Női kézilabda: Húsz forduló után is hibátlan mérleggel áll a Ferencváros

MH/MTI 2024. április 23. kedd. 21:59 Októberben saját közönsége előtt 40–25-re nyerte a felek találkozóját a Ferencváros, ezúttal pedig már tíz perc elteltével négygólos előnyben volt az éllovas a kisvárdai városi sportcsarnokban. Ezt a szünetig hétre duzzasztották a fővárosiak, akik a folytatásban sem lassítottak. A találkozó legeredményesebbjeként a kisvárdai Erin Novak és a ferencvárosi Emily…

Részletek

La Liga – Az éllovas és üldözője mérkőzik a forduló rangadóján

MH/MTI 2024. február 8. csütörtök. 12:13 Az előző körben egyik csapat sem tudott nyerni: a második helyen álló katalán együttes otthon játszott gól nélküli döntetlent a Real Sociedaddal, a címvédő Real Madrid pedig – szintén hazai pályán – az Atléticóval a fővárosi rangadón 1-1-et úgy, hogy a vendégcsapat a ráadásban egyenlített. Az egymás elleni mérkőzések…

Részletek

La Liga: két rutinos támadóval erősített a Real Betis – HIVATALOS

A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Real Betis az átigazolási piac zárása előtt két jelentős igazolással erősítette meg keretét a folytatásra… (Photo By Joaquin Corchero/Europa Press via Getty Images) A Real Betis a csütörtök esti órákban számolt be róla, hogy szerződtette az Osasunától az argentin Chimy Ávilát, valamint megszerezte Cédric Bakambu játékjogát a török Galatasaray-tól….

Részletek

Megvan, melyik olasz élcsapatnál állhat munkába Conte – sajtóhír

Megbízható olasz sajtóinformációk szerint az Inter és a Juventus korábbi bajnok edzője veszi át a következő szezontól az AC Milan irányítását… (Photo by Andrew Matthews/PA Images via Getty Images) Luca Momblano beszámolói szerint a csapat nélküli tréner, Antonio Conte megállapodott az AC Milan vezetőségével abban, hogy a következő szezontól átveszi a Rossoneri vezetőedzői posztját. A…

Részletek

Kinevezték a chilei válogatott új szövetségi kapitányát – HIVATALOS

Eduardo Berizzo novemberi lemondása után a chilei szövetség megnevezte a dél-amerikai válogatott új szövetségi kapitányát… (Photo by Ernesto Ryan/Getty Images) A chilei labdarúgó-szövetség megerősítette, hogy a korábban éveken át a perui válogatottat irányító rutinos argentin szakember, Ricardo Gareca lesz a válogatott új szövetségi kapitánya. A 65 éves szakember hét éven át Peru válogatottját irányította, s 2018-ban…

Részletek

Ismét válogatottat irányíthat a rutinos argentin edző – sajtóhír

Egybehangzó dél-amerikai lapértesülések szerint rutinos szakember veheti át az Eduardo Berizzo lemondásával megüresedett chilei szövetségi kapitányi posztot… (Photo by Matthew Ashton – AMA/Getty Images) A Diario Olé információi szerint a chilei labdarúgó-szövetség Ricardo Garecát fogja kinevezni új szövetségi kapitányának, miután a felek minden megállapodtak egymással. A rutinos szakember hét éven át Peru válogatottját irányította, s 2018-ban…

Részletek

Visszatért nevelőcsapatához a szebb napokat is látott mexikói sztár – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően nagy bejelentést tett a mexikói bajnokságban (Liga MX) szereplő Chivas Guadalajara együttese… (Photo by Shaun Clark/Getty Images) A mexikói Chivas Guadalajara a szerdai napon erősítette meg, hogy szabadúszóként szerződtette a csapat egykori játékosát, Javier “Chicharito” Hernándezt. A 35 éves támadó korábban 2006 és 2010 között 79 mérkőzésen 29-szer volt eredményes a…

Részletek

Itt állhat munkába a héten kirúgott Mourinho – sajtóhír

José Mourinho menesztése után beindultak a találgatások, hogy a portugál tréner hol állhat munkába legközelebb… (Photo by Matteo Bottanelli/NurPhoto via Getty Images) A Football Italia összegzéséből kiderült, hogy a szaúdi Al-Shabab előrehaladott tárgyalásokat folytat az AS Romától a héten menesztett José Mourinhóval, aki maga is hajlik a lehetőségre. A portugál tréner azonban munkába állásának feltételeként…

Részletek

Premier League: Ötgólos Arsenal-sikerrel folytatódott a kéthetes forduló

MH/MTI 2024. január 20. szombat. 17:59 Az Arsenal hazai pályán simán, 5-0-ra nyert londoni riválisa, a Crystal Palace ellen az angol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának első szombati mérkőzésén. Az Ágyúsok ezt megelőzően a legutóbbi három tétmérkőzésüket elvesztették, a Premier League-ben három nyeretlenül megvívott fordulót követően gyűjtötték be a három pontot. A 21. forduló különleges, mivel az…

Részletek

Sport: Fucsovics és Valkusz is kiesett, már csak Marozsán tart ki az Australian Openen

A világranglistán 70. Fucsovics nem számíthatott könnyű rajtra Melbourne-ben a bolgár Grigor Dimitrov ellen, aki kilenc napja diadalmaskodott Brisbane-ben – 2017 novembere után ünnepelhetett ismét tornagyőzelmet –, legutóbb pedig novemberben kapott ki a párizsi fináléban a világelső Novak Djokovictól. A 32 éves ellenfél 13. a világranglistán – de volt már harmadik is –, kilenc trófeát…

Részletek