondható köröm volt, de az sem volt elég jó. Aztán 5 és fél perccel a vége előtt piros zászlóval megszakították az időmérőt, amit később sem indítottak újra. Sajnálom, hogy ez nem történt meg, szerettem volna egy- két jó kört futni az esőben. Így sajnos a mezőny végére keveredtem.”

Délután a verseny előtt is megjelent pár csepp eső, de végül száraz és napos futam várt a pilótákra.

„Már a rajtnál sikerül 5 vagy 6 pozíciót javítanom. Azonban az első kanyarnál, elkerülve egy esetleges ütközést le kellett mennem a pályáról. Aztán elindultam és nekiálltam pozíciókat javítani. Próbáltam mindenkit az első adandó alkalommal lehagyni és nem autókázni mögöttük. Ha több idő lett volna, akkor még előrébb tudtam volna jutni. Összességében pozitív és eredményes hétvégeként tekintek a Red Bull Ringi hétvégére. Esőben, vízen és szárazon is vezethettem, aminél többet nem is kívánhatnék.”

A menetelés vége a magyar bajnokság legjobb pozíciója lett. Az FIA Közép Európai Zóna Bajnokság elszámolásában Jani kategória harmadikként ért célba a szezon negyedik futamán.

The post Magyar János és a tréfás időjárás appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .