Kick-box formagyakorlat tábor volt Gyopárosfürdőn

Komoly események történtek az elmúlt időszakban a kick-boxosok háza táján. A legfontosabb az a sportdiplomáciai siker, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felvette a kick-boxot a NOB által elismert sportágak közé, ami természetesen a kick-box hazai helyzetét, elismertségét is javítja. Az eredményesség a hat küzdelmi szabályrendszerben eddig is megvolt, de a hetedikben, a formagyakorlatban eddig még kevesebb magyar babér termett, ugyanakkor az utóbbi években ebben a szakágban is nagy változások tapasztalhatók.

Miután a formagyakorlat speciális képzést igényelt, a magyar klubok korábban nemigen fordítottak rá jelentős energiát. A Békés Megyei Harcművész Szövetség hosszú évek óta próbálkozott, és a Viharsarokból indult el az a folyamat, ami ezt is fejlődési pályára állította. Az orosházi Contact Kick-box és Thai-box SE versenyző-edzője, Puravecz Péter időt, pénzt és munkát nem kímélve fogott hozzá a munkához. Az első feltűnő eredmény egy világbajnoki bronzérem lett, a Magyar Kick-Box Szakszövetség pedig rábízta a szakág vezetését. Ebben kiváló társra talált a kondorosi Litauszki László személyében, akinek tanítványai korosztályos Európa-bajnoki címet is szereztek.

Ma már több klub foglalkozik formagyakorlattal, és megindultak a speciális képzések is. Most pedig Orosházán, Gyopárosfürdőn formagyakorlat válogatott tábort tartottak, és három klub – a Contact KTSE Orosháza, a KIME Veresegyház és a Füzesgyarmat Hegyesi Kick-box SE – 12 sportolója vett részt a képzésen.

Puravecz Péter meg volt elégedve a hozzáállással. A nagy melegben nyilvánosság előtt, szabadtéren, a fürdő területén folytak az edzések, ami szoktatta versenyzőket ahhoz, hogy idegenek, nézőközönség előtt is hibátlan gyakorlatot kell bemutatni. Mivel különböző tudásszinttel rendelkeztek a versenyzők, csoportbontással folyt a munka. Ezt az is lehetővé tette, hogy az akrobatikus elemeket Balogh Dávid személyében kiváló szakember oktatta.

„Abszolút meg vagyok elégedve. Az elvárásaimat felül teljesítették. Péterrel néhány éve kezdtük a közös munkát, és a versenyzők minden energiát beletesznek. Sokkal gyorsabban is haladunk, mint ahogy vártam. Mi annakidején autodidakta módon, öt-hat év alatt jutottunk el arra a szintre, ahova a mostani gárda egy év alatt. A kick-boxból hozott adottságok nem egyenlőek az akrobatikához szükséges adottságokkal, ezért az alapoktól kell másféle módon fejleszteni. Teljesen újra tanuljuk például a nyújtást. Ötféle sportággal foglalkozom, és ezért mindent az „arany középúton” végzek, mert ahhoz, hogy például jó tornászok legyenek, 15 év kellene. Vagyis, alkalmazkodom mindenkihez az edzéseken. Arra haladunk, ami az illető testalkatának legjobban megfelel” – számolt be a munkáról Balogh Dávid.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .