A KIMBA ösztöndíjasainak mérlege Bulgáriában: egy bronzérem, három ötödik hely

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) 13 ösztöndíjas sportolója vett részt a múlt hét végén Bulgáriában rendezett Dan Kolov-Nikola Petrov nemzetközi emlékversenyen, amely egyes súlycsoportokban válogató volt a március 28. és április 3. között Budapesten esedékes Európa-bajnokságra.

A KIMBA sportolói közül az ifjúsági olimpiai ezüstérmes, kadet Európa-bajnok Szél Anna szerepelt a legjobban, aki az 57 kilogrammosok között a selejtezőben technikai tussal legyőzte a spanyol Sánchezt, majd a negyeddöntőben az indiai Neetut is ugyanígy. Az elődöntőben aztán a szintén indiai Srishti már túl nagy falatnak bizonyult, Anna 6–0-ra kikapott. Jöhetett a bronzmérkőzés, amelyen a hondurasi Figueroa sérülés miatt nem lépett szőnyegre, így Szél a dobogó harmadik fokára állhatott.

A két kötöttfogású, az U23-as világ- és Európa-bajnoki ötödik Kecskeméti Krisztián (63 kg) és a junior Eb-n ötödik Mezei Patrik (82 kg) ugyanúgy lett ötödik, mint Figueroa: sérülés miatt egyik magyar srác sem tudott kiállni a bronzmeccsre.

A junior Eb-második Szabados Noémi (68 kg) viszont megküzdött a harmadik helyért, de az indiai Sonika 2–0-ra jobbnak bizonyult nála.

(kozmaakademia.hu)

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .