31 érem a második junior-válogatóról

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia híre – Harmincegy érmet, 17 aranyat, 11 ezüstöt és 3 bronzot nyertek a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) növendékei az Orosházán hétvégén rendezett junior-válogatóversenyen, amely a második volt a sorozatban.

A legtöbb első helyezettünk a lányok között lett, összesen hét, s négyen a második helyen zártak. Szabadfogásban hat sportolónk arany-, négy ezüst és egy bronzérmet nyert, míg a kötöttfogásúak között négyen győztek, hárman másodikak lettek, ketten pedig a dobogó harmadik fokára álltak fel.

A súlycsoportok nagyrészében körmérkőzések, vagy nordic-rendszer szerinti lebonyolítás zajlott, mindössze két kategória, a szabadfogású 70 és a kötöttfogású 72 kilóban alakult ki tíz, valamint kilenc fős tábla. Előbbi súlycsoportban a kadet Eb-ötödik Nagy Marcell, utóbbiban pedig a junior vb-harmadik Tösmagi Attila diadalmaskodott.

Kötöttfogás
55 kg:
 2. Domokos Edmond, 3. Bodor András
60 kg: 1. Rafael Dániel
63 kg: 1. Mányik Dávid
67 kg: 1. Kovács Ádám Zsolt
72 kg: 1. Tösmagi Attila, 2. Papp Barnabás Krisztián, 3. Botos Dominik
82 kg: 2. Szokol Levente,

Szabadfogás
57 kg: 1. Rácz Balázs
61 kg: 1. Mizsei Zoltán
65 kg: 1. Kiss Benedek, 2. Gombos Alex
70 kg: 1. Nagy Marcell, 2. Vikol András, 3. Mráz Zoltán
74 kg: 1. Nemes Bálint
79 kg: 2. Nagy Zsombor
92 kg: 2. Sallai Sándor
97 kg: 1. Gyuricza Marcell

Női birkózás
49 kg: 
2. Lázár Csenge
53 kg: 1. Matyi Vivien
55 kg: 1. Szenttamási Róza
59 kg: 1. Borsos Viktória
62 kg: 1. Soliman Yasmine, 2. Páli Mirella
65 kg: 1. Elekes Enikő
68 kg: 1. Pók Karolina, 2. Terék Gerda
72 kg: 2. Virág Zsófia
76 kg: 1. Nyikos Veronika

Részletek

Fontos szabadfogású tapasztalatok Németországban

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia híre – Három ezüst- és egy bronzérmet, valamint két ötödik helyet szereztek a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szabadfogású növendékei a múlt hét végén Werdauban rendezett felnőtt középnémet bajnokságon. Szakági vezetőnk, Gulyás István számolt be a tapasztalatairól.

Gulyás István fia, Gulyás Zsombor három éve dolgozik Németországban birkózóedzőként, az ő közbenjárásával sikerült részt vennünk a viadalon, amely egyébként rendhagyó lebonyolításban zajlott, a sportolók a csoportküzdelmek után harcolhatták ki az elődöntőbe jutást.

„Ezáltal számos, négy, öt vagy akár hat éles meccset is birkózhattunk. Felnőttek ellen küzdöttek, és eleinte kicsit talán megszeppentek tőlük. El kellett hitetni velük, hogy képesek győzni. Sokkal magabiztosabbak lettek akkor, amikor ezt elhitték, és rájöttek arra, hogy edzettségben egyébként felülmúlják a riválisokat, akiknek a technikai tudásuk ezzel szemben elég magas szinten volt. Épp emiatt alakultak ki igazán parázs csaták” – magyarázza Gulyás István.

A szakember elmondta, maximálisan elégedett a látottakkal. Még úgy is, hogy az aranyérem végül egy súlycsoportban sem jött össze.

„Szerintem a verseny előtt nem gondolták volna, hogy végül ilyen sok mérkőzést nyernek meg, és dobogóra állak. Azt hiszem, látják, hogy van értelme az általunk elvégzett kőkemény munkának, érzik a fejlődést. Külön szót kell ejtenem Gombos Alexről és Mizsei Zoltánról, aki elsőéves juniorként vett részt a versenyen, tavaly mindketten kétszer kétperces összecsapásokon birkóztak, az idén azonban már ők is átálltak a kétszer hárompercre, s ez nem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Az ő fejlődésük szempontjából ez a megméretés különösen sokat jelentett. Szeretném kiemelni a csapatszellemet, amely végig kiemelkedő volt, a srácok összetartóan viselkedtek, bátorították egymást, szurkoltak a másiknak. Igazán jó egység alakult ki közöttük.”

A srácok a németországi viadalt megelőzően, április 2-8-ig a lengyelországi Karlinóban edzőtáborozott, ahol mintegy 120 birkózóval, ukránokkal, lengyelekkel, németekkel és litvánokkal készülhettek együtt. Onnan utaztak tovább Werdauba.

Gratulálunk mindenkinek!

FELNŐTT KÖZÉPNÉMET BAJNOKSÁG, WERDAU
A KIMBA sportolóinak eredményei
61 kg:
 3. Mizsei Zoltán
65 kg: 2. Gombos Alex
65 kg: 5. Kiss Benedek
70 kg: 5. Vikol András
74 kg: 2. Nagy Marcell
79 kg: 2. Nemes Bálint

Írta: K. B.

Részletek

Igyekszik csak a szépre emlékezni a női birkózás első magyar Eb-győztese

Hosszú „gyászfolyamat” végén döntött a visszavonulás mellett Barka Emese, a magyar női birkózás első Európa-bajnoka, aki a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián dolgozik edzőként és gyermeket vár.

    A háromszoros világbajnoki harmadik sportoló számára a tokiói olimpia sikertelen kvalifikációs versenyei jelentették karrierjének végét, ám amint azt az M4 Sport Sporthíradójában csütörtökön elmondta, a tavalyi kudarc után hosszú ideig mérlegelte a lehetőségeit.
    „Gyakorlatilag a nyaram azzal telt, hogy meghozzam ezt a döntést. Közben pedig jött egy lehetőség, hogy tudok az akadémián dolgozni, így született meg a végleges elhatározás” – jegyezte meg Barka, aki nem titkolta, hogy még ennél is hosszabb időbe telt, hogy csalódottságán felülkerekedjen. „Nagyon nehéz volt, gyakorlatilag ráment a tavalyi nyaram, évem, de most már szerencsére túlvagyok rajta. Azért persze még mindig van bennem hiányérzet, de próbálok a szépre emlékezni.”

    Barka Emese 2019-ben nyert Eb-t, 2015-ben pedig Európa-játékokat, emellett vb-n háromszor, kontinensbajnokságon pedig négyszer volt harmadik, hiányérzete pedig amiatt van, hogy olimpiára nem sikerült kijutnia.
    Mint mondta, jelenleg igyekszik átadni tudását a fiataloknak a KIMBA-n, ahol többed magával az U17-es és U20-as női versenyzőkkel dolgozik együtt.
    „Nagyon tetszik. Rengeteg kihívást jelent, hiszen még új vagyok a szakmában, de remélem, hogy a szőnyegen szerzett tapasztalatommal sokat tudok segíteni a fiataloknak” – hangsúlyozta a 32 éves korábbi versenyző.

    Barka úgy gondolja, a mostani fiatal válogatott tagjai nagyon jól szerepeltek a vasárnap zárult budapesti Európa-bajnokságon, illetve három héttel előtte az U23-as Eb-n, ami bizakodásra ad okot a jövőre nézve.
    „Azért van még min dolgozni, de úgy látom, hogy jó úton vannak a lányok” – hangsúlyozta Barka, aki szerint a fiatal birkózóknak még néhány évre szükségük lesz, hogy igazán beleerősödjenek a felnőtt mezőnybe.
    A Csepel korábbi klasszisa elárulta azt is, hogy párjával augusztus második felére várják kisbabájukat, ő pedig – még a szülés előtt – addig szeretne az akadémián dolgozni, amíg állapota ezt megengedi.

Részletek

Mezei Dominik az U23-as válogatott 82 kilóban

Március 7. és 13. között a bulgáriai Plovdiv ad otthont az U23-as birkózók Európa-bajnokságának. A hazai szövetség (MBSZ) szakmai vezetése úgy döntött, a kötöttfogású 82 kilogrammosok között válogatót ír ki a kontinensbajnokságon való részvételért, így a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) két ösztöndíjasa, Dömök Péter és Mezei Dominik megküzdött egymással, s kettejük közül végül utóbbi került győztesen a párharcból.

Péntek délután a budapesti Körcsarnokban két győzelemig tartó összecsapáson derült ki, melyikük utazhat Bulgáriába – az akciópont nélkül véget ért mérkőzéseket nem vették figyelembe. Az első meccsen rögtön alkalmazni kellett ezt a szabályt, hiszen a srácok egy-egy passzivitási ponton kívül mást nem értek el. A második mérkőzésen aztán már jöttek az akciók, 4–3-ra Mezei nyert, és a dorogi sportoló a harmadik ütközetet is behúzta, nem is akárhogyan, 6–3-as állásnál tussal!

Mezei Dominiknak ezúton is gratulálunk, és sok sikert kívánunk neki a bulgáriai U23-as Európa-bajnokságon!

(kozmaakademia.hu; K. B.)
(Fotó: Dorogi NC)

Részletek

Szél Anna szeretné, ha 2022-ben legalább egy világversenyen neki szólna a magyar himnusz

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) sportolói – és a női válogatott tagjai – közül az ifjúsági olimpiai ezüstérmes, kadet Európa-bajnok Szél Anna szerepelt a legjobban a Bulgáriában múlt hét végén rendezett Dan Kolov-Nikola Petrov-emlékversenyen: az 57 kilogrammosok között bronzérmet nyert.

A KIMBA ösztöndíjas a selejtezőben technikai tussal legyőzte a spanyol Sánchezt, majd a negyeddöntőben az indiai Neetut is ugyanígy. Az elődöntőben aztán a szintén indiai Srishti már túl nagy falatnak bizonyult, Szél Anna 6–0-ra kikapott. Jöhetett a bronzmérkőzés, amelyen a hondurasi Figueroa sérülés miatt nem lépett szőnyegre, így Szél a dobogó harmadik fokára állhatott.

„Nagyon vártam már ezt a versenyt, legutóbb nagyon rég, talán 2020-ban szerepeltem ehhez hasonló kisebb nemzetközi viadalon – vélekedik a kiválóság. – Ezeken egyáltalán nincs rajtam stressz, felszabadultan birkózhatok, s ez itt is így történt. Az első két meccsem nagyon jól sikerült, fejben is ott voltam. Hosszú verseny volt, aznap hajnalban indultunk, az elődöntő délután fél hat óra körül kezdődött, addig semmit nem pihentem. Szóval kicsit fáradtan küzdöttem, és ez a teljesítményemen is látszott, kikaptam az indiaitól.”

Szél Anna az elveszített elődöntőtől eltekintve pozitívan értékelte a versenyen történteket. Elmondása szerint akadtak apróbb hibái, amelyeket ki szeretne javítani, de úgy véli, a bulgáriai tökéletes felkészülési verseny volt a március végén kezdődő budapesti Európa-bajnokság előtt.

A sportoló az elmúlt három évben folyamatosan váltogatta, melyik súlycsoportban indul: 2019-ben az 55 kilogrammosok között, 2020-ban 62 kilóban, tavaly pedig 59 kilogrammban szerepelt. Az idén viszont a felnőtt-válogatóversenyen és Bulgáriában egyaránt 57 kilóban küzdött.

„Választanom kellett, hogy ötvenhét vagy hatvankét kilóban szeretném-e folytatni a pályafutásomat, mivel az ötvenkilenc kilogramm nem olimpia súlycsoport. Nagyjából hatvanegy kiló körül vagyok, szóval az ötvenhétre esett a választásom. Őszintén szólva régen fogytam már ötvenhétre, mindkét idei versenyen két kiló súlyengedményt adtak. Szóval nem tudom, milyen hatással lesz rám a fogyás, március elején, a plovidivi U23-as Európa-bajnokságon meglátjuk.”

Sok másik magyar fiatalhoz hasonlóan Anna is két kontinensviadalon indul egy hónap leforgása alatt. A bulgáriai eseményt március 7. és 13. között, míg a magyarországit március 28. és április 3. között rendezik.

„Nekem egyértelműen a hazai Eb a fontosabb verseny, az U23-as Európa-bajnokságra kiváló felkészülési állomásként tekintek. Noha 2020-ban, a belgrádi világkupán szereztem már tapasztalatot a felnőttmezőnyben, ez lesz pályafutásom első világversenye a »nagyok« között. Izgatottan várom, terhet mindazonáltal nem teszek magamra, egyáltalán nem izgulok. Természetesen aranyérmet szeretnék nyerni, vagy legalább dobogóra állni, de tudom, akkor sem dől össze a világ, ha ez nem történik meg. A legfontosabb az, hogy mindent kiadjak magamból, erre törekszem.”

Anna tervei szerint négy világversenyen indul az idén: a felnőttek, valamint az U23-asok világ- és Európa-bajnokságán egyaránt. Nem titkolja, nagyon szeretné, ha az említett versenyek közül legalább az egyiken neki szólna a magyar himnusz.

(kozmaakademia.hu; K.B)
(Fotó: UWW)

Részletek

A KIMBA ösztöndíjasainak mérlege Bulgáriában: egy bronzérem, három ötödik hely

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) 13 ösztöndíjas sportolója vett részt a múlt hét végén Bulgáriában rendezett Dan Kolov-Nikola Petrov nemzetközi emlékversenyen, amely egyes súlycsoportokban válogató volt a március 28. és április 3. között Budapesten esedékes Európa-bajnokságra.

A KIMBA sportolói közül az ifjúsági olimpiai ezüstérmes, kadet Európa-bajnok Szél Anna szerepelt a legjobban, aki az 57 kilogrammosok között a selejtezőben technikai tussal legyőzte a spanyol Sánchezt, majd a negyeddöntőben az indiai Neetut is ugyanígy. Az elődöntőben aztán a szintén indiai Srishti már túl nagy falatnak bizonyult, Anna 6–0-ra kikapott. Jöhetett a bronzmérkőzés, amelyen a hondurasi Figueroa sérülés miatt nem lépett szőnyegre, így Szél a dobogó harmadik fokára állhatott.

A két kötöttfogású, az U23-as világ- és Európa-bajnoki ötödik Kecskeméti Krisztián (63 kg) és a junior Eb-n ötödik Mezei Patrik (82 kg) ugyanúgy lett ötödik, mint Figueroa: sérülés miatt egyik magyar srác sem tudott kiállni a bronzmeccsre.

A junior Eb-második Szabados Noémi (68 kg) viszont megküzdött a harmadik helyért, de az indiai Sonika 2–0-ra jobbnak bizonyult nála.

(kozmaakademia.hu)

Részletek

KIMBA-BHSE megállapodás

Együttműködési megállapodást kötött a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) és a Budapesti Honvéd (BHSE).

A kontraktust a KIMBA kurátora, Süle László és a BHSE ügyvezető elnöke, Gergely István írta alá. Az eseményen részt vett a KIMBA alapítója, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöke, Németh Szilárd, Krizsán Szabolcs százados, a Magyar Honvédség sportszázadának századparancsnoka, Imre Géza, a BHSE sportigazgatója, Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke és a KIMBA ügyvezetője, valamint Balogh Vilmos, a BHSE birkózó szakosztályának igazgatója.

A Honvéd a 44. klub, amelyikkel szerződést kötött a KIMBA, és ezzel lezárult az egyesületekkel folytatott tárgyalássorozat. A BHSE kétségkívül a magyar birkózás egyik legeredményesebb klubja, elég csak a Lőrincz testvérek nyáron elért sikereire gondolni: mint ismert, a tokiói olimpián Lőrincz Tamás a dobogó legfelső fokára állhatott, Lőrincz Viktor pedig ezüstérmet szerzett.

Részletek

Kiemelt sportakadémiává nyilvánították a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémiát (KIMBA).

Németh Szilárd államtitkár, a KIMBA alapítója és a magyar szövetség elnöke szerdán a csepeli létesítményben a délutáni edzést megszakítva az akadémisták és edzők előtt elmondta: a rendelkezést múlt pénteken látta el kézjegyével Orbán Viktor miniszterelnök. Hozzátette: eddig a TAO-s látványsportágban lehetett akadémia tagságot szerezni, most viszont a birkózás és a kajak-kenu is ehhez a rendszerhez kapcsolódott – áll az MTI tudósításában.

    „Ez olyan lehetőség, ami biztosítja az akadémia hosszútávú fenntarthatóságát, hogy a felkészüléshez szükséges eszközök a megfelelő szinten álljanak rendelkezésre. Az akadémistákból pedig ennek köszönhetően Európa-, világ- vagy akár olimpiai bajnok, érmesek, helyezettek lehetnek. Ehhez persze az akadémistáknak is hozzá kell járulniuk, leginkább teljesíteniük kell a tanév elején tett fogadalmukat, és jó birkózóvá, illetve emberré kell válniuk” – nyilatkozta.
    Hangsúlyozta: az akadémia rendszerbe bekerülni „nem egyszerű”, ennek megfelelően a bővítés is csak két sportágat érintett.

    „Meg kell szolgálni ezt a fajta elismerést, méghozzá minőségi munkával. Úgy az edzők, mint a tanítványok részéről, és akkor reményeink szerint idővel az olimpiai bajnokok részére fenntartott páholy szűk lesz majd a csarnok lelátóján. Mindenkinek élni kell ezzel a lehetőséggel, és kihozni magából a maximumot” – mondta.

    Németh Szilárd kifejtette: a KIMBA nemcsak akadémiaként, hanem módszertani központként is működik, ami így adott esetben életpályamodellt is biztosíthat az élsport utáni időszakra, edzőként vagy sportvezetőként.

    Az akadémiának jelenleg 78, 14-19 éves kor közötti bentlakója van, az ő mindennapjaikat közel húsz ember koordinálja és segíti, köztük heten edzőként. Az akadémisták a reggeli edzés után délelőtt hét különböző iskolába járnak – döntően Csepelen, valamint Pesterzsébeten -, délután pedig 16 órától közös gyakorláson vesznek részt az akadémia központi létesítményében, ahol a földszinten három, az első emeleten hat szőnyegen készülhetnek.

Részletek

A tokiói hősöktől is kaptak útravalót a KIMBA tanulói

Sporttörténelmi pillanat! A Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA)  hivatalosan is megkezdődött az első, teljes létszámmal induló tanév. Az ünnepélyes megnyitón ott volt Lőrincz Tamás olimpiai bajnok, és testvére Lőrincz Viktor olimpiai ezüstérmes birkózó, valamint Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár is.

Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöke beszédében kiemelte: az akadémia növendékei az egész országnak megmutathatják, hogyan kell alázatosan, fegyelmezetten és tisztelettudóan dolgozni a célokért.

„Jó állampolgárokat, boldog és gondolkodó embereket szeretnénk nevelni. Köszönöm a szülőknek a bizalmat: több mint nyolcvanan költöztek be a kollégiumba, s rajtuk kívül további százhúsz sportoló vesz részt az akadémia egyéb programjaiban.” – mondta az MBSZ elnöke

Lőrincz Tamás hangsúlyozta: megéri, és kell is kőkeményen dolgozni akkor, ha valaki valóban a világ legjobbja szeretne lenni. Ez neki sem sikerült volna másképp. Öccse, Viktor azt idézte fel, rengeteget köszönhetnek az egykori Mr. Tus birkózó-sportiskolának, amelyben együtt nevelkedtek testvérével, s hasonló szakmai filozófia mentén működött, mint most a KIMBA.

Az akadémisták nevében a budapesti kadet-világbajnokságon aranyérmes Elekes Enikőt és a harmadik helyen záró Gombos Alexet mondta el a fogadalmat. Az edzők nevében a háromszoros vb-harmadik, Európa-bajnok Barka Emese és az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltán tette meg ugyanezt.

Részletek

A KIMBA csapata nyerte a Tóth Bendegúz össznemzeti emlékversenyt

Mint ismert, Tóth Bendegúz egy évvel ezelőtt, 2020. június 4-én, tragikusan fiatalon, mindössze 22 évesen hirtelen szívleállás következtében hunyt el a válogatott edzésén. U23-as és kadét Európa-bajnoki ezüstérmes, egyetemi vb-második helyezett volt, felnőtt világ- és Európa-bajnokságon is képviselte a magyar válogatottat. Példaértékű sportoló és ember volt, akinek az emlékét örökre megőrzi a magyar birkózócsalád.

Egy esztendővel a halálát követően, pénteken a családja, a barátai, a sporttársai, a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) vezetősége (Németh Szilárd elnök, Bacsa Péter ügyvezető alelnök, Bácsi Péter szakmai igazgató), valamint egykori klubja, az ESMTK szakosztály-vezetője, Losonczi Ottó jelenlétben felavatták az új sírkövét szülőhelyén, Gombán. Szombaton a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) az ő emléke előtt tisztelegtek a róla elnevezett össznemzeti serdülő kötöttfogású csapatversenyen, amelyen az erdélyi, a felvidéki, a kárpátaljai és a vajdasági gárda mellett a magyar válogatott és a KIMBA csapata mérte össze az erejét egymással. Az együttesek előbb két háromfős csoportban küzdöttek, majd az elsők az győzelemért, a másodikok a harmadik helyért, a harmadikok pedig az ötödik pozíció megszerzéséért csatáztak.

Remek mérkőzések zajlottak, baráti hangulatban. A dobogó legfelső fokára végül a KIMBA fiataljai állhattak fel, akik a Kárpátalja ellen arattak diadalt fináléban, harmadikok lettek a magyar válogatott tagjai, ők a vajdasági ifjaknál bizonyultak jobbnak, az ötödik helyért pedig az erdélyiek legyőzték a felvidéki alakulatot. A díjakat átadta Tóth József, Tóth Bendegúz édesapja, Németh Szilárd, az MBSZ elnöke és a KIMBA alapítója, Bacsa Péter, az MBSZ szakmai alelnöke, Bálint Zoltán, a hamarosan átadásra kerülő Vajdasági Birkózó Akadémia főigazgatója, Bozó Tibor vezérőrnagy, Süle László, a KIMBA kurátora, valamint Bácsi Péter, az MBSZ és a KIMBA szakmai igazgatója. Az eseményt megtisztelték jelenlétével a közelmúltbeli U23-as Európa-bajnokságon érmes fiatal kiválóságaink, az aranyérmes Váncza István, valamint Dollák Tamara, Takács István és Vitek Dáriusz.

A végeredmény és a csapatok tagjai
1. KIMBA (44 kg: Fige Levente, 52 kg: Tótok Péter, 57 kg: Józsa Attila, 62 kg: Czuczor Dominik, 68 kg: Oross Ádám, 75 kg: Veress Bence, 85 kg: Cseh Balázs)
2. Kárpátalja (44 kg: Denisz Pavlik, 52 kg: Olekszandr Forkavec, 57 kg: Olekszandr Dumnyics, 62 kg: Boriszlav Karaszov, 68 kg: Vaszijl Csepak, 75 kg: Hegedüs Olekszandr és Szabó Béla, 85 kg: Szerhij Masika)
3. Magyar válogatott (44 kg: Olasz Bende, 52 kg: Gáspár Bálint, 57 kg: Zsemberi Herman, 62 kg: Felkai Bendegúz, 68 kg: Jakab Dániel, 75 kg: Szinay Szabolcs, 85 kg: Biró Balázs)
4. Vajdaság (44 kg: Újhelyi Balázs, 52 kg: Lengyel Kevin és Paróci Rajmund, 57 kg: Pék Zalán és Berkecs Dániel, 62 kg: Dominik Kopunovics és Boszko Mijuszkovics, 68 kg: Musztafa Pitics, 75 kg: Oláh Gergely, 85 kg: Sztevan Kojics)
5. Erdély (44 kg: Balázs Árpád, 52 kg: Kacsó Bendegúz, 57 kg: Elekes Róbert, 62 kg: Lőrincz Magor, 68 kg: Szabó Szilárd, 75 kg: Soós Kevin, 85 kg: Kiss Botond)
6. Felvidék (44 kg: Both Zalán, 52 kg: Csicsó Roland, Érsek Áron és Lakatos Kevin, 57 kg: Zalka Denis, 62 kg: Csóka Sámuel, 68 kg: Ábrahám Márió)

Fotók: MBSZ/Róth Tamás

Részletek