Sport: Mbappé a szezon végén a PSG-től a Real Madridhoz igazol – állítja a Le Parisien

A 25 éves Mbappé szerződése nyárig szól a francia bajnokságban éllovas párizsi klubnál, amely – ugyancsak az ESPN szerint – megpróbálta a becsült 72 millió eurós éves járandóságának emelésével maradásra bírni a játékost. Mbappé – aki a nyáron szeretne hazai közönség előtt pályára lépni az ötkarikás játékokon – 2017-ben, az AS Monacótól igazolt a PSG-hez,…

Részletek

CR: “Felesleges most még a jövőmről beszélni!”

A február 5-én már a 39. születésnapját ünneplő Cristiano Ronaldoval a portugál Record című lap készített exkluzív interjút a napokban, ahol többek között CR azt is taglalta, miképpen képzeli el a jövőjét. (Photo by Yasser Bakhsh/Getty Images) Az Al-Nassr klasszisa mint mondta, elkötelezett a szaúdi projekt irányába, ahol a legfontosabb számára, hogy kitöltse szerződését, ez…

Részletek

Inter Miami: “Nem gondoltam volna, hogy újra egy csapatban játszunk majd!”

Immáron Luis Suárezzel is a fedélzeten megkezdte a felkészülést az észak-amerikai profi labdarúgó-liga (MLS) új, 2024-es idényére az Inter Miami együttese. Az uruguayi csatársztár ennek apropóján először állt a sajtó képviselői elé, ahol nagyrészt érzéseiről és régi-új társairól beszélt. (Archív – Photo by Laurens Lindhout/Soccrates/Getty Images) “Őszinte leszek, soha nem gondoltam volna, hogy még egyszer…

Részletek

Sport: Azonnali hatállyal távozott a Forma–1-es Haas csapatfőnöke

Az olasz Steiner 2016-tól, az amerikai Haas Forma 1-es debütálása óta vezette a csapatot, és a Red Bullos Christian Horner és a mercedeses Toto Wolff mögött az F1 harmadik leghosszabb ideig hivatalban lévő csapatfőnöke volt. A sportág különösen népszerű figurájává azután vált, hogy főszerepet vállalt a Netflix Hajsza a túlélésért című sorozatában. Irányítása alatt a Haas…

Részletek

Sport: Milák Kristóf a napokban elkezdheti a vizes edzéseket

Klubjának vezetője, Gergely István nyilatkozott az olimpiai bajnok úszóról. Tényleg van-e még törlesztenivalója Milák Kristófnak, vagy szerzett-e már annyi dicsőséget Magyarországnak az olimpiai bajnok, hogy ha akarja, elengedje az úszást? Szavazzon! A nem edző Milák fizetésének kérdése korábban is téma volt már, Gergelyt pedig a Sportrádióban arról kérdezték, mit szól azokhoz a kritikákhoz, amelyek szerint…

Részletek

Inter Miami: visszautasította Messi hívását a honfitárs! – sajtóhír

Mint arról korábban mi is beszámoltunk az Inter Miami és az átigazolási hírek kapcsán, Lionel Messi szeretné, hogy korábbi válogatottbeli csapattársa, Marcos Rojo is Floridába szerződjön. Az argentin La Nación című lapot idézve, pontosabban “szerette volna”(…) (Photo by Richard Heathcote/Getty Images) (…) A 33 esztendős középhátvéd kapcsán Argentínában biztosra veszik, hogy marad a Boca Juniors…

Részletek

Átigazolási körkép – A nap legfontosabb hírei – December 23.

Üdvözöljük minden kedves Olvasónkat! A Fociclub.hu csapata a téli átigazolási időszakban is minden este elhozza a legfrissebb és legfontosabb hivatalos bejelentéseket, transzferhíreket és pletykákat, így mindig első kézből értesülhetsz a játékoskeringről és klubváltásokról. Tarts velünk minden este Átigazolási körképünkkel, ahol összegyűjtjük neked a nap transzferhíreit, de cikkünk 19:00 és 20:30 között is folyamatosan frissül kollégáink…

Részletek

Real Madrid: brazil középhátvéd érkezhet januárban! – sajtóhír

A madridi As című sportnapilap beszámolója szerint a Real Madrid januárban az orosz Zenit középhátvédjével, Robert Renannal erősíthet. Mint ismert, Éder Militao elhúzódó sérülése, majd David Alaba pár nappal ezelőtti kiesése miatt a blancók nem jelenleg nem állnak túl jól opciókkal a középhátvéd poszton, amelynek következtében a madridiak új játékost szerződtethetnek a téli átigazolási időszak…

Részletek

Dortmund: az őszt az MU-nál töltő játékos érkezhet a télen! – sajtóhír

A német BILD című vezető sportnapilap szerint a Borussia Dortmund együttesénél folytathatja tovább pályafutását Sergio Reguilón. Az ősszel a Tottenham kölcsönjátékosaként a Manchester Unitednél szereplő 27 esztendős spanyol balhátvéd, mint ismert, az átigazolási hajrában került a “vörös ördögökhöz”, ahol Luke Shaw és Tyrell Malacia sem volt bevethető a poszton az idény elején. Az MU a…

Részletek

Élet+Stílus: Ezt csinálja Djokovic után, ha bírja! – videó

Novak Djokovic nemrég interjút adott a 60 minutes című portréműsornak, és az adás elején az egyik edzésén készült vágóképen bemutatott egy nyújtógyakorlatot. A világelső teniszező azt állítja, hogy azóta sokan kérdezték erről, ezért külön videóra vette, hogy pontosan mit is csinált: [embedded content] Azt mondja, ha már így alakult, lehet ebből egy hajlékonysági kihívás is,…

Részletek