Három KIMBA-s kadét sportolónk már biztosan válogatott

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) növendékei közül öten léptek szőnyegre a Bukaresten hét végén rendezett kadét nemzetközi versenyen, amely egyben a második hazai válogatóviadalnak is minősült. Akadémistáink két arany- és egy bronzérmet nyertek, ráadásul hárman kiharcolták a címeres mezt.

Ahogyan arról múlt héten beszámoltunk, a KIMBA sportolói több kategóriában is jó eséllyel vágtak neki a bukaresti megméretésnek: az első, kiskunfélegyházi válogatót Fáth Laura (49 kg), a serdülő Európa-bajnok Elekes Enikő (65), Terék Fruzsina (69) és Nyikos Veronika (73) egyaránt megnyerte, Terék Gerda (57) pedig a dobogó második fokára állt.

„Laura nincs veszélyben, ő egyértelműen a súlycsoportja legjobbja, ahogyan Enikő helyzete is rendkívül biztosnak tűnik – nagyon ügyes birkózó, a magyarok közül talán ő vág neki a legnagyobb sansszal a bukaresti versenynek. Az erőviszonyokkal sajnos nem vagyunk tisztában; a koronavírus-járvány miatt tavaly a többi nemzetközi viadalhoz hasonlóan ez is elmaradt. Hetvenhárom kilóban Nyikos Veronika esélyesebb riválisánál, Lázár Rékánál, a Terék testvéreknek viszont nehéz szituációt kell megoldaniuk, Gerdának Kopasz Hannát, míg Fruzsinának Osváth-Nagy Noémit kell legyűrnie – mindkét vetélytárs remek erőt képvisel. Amennyiben a Kiskunfélegyházán győztes birkózók Romániában is előrébb végeznek hazai riválisaiknál, megszerzik a válogatottságot. Ha közülük valakit megelőz a magyar ellenfele, akkor válogatót írunk ki az érintett súlycsoportban” – nyilatkozott a kadét leányválogatott vezetőedzője, Gyurasits Csaba a romániai seregszemle előtt.

A Constantin Alexandru és Ioan W. Popovici elnevezésű nemzetközi viadalon Elekes és Nyikos a dobogó legfelső fokára állt, és noha Fáth Laura kiesett, ő is válogatott lett. Hiába szerzett Terék Gerda bronzérmet, Kopasz Hanna legyőzte őt, így ő már biztosan nem léphet szőnyegre június 14. és 20. között a bulgáriai Szamokovban esedékes kadét Európa-bajnokságon. Terék Fruzsinát is megelőzte vetélytársa, Osváth-Nagy Noémi, így nekik harmadszorra is meg kell küzdeniük egymás ellen. Gyurasits Csaba elmondta, ennek időpontja és helyszíne egyelőre még képlékeny. A mester arról is beszámolt, hogy a KIMBA-s lányok jól küzdöttek Romániában, összességében elégedett a teljesítményükkel.  (https://kozmaakademia.hu/)

Részletek

A KIMBA kiválóságai Horvátországban sem vallottak szégyent!

Remekeltek a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) sportolói a Horvátországban rendezett kadét Croatia Open nemzetközi versenyen. Ott a magyar leány- és a kötöttfogású válogatott összesen 8 arany-, 4 ezüst- és 9 bronzérmet szerzett.

Nemcsak a serdülőkorú birkózók küzdhettek téthelyzetben, hanem a kadétok is: a Horvátország fővárosában, Zágrábban lezajlott Croatia Openen, amelyen a korosztályos leány- és kötöttfogású válogatott egyaránt képviselte magát, így hat olyan ifjú hölgy is, aki a KIMBA-ban nevelkedik.

A viadalon 13 ország 140 birkózója szerepelt, s a magyar fiatalok kitettek magukért, hiszen mindkét fogásnemben a csapatrangsor élén zártak – összesen 8 arany-, 4 ezüst- és 9 bronzérmet szerezve. A KIMBA mind a hat birkózója dobogóra állhatott: Elekes Enikő (65 kg), Nyikos Veronika (73) és Terék Gerda (57) arany-, Fáth Laura (49) és Terék Fruzsina (69) ezüst-, Páli Mirella (57) pedig bronzéremnek örülhetett. A lányokat a KIMBA edzője, Sleisz Gabriella is kísérte Horvátországba.

 

KADÉT ZÁGRÁB OPEN, HORVÁTORSZÁG

A magyarok eredményei (a KIMBA birkózói kiemelve)

Kötöttfogás

51 kg: 3. Végh Máté (BHSE)

55 kg: 1. Rafael Dániel (Soltvadkerti TE)

60 kg: 1. Lévai Levente (BHSE)

65 kg: 2. Juhász Benjámin (BHSE)

65 kg: 3. Botos Dominik (Diósgyőri VTK)

80 kg: 3. Szinay Csaba (Diósgyőri VTK)

92 kg: 3. Kis Krisztián (Kertvárosi SE)

110 kg: 1. Darabos László (BHSE)

110 kg: 2. Borosi Henrik (Egri VSE)

110 kg: 3. László Koppány (FTC)

Leányok

49 kg: 2. Fáth Laura (BHSE)

49 kg: 3. László Nikolett (ESMTK)

57 kg: 1. Terék Gerda (BHSE)

57 kg: 3. Kopasz Hanna (DMTK)

57 kg: 3. Páli Mirella (OSBK)

61 kg: 1. Soliman Yasemine (PEAC)

61 kg: 3. Borsos Viktória (KSC)

65 kg: 1. Elekes Enikő (KSC)

69 kg: 1. Osváth-Nagy Noémi (Egri VSE)

69 kg: 2. Terék Fruzsina (BHSE)

73 kg: 1. Nyikos Veronika (Dunaújvárosi KSE)

(https://kozmaakademia.hu/)

Részletek

KIMBA-növendékek esélyesek a válogatottságra

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) sportolói összesen négy arany- és egy ezüstérmet szereztek a lányok között a Kiskunfélegyházán rendezett kadét-válogatóversenyen.

A korosztály leányválogatottjának vezetőedzőjével, Gyurasits Csabával beszélgettünk a válogatási elvekről és a KIMBA fiataljainak esélyeiről a címeres mezre.

„Még egyik súlycsoportban sem dőlt el a válogatottság kérdése. Szerdán este utazunk Bukarestbe, ahol péntektől vasárnapig kadét nemzetközi viadalt rendeznek mindhárom fogásnemben. Amennyiben a Kiskunfélegyházán győztes birkózók Romániában is előrébb végeznek hazai riválisaiknál, megszerzik a válogatottságot. Ha közülük valakit megelőz a magyar ellenfele, akkor válogatót írunk ki az érintett súlycsoportban” – magyarázza a kadét leányválogatott vezetőedzője, Gyurasits Csaba.

A KIMBA sportolói több kategóriában is jó eséllyel vágnak neki a bukaresti megméretésnek: az első válogatót Fáth Laura (49 kg), a serdülő Európa-bajnok Elekes Enikő (65), Terék Fruzsina (69) és Nyikos Veronika (73) egyaránt megnyerte, Terék Gerda (57) pedig a dobogó második fokára állt.

„Laura nincs veszélyben, ő egyértelműen a súlycsoportja legjobbja, ahogyan Enikő helyzete is rendkívül biztosnak tűnik – nagyon ügyes birkózó, a magyarok közül talán ő vág neki a legnagyobb sansszal a bukaresti versenynek. Az erőviszonyokkal sajnos nem vagyunk tisztában; a koronavírus-járvány miatt tavaly a többi nemzetközi viadalhoz hasonlóan ez is elmaradt. Hetvenhárom kilóban Nyikos Veronika esélyesebb riválisánál, Lázár Rékánál, a Terék testvéreknek viszont nehéz szituációt kell megoldaniuk, Gerdának Kopasz Hannát, míg Fruzsinának Nagy Noémit kell legyűrnie – mindkét vetélytárs remek erőt képvisel.”

A kadét Európa-bajnokságot június 14. és 20. között a bulgáriai Szamokovban rendezik. 

(https://kozmaakademia.hu/)

Részletek

Április helyett szeptemberben rajtol az alapprogram!

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) vezetősége a heti értekezleten ezúttal arról határozott, hogy a koronavírus-járvány okozta növekvő esetszámok miatt áprilisról szeptemberre halasztja az alapprogram kezdetének időpontját, amely így a teljes akadémia programmal (TAP) párhuzamosan indulhat.

A döntés okairól a KIMBA sportszakmai operatív menedzserét, Németh Ivánt kérdeztük.

„A pandémia harmadik hulláma jóval erősebb és kegyetlenebb, mint az első vagy a második – kezdi Németh Iván. – Az eredeti tervek szerint három hét múlva rajtolnia kellene a képzésnek, miközben idehaza napról napra növekszik a pozitív vírustesztet adók száma (pénteken 6278 új fertőzöttet diagnosztizáltak). A határozatot szerdán hoztuk meg, másnap kiderült, jól döntöttünk, hiszen a magyar kormány is szigorított a fertőzésmegelőzési korlátozásain. Mindannyian nagyon szerettük volna, ha elindul a program, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a legfontosabb tényt, miszerint az emberek egészségénél semmi nem fontosabb! A Balatonboglárra ütemezett áprilisi edzőtábort lemondtuk, a májusi kérdőjeles. Reméljük, addigra enyhül a járványügyi szituáció. A következő hónapban közöljük, mi lesz az esemény sorsa. Amennyiben nem sikerül megtartani, úgy augusztusban, a TAP-osokkal együtt Tatán táborozhatnak az alapprogramosok – lényegében ez lenne a képzés hivatalos kezdete, szeptembertől lép életbe a kötelező heti két edzésen való részvétel. Persze, ismerjük a mondást: ember tervez, … Ez a mostani állás, amelyet, mint már oly sok mindent, továbbra is felülírhat a koronavírus-járvány.”

(Forrás: kozmaakademia.hu)

Részletek

László Attila és zenekara járt a KIMBA-ban

László Attila és zenekara megnyitotta a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) kulturális évadát! – fogalmazott az esemény előtt a nevelőműhely alapítója, a Magyar Birkózószövetség elnöke, Németh Szilárd a Facebook-oldalán.

KIMBA

A közönség online követhette a 2011-es Csillag Születik erdélyi győztesének színvonalas, remek hangulatú raktárkoncertjét. A helyszínen tartózkodó stáb természetesen az összes fertőzésmegelőzési előírást betartotta.

Az esemény jó bizonyíték a KIMBA sokoldalúságára: a létesítményben a sport mellett a kultúra is méltó otthonra lel.

László Attila így fogalmazott munkatársunknak az előadást követően a helyszínen:
„A pandémia idején sajnos hozzá kellett szoknunk ahhoz, hogy nincs közönségünk. Mindazonáltal nagyon örülök a raktárkoncert lehetőségének, legalább ebben a formában csinálhatjuk azt, amit igazán szeretünk: zenélhetünk. Jól sikerült műsort zártunk a KIMBA-ban, remek helyszínnek bizonyult a komplexum, minden tökéletes volt. Örültünk, hogy itt lehettünk.”

Írta: K. B.
Fotó: Feledi László

Részletek

A legfőbb pozitívum az Akadémia átadása volt

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémiánál (KIMBA) abban bíznak, hogy áprilisban megkezdhetik a munkát. A csepeli központú intézmény tavaly mutatkozott be egy sikeres toborzó körúttal, a pandémia miatt ugyan nem tudtak az eredeti tervek szerint haladni a képzésben, de januárban és februárban szintfelmérők lesznek a fiatal birkózóknál – nyilatkozta Bacsa Péter, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) ügyvezető alelnöke, egyben a KIMBA szakmai felelőse.

„Meglehetősen furcsa, akár úgy is fogalmazhatnánk: drasztikus esztendőt tudhat maga mögött a világ. Ennek okozója a koronavírus járvány, amely eddig szinte elképzelhetetlen korlátozásokra késztette a kormányokat és a szervezeteket. Sportágunkban elmaradt például az összes utánpótlás-világverseny – így a hazai rendezésű kadét-világbajnokság is –, halasztották a budapesti európai olimpiai kvalifikációs viadalt, nem beszélve a 2020-ra tervezett Tokió játékokról, amelyet 2021-re ütemezett át a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Történtek ugyanakkor pozitívumok is, amelyek közül az egyik legfőbb a KIMBA átadása volt” – mondta Bacsa Péter.

A szakmai stáb jelenleg is gőzerővel dolgozik. „Szeptember óta a tíz felvonásból álló országos toborzó körút mellett szülői nyílt napot, és országos szakmai felmérősorozatot egyaránt indítottunk annak érdekében, hogy a teljes értékű munka zökkenőmentesen elrajtolhasson szeptemberben” – tette hozzá a sportvezető.

Részletek

Ismét csepelieké a bajnokok sorát kinevelő sportklub

Örömteli hír, hogy csepeli tulajdonban alakulhat újjá az ország egyik legeredményesebb klubja, a Csepel Sport Club, miután a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány visszavásárolta a Csepel SC Alapítványt az Indotek Group-tól.

Az adás-vételi szerződés megnyitja az utat a három csepeli sportingatlan, a teljesen leromlott állapotú Béke téri központi sporttelep, a Hollandi úti kajak-kenu vízitelep és a Gubacsi hídnál lévő evezőstelep fejlesztése, és az ott folyó sportélet újjászervezése, támogatása előtt.

15 évig küzdöttem azért, hogy a csepeliek visszakaphassák a helyi baloldali politikusok által tönkretett, szétlopott, majd eltékozolt sportklubot. Azonban ezzel már nem, csak a jövőnknek biztos alapot és követendő példát adó dicsőséges múlttal szeretnék foglalkozni. Egy új, egységes, modern Csepel SC-t építünk, amely méltó lesz ahhoz az 1912-ben alapított klubhoz, amelynek a nagyszerű sportolói 20 olimpiai, 68 világ- és 47 Európa-bajnoki címet szereztek a magyar nemzetnek.

A fejlesztéssel és működtetéssel az eredeti célt és annak kedvezményezettjeit fogjuk szolgálni. Hiszen a Csepel SC – alapvetően a kerület, tágabb értelemben a főváros és agglomerációja dolgozói és azok gyermekei egészséges életmódjának elősegítésére, sportolásának biztosítására jött létre. Kedvezményezettjei: Budapest XXI. kerületének lakossága, szabadidő-, diák-, tömeg- és versenysportja.”

A Csepel SC kerületünk méltó jelképe, ugyanúgy, mint Weiss Manfréd öröksége vagy épp’ a csepeli HÉV. Ezért az abban zajló sportélet újjáépítésével minden csepeli nyerni fog. Az ő nevükben is hálásan köszönöm – a sportot nemzeti ügynek, stratégiai ágazatnak tekintő – Magyar Kormány anyagi és erkölcsi támogatását.

Hiszem, hogy a sportolók, edzők, mesterek és szurkolók támogatásával, munkájával, kitartásával és tehetségével a Csepel SC ismét a legnagyobb magyar sportklubok közé kerülhet.

Hajrá Csepel!

Németh Szilárd

a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia alapítója

Részletek

Németh Szilárd: Sok családnak segíthetünk abban, hogy a gyerekekből sikeres sportoló, egyben kiváló ember váljon

Minden várakozást felülmúló érdeklődés mellett, háromszáz résztvevővel zajlott a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) rendezett szülői nyílt nap – ez természetesen a világszínvonalú feltételek mellett a nemrégiben véget ért országos toborzókörút sikerességét is alátámasztja. A koronavírus elleni védekezési protokollt tökéletesen betartva zajlott a program.

Az eseményen ott volt Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke is. „A 2018-as budapesti birkózó-világbajnokságon vált biztossá, hogy belevágunk a projektbe; a teltházas Papp László Sportarénát látva tudtuk, igény van arra, hogy a magyar birkózás a lehető legmagasabb szintre emelkedjen. Ez ma, a szülői nyílt napon ismét bebizonyosodott, hatalmas érdeklődéssel találtuk szemben magunkat. Jó úton haladunk, sok családnak segíthetünk abban, hogy a gyerekekből sikeres sportoló, egyben kiváló ember váljon.” – hangsúlyozta Németh Szilárd.

Az akadémia mellett azok az iskolák is bemutatkoztak, amelyek szeptembertől hasonlóan fontos szerepet töltenek be a sportolók mindennapjaiban, mint a KIMBA.

„Nem csupán kiváló birkózókat, értelmesen gondolkodó embereket egyaránt nevelni szeretnénk Csepelen. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok ne csak a szőnyegen, az életben is helytálljanak. Ebben nagy segítségünkre lesznek azok az intézmények, amelyek működéséről ma átfogó képet kaphatnak” – mondta megnyitóbeszédében a szakmai felelős, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) ügyvezető alelnöke, Bacsa Péter.

A nyílt napon bemutatkoztak az akadémiával együttműködő oktatási intézmények is. A Baptista Sport Gimnázium, a Jedlik Ányos Gimnázium- Bese Benő Intézmény, a Komplex Szakképzési Centrum, a Vásárhelyi Pál Technikum és a Dover Nyelvi Centrum bemutatkozó előadásait láthatták az érdeklődők.

Részletek