Sokoldalú középpályást igazolt az Inter Miami – HIVATALOS

Sokoldalú karmester szerződtetésével erősödött tovább az MLS-ben szereplő Inter Miami játékoskerete… (Photo by Richard Callis/Eurasia Sport Images/Getty Images) Az Inter Miami a naptári esztendő végéig szóló megállapodást kötött a brazil Corinthians paraguayi középpályásával, Matías Rojasszal, akivel az új szerződés opcionálisan további két évvel meghosszabbítható lesz. A 28 esztendős középpályás hazájában a patinás Cerro Porteno együttesében nevelkedett, de…

Részletek

Argentin trénert nevezett ki a nagy múltú brazil csapat – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően kinevezte új edzőjét a brazil élvonalbeli Sao Paulo FC együttese… (Photo by Marcelo Endelli/Getty Images) A Sao Paulo FC bejelentette, hogy a 2025-ös naptári esztendő végéig Luis Zubeldíát nevezte ki a csapat új vezetőedzőjének. A 43 éves argentin szakember annak idején az argentin bajnokság történetének legfiatalabb trénere volt, amikor 2008-ban 27…

Részletek

Nemzetközi kupagyőztes argentin edző veszi át a brazil csapatot – sajtóhír

Megbízható dél-amerikai sajtóinformációk szerint megtalálta az új edzőjét a brazil Sao Paulo együttese… (Photo by Franklin Jacome/Agencia Press South/Getty Images) César Luis Merlo információi szerint megszületett az egyezség arról, hogy a brazil Sao Paulo új edzője Luis Zubeldía lesz, akivel 2025 végéig szóló szerződést fognak kötni. A 43 éves szakember annak idején az argentin bajnokság…

Részletek

Régi-új edzőt nevezett ki az argentin első osztályú csapat – HIVATALOS

Facundo Sava korai távozása után az argentin bajnokságban (Liga Profesional) szereplő Huracán új főállású vezetőedzőt nevezett ki… (Photo by Rodrigo Valle/Getty Images) A szebb napokat is látott Huracán bejelentése értelmében a csapatot korábban már irányító Frank Kudelka lett az együttes újdonsült vezetőedzője. A 62 éves szakember legutóbb tavaly szeptemberig a Lanúst irányította, azt megelőzően pedig…

Visszatért Dél-Amerikába a Celtic argentin védője – HIVATALOS

Az elmúlt másfél évet a Celtic-nél töltő argentin balhátvéd kölcsönben egy brazil élvonalbeli csapathoz került… (Photo by Craig Foy/SNS Group via Getty Images) A brazil bajnokságban (Campeonato Brasileiro) szereplő Internacional megerősítette, hogy a 2024-es naptári esztendő végéig kölcsönvette Alexandro Bernabéi játékjogát a skót Celtic-től. A megállapodás egy 10 millió eurós vételi opciót is tartalmaz a…

Részletek

Paraguayi középpályás csatlakozik az Inter Miamihoz – sajtóhír

Megbízható sajtóinformációk szerint az MLS-ben szereplő Inter Miami egy brazil csapat paraguayi karmesterével erősíthet… (Photo by Gledston Tavares/Eurasia Sport Images/Getty Images) César Luis Merlo értesülései szerint a felek közt mindenben megegyezés született arról, hogy a brazil Corinthians paraguayi támadó középpályása, Matías Rojas hamarosan az MLS-ben szereplő Inter Miami együtteséhez igazoljon. A 28 esztendős középpályás hazájában…

Részletek

Visszatért Dél-Amerikába a rutinos argentin hálóőr – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően az argentin válogatott egykori kapusa egy brazil élcsapatban folytatja pályafutását… (Photo by Jose Manuel Alvarez/Quality Sport Images/Getty Images) A brazil bajnokságban (Campeonato Brasileiro) szereplő Grémio együttese a szerdai napon bejelentette, hogy kétéves megállapodást kötött az Európából visszatérő rutinos argentin kapussal, Agustín Marchesínnel, aki legutóbb a Celta Vigo kapuját védte. A 35…

Részletek

Tapasztalt hátvéd a Boca Juniors első januári igazolása – HIVATALOS

A jelentős átalakulásra készülő Boca Juniors hivatalosan is megerősítette idei első új igazolását… (Photo by Rodrigo Valle/Getty Images) Az argentin Boca Juniors hivatalos csatornáin keresztül erősítette meg, hogy 2025 év végéig szóló megállapodást kötött a rutinos hátvéddel, Cristian Lemával. A 33 esztendős hátvéd a 2007 óta tartó felnőtt pályafutása során olyan argentin csapatokban játszott, mint…

Részletek