Sport: Újra edzésbe állt és egyedül készül Milák Kristóf

Milák Kristóf legutóbb 2022 augusztusában indult el világversenyen, a római Eb-n, ahonnan öt éremmel – három arannyal és két ezüsttel – tért haza. Egy hónappal korábban még a budapesti vb-n remekelt, megnyerte mindkét pillangószámot, 200-on ráadásul világcsúcsot úszott. Azt követően viszont már csak a tavaly áprilisi országos bajnokságon indult, azóta egyáltalán nem versenyzett. Január 24-én…

Részletek

Sport: Négy mérkőzéssel készül az Eb-re a magyar labdarúgó-válogatott

– foglalta össze az MLSZ elnöke. A találkozók pontos időpontjai még nem ismertek, de az már nagyjából látszik, mikor kerülhet rájuk sor. Márciusban a 20. és 27. közötti időszak jöhet szóba: az biztos, hogy az Eb-playoff napjain, vagyis március 21-én és 26-án nem lehetnek barátságos meccsek. Az MLSZ későbbre ígért pontosabb tájékoztatást.Később, közvetlenül az Európa-bajnokság…

Részletek

Sport: Xavi bejelentette, hogy elmegy a Barcelonától

Nem megy igazán jól a csapatnak, ezért az idény végén távozik a Barcelona edzője. „Június 30-án elhagyom a klubot, ezt a döntést az elnökkel és a stábbal együtt hoztam meg” – közölte sajtótájékoztatón a vártnál gyengébb szereplés miatt egyre nagyobb nyomás alá kerülő szakember, akinek a szerződése 2025-ig szólt. A Marca tavaly márciusban ugyanakkor már…

Részletek

Élet+Stílus: Hatalmas volt a túljelentkezés a magyar válogatott Eb-jegyeiért

A három mérkőzésre összesen mintegy másfél millió jegyet igényeltek a magyar szurkolók. Az UEFA rendszerében a nyerteseknek január 31-ig van lehetőségük arra, hogy kifizessék belépőiket, és ha ezt nem teszik meg, akkor ezek a jegyek felszabadulnak, márciusban pedig újabb sorsolás dönt majd a gazdáikról. Az európai szövetség adatai szerint a magyar válogatott kölni összecsapására Svájc…

Részletek

Sport: Ön igényelt jegyet a foci-Eb-re? Most leellenőrizheti, kapott-e!

A jegyértékesítés december 4-én kezdődött – azonban az európai szövetség már előző nap megnyitotta a regisztrációs és jelentkezési oldalt – és 12-én zárult. Aki ebben az időszakban nem adta le jegyigényét, az gyakorlatilag lemondhat róla, hogy élőben szurkoljon a magyar válogatottnak. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) közzétette, kik azok, akik jegyhez jutottak a 2024-es Európa-bajnokságra. Az…

Részletek

Sport: Tizenhatoson kívülről ollózott gól szerzője nyerte a Puskás-díjat – videó

A 23 éves brazil játékos a 16-oson kívülről látványos ollózással vette be a Novorizontino kapuját a tavaly június 27-én játszott másodosztályú bajnoki mérkőzésen. �������� Guilherme Madruga Botafogo FC-SP v Novorizontino���� June 2023 Az elismerést Puskás Ferenc dédunokája adta át. A Puskás-díjat 2009 óta adják át, az eddigi díjazottak között van Cristiano Ronaldo, Neymar és Zlatan…

Részletek

Sport: Megvan, hol lesz a magyar válogatott főhadiszállása az Eb-n

Weiler im Allgäu mindössze kétórányi autóútra van Stuttgarttól, itt lép pályára a válogatott Németország és Skócia ellen is. Az UEFA előírásai szerint minden csapatnak legkésőbb az első mérkőzése előtt 5 nappal kell megérkeznie Németországba, így a magyar válogatott június 10-én fogja elfoglalni bázisát, az Eb-re történő felkészülést pedig a tervek szerint május 27-én kezdi meg…

Részletek

Visszavonult az egyszeres magyar válogatott hátvéd – HIVATALOS

A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) szereplő Haladás bejelentést tett rutinos játékosa jövőjéről…   A Szombathelyi Haladás hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a korábbi egyszeres magyar válogatott hátvéd, Bosnjak Predrag befejezi aktív pályafutását, és a csapat másodedzőjeként folytatja tovább. A 38 éves szerb származású futballista 2009 óta kizárólag hazánkban futballozott, a vasiakon kívül…

Részletek

Íme, akik már teljesítették az olimpiai kvalifikációs szintet

Január elsejéig 16 magyar úszott szintidőt, illetve kvalifikált az olimpiára. 2024. július 26 – augusztus 11. között rendezik Párizsban a XXXIII. nyári olimpiai játékokat, amelyre már tavaly márciusától lehet kvalifikálni.  Az úszást július 27. – augusztus 4. között rendezik a 17.000 férőhelyes párizsi La Defense Arénában. A nyíltvízi úszás 10 kilométeres versenyeire augusztus 8-9. között…

Részletek

Átigazolási körkép – A nap legfontosabb hírei – Január 2.

Üdvözöljük minden kedves Olvasónkat! A Fociclub.hu csapata a téli átigazolási időszakban is minden este elhozza a legfrissebb és legfontosabb hivatalos bejelentéseket, transzferhíreket és pletykákat, így mindig első kézből értesülhetsz a játékoskeringőről és klubváltásokról. Tarts velünk minden este Átigazolási körképünkkel, ahol összegyűjtjük neked a nap transzferhíreit, de cikkünk 19:00 és 20:30 között is folyamatosan frissül kollégáink…

Részletek