Európa Játékok 2027 – Isztambul kapta a rendezés jogát

MH/ MTI 2024. március 27. szerda. 13:51 Az EOC közleménye szerint a bizottság a legutóbbi ülésén hozta meg „alaposan megfontolt” döntését az után, hogy meghallgatta Peter Brüll, az EOC sportigazgatójának részletes jelentését az isztambuli pályázatról. Az EOC delegációja március elején látogatott el Isztambulba, ahol a szakértők a helyi terveket részletekbe menően megvizsgálták. „Az EOC boldogan…

Részletek

Sport: Elrajtolt a sztárok nélküli vb, ami sokak számára az utolsó szalmaszál

Mihók Attila és Cseh Sándor együttesének nem lesz könnyű dolga, hiszen a papírforma szerint a negyeddöntőben az olimpiai bajnok Egyesült Államok, vagy a címvédő és Eb-győztes Hollandiával csapattal találkozhat. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy vereség esetén elúszik az olimpia, az erőviszonyok erőviszonyok alapján ugyanis jó esély van arra, hogy a két elérhető kvóta közül…

Részletek

Munkához látott a Boca Juniors új trénere

Az argentin bajnokság (Liga Profesional) 2023-as felvonásaiban szerényebben szereplő Boca Juniors javításban bízik a 2024-es idényekben… (Photo by Rodrigo Valle/Getty Images) Az előző mérsékelt esztendő után a javításban reménykedő Boca Juniors új edzője a közelmúltban Diego Martínez lett, akinek vezetésével a csapat a héten kezdte meg a felkészülést a 2024-es versenysorozatokra. A Boca kispadjáról Jorge…

Részletek

Sport: MOB-elnök: Nagyszerű lesz a párizsi olimpia, de mi sokkal jobbat tudnánk rendezni

Az olimpiai bajnok úszó, Milák Kristóf helyzetét firtató kérdésre a MOB elnöke azt mondta, „nehéz megfejteni a történetet”, és bár nyáron beszéltek, azóta nem sikerült felvennie vele a kapcsolatot. Mint fogalmazott, bizakodik, hogy a sportoló ott lesz Párizsban, „ha azonban úgy dönt, hogy kihagyja a játékokat, és később tér vissza, annak is nagyon fogunk örülni”,…

Részletek

Kinevezte új edzőjét a Boca Juniors – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően az elnökválasztás után a Boca Juniors kinevezte kiszemeltjét a vezetőedző posztjára… Diego Martínez acordó su vínculo con Boca y es el nuevo entrenador hasta Diciembre de 2025. ¡Bienvenido al único grande, Diego! pic.twitter.com/5zsuuyDnjj — Boca Juniors (@BocaJrsOficial) December 30, 2023 A Boca Juniors hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy a legutóbb az…

Részletek

Megtalálta új edzőjét a Boca Juniors – sajtóhír

A korábbi várakozásoknak megfelelően az elnökválasztás után a Boca Juniors hamarosan kinevezheti kiszemeljét a vezetőedző posztjára… (Photo by Gustavo Garello/Jam Media/Getty Images) César Luis Merlo információi szerint végső megegyezés született a Boca Juniors vezetősége és Diego Martínez között, így a legutóbb az Huracánt irányító tréner lehet az arany-kékek új vezetőedzője. A 45 esztendős tréner az…

Részletek

Lemondott az argentin élvonalbeli csapat edzője – HIVATALOS

Az argentin bajnokságban (Liga Profesional) szereplő Huracán bejelentette, hogy az évad végeztével távozik a csapat vezetőedzője… (Photo by Marcelo Endelli/Getty Images) Az argentin első osztályú Huracán megerősítette, hogy közös megegyezéssel távozik posztjáról a csapat júliusban kinevezett vezetőedzője, Diego Martínez. A 45 esztendős tréner 2021 év elejétől a Tigre edzője volt, melyet 2021-ben másodosztályú bajnoki címhez…

Részletek