Sport: Elrajtolt a sztárok nélküli vb, ami sokak számára az utolsó szalmaszál

Mihók Attila és Cseh Sándor együttesének nem lesz könnyű dolga, hiszen a papírforma szerint a negyeddöntőben az olimpiai bajnok Egyesült Államok, vagy a címvédő és Eb-győztes Hollandiával csapattal találkozhat. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy vereség esetén elúszik az olimpia, az erőviszonyok erőviszonyok alapján ugyanis jó esély van arra, hogy a két elérhető kvóta közül…

Részletek

Nagy Ádám: “Vissza akarok térni a Serie A-ba”

A Pisától kölcsönben a Speziához kerülő magyar válogatott középpályás a klubváltásának körülményeiről beszélt… (Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images) Az olasz másodosztályú bajnokság (Serie B) mezőnyén belül klubot váltó Nagy Ádám az M1 aktuális csatorna megkeresésére elmondta, miért döntött úgy, hogy a Pisától kölcsönben a Speziához távozik: “Szerettem volna az Európa-bajnokságig Olaszországban maradni: nem titkolt vágyam…

Részletek

Külföldön váltott csapatot a magyar kapus – HIVATALOS

A tavaly nyáron Görögországba szerződő magyar kapus fél év után csapatot váltott a görög élvonalban… A görög első osztályú bajnokságban (Szuperliga) igazolt át a rutinos magyar kapus, Nagy Gergely, aki a Lamiától a Gianninához szerződött a januári átigazolási időszakban. A 29 éves kapus egykori korosztályos válogatott kapus tavaly nyáron Paksről szerződött Görögországba. Nagy először a…

Részletek

Australian Open – Marozsán edzője a hosszú labdamenetekben bízik

MH/MTI 2024. január 13. szombat. 11:27Frissítve: 2024. január 13. 11:50 „Az a cél, hogy minél hosszabb labdameneteket alakítson ki Ciliccsel szemben, ugyanez működött Gael Monfils ellen is, minél tovább tartott egy pont, annál jobban megtörte a franciaritmusát” – utalt Balázs György az aucklandi torna nyitófordulós összecsapására, melyet megnyert a tanítványa. „Ugyanez lehet az ellenszer a…

Részletek

PL: Timo Werner ismét Londonban próbál szerencsét! – Hivatalos

Visszatért a Premier Leagube Timo Werner, aki az igencsak megosztóra sikerült Chelseas időszaka után ezúttal egy másik londoni csapatnál, a Tottenhamnél próbál szerencsét. (Photo by Ulrik Pedersen/DeFodi Images via Getty Images) Igaznak bizonyultak az elmúlt hetekben felröppenő pletykák, melyek szerint Timo Werner vissza fog térni Angliába. A német támadó egyszer már ugyanis elhagyta Lipcsét a…

Részletek

Munkához látott a Boca Juniors új trénere

Az argentin bajnokság (Liga Profesional) 2023-as felvonásaiban szerényebben szereplő Boca Juniors javításban bízik a 2024-es idényekben… (Photo by Rodrigo Valle/Getty Images) Az előző mérsékelt esztendő után a javításban reménykedő Boca Juniors új edzője a közelmúltban Diego Martínez lett, akinek vezetésével a csapat a héten kezdte meg a felkészülést a 2024-es versenysorozatokra. A Boca kispadjáról Jorge…

Részletek

Sport: Milák Kristóf a napokban elkezdheti a vizes edzéseket

Klubjának vezetője, Gergely István nyilatkozott az olimpiai bajnok úszóról. Tényleg van-e még törlesztenivalója Milák Kristófnak, vagy szerzett-e már annyi dicsőséget Magyarországnak az olimpiai bajnok, hogy ha akarja, elengedje az úszást? Szavazzon! A nem edző Milák fizetésének kérdése korábban is téma volt már, Gergelyt pedig a Sportrádióban arról kérdezték, mit szól azokhoz a kritikákhoz, amelyek szerint…

Részletek

„Kristóf úgy látja, még mindig nincs késő” – a klubelnök bízik Milák olimpiai indulásában

Gergely István, a Honvéd ügyvezető elnöke a lapnak azt mondta, hogy időnként találkozik a sportolóval, akinek komoly uszodai tréningjei továbbra sincsenek, de a konditerembe lejár az erőnléti edzőjével. Ezenkívül gyógytornára is jár, valamint rehabilitációs gyakorlatokra, azaz a klubelnök szerint amit a „szárazföldön” meg kell tennie, azt megteszi. – Kristóf úgy látja, még mindig nincs késő,…

Részletek