Sport: Lőw Zsolt irányíthatja a Bayern Münchent a Bundesliga hétvégi fordulójában

A Sallai Rolandot és a Hoffenheimtől frissen kölcsönvett Szalai Attilát is foglalkoztató, jelenleg a hetedik pozíciót elfoglaló Freiburg a harmadik Stuttgartot fogadja szombaton, a Gulácsi Pétert és Willie Orbánt is a soraiban tudó, ötödik helyen tanyázó RB Leipzig pedig a Schäfer Andrással a kiesés ellen küzdő Union Berlint látja vendégül vasárnap. Thomas Tuchel vezetőedző betegsége…

Részletek

Sport: Szoboszlai Dominik először volt kezdő a sérülése után és gólt fejelt

Simán lefocizta a Chelsea-t a Liverpool. A magyar válogatott csapatkapitánya, aki sérülése után először lépett pályára kezdőként, a hazaiak harmadik gólját szerezte egy nyolcméteres fejessel a 65. percben. Ezt ide kattintva lehet visszanézni. A címvédő és Bajnokok Ligája-győztes Manchester City könnyedén verte a vendég Burnley csapatát, míg a Tottenham Hotspur hazai pályán a második félidő…

Részletek

Megvan, melyik olasz élcsapatnál állhat munkába Conte – sajtóhír

Megbízható olasz sajtóinformációk szerint az Inter és a Juventus korábbi bajnok edzője veszi át a következő szezontól az AC Milan irányítását… (Photo by Andrew Matthews/PA Images via Getty Images) Luca Momblano beszámolói szerint a csapat nélküli tréner, Antonio Conte megállapodott az AC Milan vezetőségével abban, hogy a következő szezontól átveszi a Rossoneri vezetőedzői posztját. A…

Részletek

Sport: Jürgen Klopp távozása után a Liverpool egyik legjobbja sem biztos a jövőjében

– fogalmazott Van Dijk, aki a hétvégi, Norwich City elleni FA-kupa mérkőzésen Szoboszlai Dominik szöglete után fejelt gólt. Virgil van Dijk bevallotta, nem biztos benne, hogy a Jürgen Klopp utáni Liverpoolnak is a tagja lesz, illetve kitért arra is, a klubnak komoly feladatot fog jelenteni a német tréner pótlása – írja a Sky News. Bejelentette…

Részletek

Sport: Mindegy, hogy szerepel az Eb-n a magyar válogatott, Rossi akkor is marad a helyén

Az interjúban Csányi Sándor beszélt a magyar válogatott Eb-belépőiről is, az UEFA adatai szerint az együttes Svájc, Németország és Skócia elleni csoportmeccsére is 400 és 500 ezer közötti jegyigénylés futott be Magyarországról. Csányi Sándor MLSZ-elnök szerint olyan az olasz edző szerződése, hogy ha akarna se mehetne. Rossi 2018 nyara óta irányítja a válogatottat, amely tavaly –…

Részletek

Sport: Szoboszlai és Schäfer is gólpasszt adott

Mindkét magyar csapata nyert vasárnap. A Liverpool könnyed, 5-2-es sikert aratott a vendég Norwich City felett az angol labdarúgó FA Kupa negyedik fordulójában, melyben közel egyhónapos kihagyás után lépett újra pályára Szoboszlai Dominik. A bajnoki listavezető csapaton nem látszott a megilletődöttség azután, hogy pénteken Jürgen Klopp vezetőedző bejelentette nyári távozását. Az ember, aki feltámasztotta a…

Részletek

Sport: Xavi bejelentette, hogy elmegy a Barcelonától

Nem megy igazán jól a csapatnak, ezért az idény végén távozik a Barcelona edzője. „Június 30-án elhagyom a klubot, ezt a döntést az elnökkel és a stábbal együtt hoztam meg” – közölte sajtótájékoztatón a vártnál gyengébb szereplés miatt egyre nagyobb nyomás alá kerülő szakember, akinek a szerződése 2025-ig szólt. A Marca tavaly márciusban ugyanakkor már…

Részletek

Sport: Az ember, aki feltámasztotta a Liverpoolt

Újságírónak vagy pszichológusnak is kiváló lenne Az élet pedig hétről-hétre, fordulóról-fordulóra bizonyítja, hogy jól döntött Szoboszlai. Jürgen Klopp tökéletesen tisztában van vele, hogyan kell bánnia a játékosaival, mit kell tennie és mondania ahhoz, hogy a legjobbat hozza ki belőlük. Ha éppen Szoboszlainak nincs jó napja, és Klopp úgy dönt, hogy lecseréli, a pályáról lejőve egyből…

Részletek