Élet+Stílus: Németország mellett Skóciával és Svájccal kerül egy csoportba a magyar fociválogatott az Eb-n – percről percre

18 42 Németország lett az A 1-es.Buffon húzta ki Spanyolországot, ami a B1-es helyre került.Anglia a C4-es.Franciaország a D4-es. Belgium E1-es.Portugália az F3-as. 18 41 Ő Albärt névre hallgat. Jonas Kaufmann operaénekes énekli többek között Vangelis 1492 című művét a sorsolás nyitányaként. A Német Ifjúsági Zenekar és a Német Gyerekkórus kíséri. Háttérban focis videóbejátszások képei…

Részletek

Serie A: a Cagliari középpályását szemelte ki az Inter! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Inter együttese szeretné megszerezni a Cagliari középpályását, Nahitan Nándezt.  (Photo by Valerio Pennicino/Getty Images) Az olasz sajtó legfrissebb értesülései szerint a következő szezonra Simone Inzaghi szeretné megerősíteni az Inter középpályáját. A források alapján erre a célra a kék-feketék mestere a Cagliari játékosát, Nahitan Nándezt szemelte…

Részletek

“Kvaratskhelia mindig arról álmodozik, hogy a Real Madrid színeiben fog pályára lépni!”

Hatalmas álma vált valóra a Napoli grúz húzónevének, hiszen a Madridista játékos a Santiago Bernabeuban léphetett pályára a kedvenc csapata ellen a Bajnokok Ligája szerdai játéknapján… (Photo by Lasha Kuprashvili/MB Media/Getty Images) Ritka a futballban az, hogy valaki ennyire felvállalja a rajongását egy másik csapat iránt az élvonalban, azonban a Napoli támadója, Kvaratskhelia sosem rejtette…

Részletek

Egykori legendás alakja lehet a Boca Juniors új edzője – sajtóhír

Az argentin sajtóban az elmúlt időszakban több lehetséges nevet is bedobták a Boca Juniors megüresedett kispadjának elfoglalására… (Photo by Daniel Jayo/Getty Images) A Boca Juniors decemberi 2-i elnökválasztásán kihívóként harcba szálló Mauricio Macri és Andrés Ibarra azzal kampányolnak, hogy sikerük esetén a klub legeredményesebb játékosa, Martín Palermo lesz a csapat új vezetőedzője, aki a mai…

Részletek

Serie A: az FC Porto támadójával erősítene a tél folyamán az Inter! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Inter együttese a téli átigazolási időszakban szeretné megszerezni az FC Porto támadóját, Mehdi Taremit. (Photo by Diogo Cardoso/Getty Images) Az olasz sajtó legfrissebb értesülései szerint az Inter együttese a téli átigazolási időszakban szeretne igazolni egy támadót, hogy mélyíthessék a variációs lehetőségeiket Marcus Thuram és Lautaro…

Részletek

Ángel Di María fontos döntést hozott – HIVATALOS

Az argentin válogatott emblematikus figurája már csak bő fél évig fog pályára lépni a nemzeti színekben… (Photo by Wagner Meier/Getty Images) Az argentin válogatott kiválósága, Ángel Di María a közösségi oldalán keresztül megerősítette, hogy a jövő nyári Copa América végeztével nem lép pályára többet a nemzeti csapat színeiben: “Minden fájdalommal a lelkemben, gombócot érzek a…

Részletek

Hatalmas az érdeklődés a magyar válogatott és a Ferencváros gólfelelőse iránt

A jelenleg sérüléssel bajlódó magyar támadó iránt hatalmas a nemzetközi érdeklődés, egyelőre azonban nem aktuális a klubváltás… A Ferencváros és a magyar válogatott gólerős támadója, Varga Barnabás ügynöke, Paunoch Péter az M1 aktuális csatornának megerősítette, hogy a csatár iránt hatalmas az érdeklődés “Varga Barnabás 2023-as teljesítménye után nem csodálkozom, hogy rengetegen kerestek Ázsiától Európán át…

Részletek

Sport: A Honvéd elnöke még bízik abban, hogy Milák Kristóf részt vesz a párizsi olimpián

Azoknak, akik úgy gondolják, hogy Milák bizonytalanságban tart mindenkit és nem dolgozik meg a fizetéséért, azt üzente, hogy a klub pontosan tudja, hogy Kristóf hol van és mit csinál, másfelől egy sportolói szerződés nem olyan, mint egy hivatalnok munkaszerződése. Nem mások hivatottak eldönteni, megdolgozik-e a fizetéséért, tette hozzá. Emlékeztetett arra is, hogy egy olimpiai, világ…

Részletek