Sorsdöntő mérkőzés előtt Lékaiék Tatabányán

SM
2024. március 17. vasárnap. 15:02

A magyar válogatott nagyon sok hibával játszott a norvég csapat ellen, így esélye sem volt, hogy győzzön. Chema Rodríguez, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint ha olyan válogatottal játszol, mint a világ élvonalába tartozó Norvégia, és nem nyújtasz száz százalékot, akkor lehetetlen legyőzni, mert ahogy hibázol, azonnal kihasználja a lehetőséget és megbünteti.

Az irányító Lékai Máté úgy fogalmazott, a mérkőzés elején nem tudták megállítani ellenfelük támadásait, szinte minden akcióból gólt kaptak, utána pedig futottak az eredmény után, küzdöttek, harcoltak, de akkor sem tudták átbillenteni az eredményt, amikor sikerült felzárkózniuk.
„Ez egy olimpiai selejtező, ami élet-halál kérdés minden csapatnak. Mindenki megtett mindent, mi is keményen védekeztünk. Most így sikerült, de nincs idő szomorkodni, mert van még egy meccs, amit ha megnyerünk, akkor ugyanúgy elérjük a célunkat – nyilatkozta az MTI-nek Lékai. – Nyilván nem lesz egyszerű, ezt mindannyian tudjuk. A portugáloké is nagyon jó csapat, és ahogy láttam, már pihentettek is a vasárnapi mérkőzésre, de szerintem egy meccsen teljesen mindegy, hogy valaki pihent, vagy nem. Mindent bele kell adni.”
Portugália szombaton is az első mérkőzést játszotta, ráadásul a csoport leggyengébb csapata, Tunézia volt az ellenfele, ezért pihentebben várhatja a vasárnap 21 órakor kezdődő találkozót, de Lékai szerint ennek nem lesz jelentősége, mindenki beleadja majd az utolsó energiatartalékait, hiszen sokaknak ez lesz életük meccse.
A magyar együttes örökmérlege pozitív ugyan a portugálokkal szemben, de a legutóbbi három meccsből kétszer simán kikapott. A januári, németországi Európa-bajnokságon történetük legjobb eredményét érték el a magyarok az ötödik helyezéssel, a portugálok hetedikként zártak.

Írta a Magyar Hírlap