Sport: Az utóbbi évek egyik legnagyobb bundabotrányába keveredhetett a Barcelona legendája

A Victoria United a rossz szezonkezdet ellenére végül feljutott az élvonalba, miután az utolsó 17 mérkőzéséből 11-et megnyert. Az eset után Njalla Quan Junior és Eto’o kapcsolata megromlott, olyannyira, hogy a kameruni szövetség elnöke állítólag fizetett azért, hogy a korábbi alelnökhöz eljuttassanak egy fenyegető üzenetet. Bármi is legyen a vége, Eto’o és a kameruni labdarúgás…

Részletek

Sport: A szlovén „varázsló”, aki 73 pontot dobott egy meccsen az NBA-ben

Doncic 1999. február 28-án született Ljubljanában, és 13 éves volt, amikor az Olimpija csapatától leigazolta őt a Real Madrid, ahol azonnal mélyvízbe, az U16-os csapathoz került. Első profi szerződését 2015-ben, mindössze 16 évesen írta alá, majd rögtön be is mutatkozott a madridiak felnőtt csapatában, ahol rövid idő leforgása alatt meghatározó játékossá nőtte ki magát. Utolsó…

Részletek

Sport: Meghalt Mario Zagallo, a brazil foci legendája

Bal oldali középpályásként kezdte 10-es mezben, de ennek akkoriban, a Pelé előtti időkben még nem volt olyan nagy jelentősége. Hamarosan azonban posztot váltott. „Láttam, hogy nehéz lesz bejutni a brazil válogatottba a 10-es mezben, mivel sok nagyszerű játékos volt azon a poszton. Ezért a középpályáról a bal szélre kerültem” – mondta korábban. Elhunyt Mario Zagallo,…

Részletek

MLS: bajnokságon belül vált csapatot a Seattle Sounders uruguayi legendája! – sajtóhír

A The Athletic újságírója, Tom Bogert beszámolója szerint az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságon (MLS) belül vált csapatot a Seattle Sounders legendás uruguayi támadó középpályása, Nicolás Lodeiro…  (Photo by Bob Drebin/ISI Photos/Getty Images). Tom Bogert információi alapján Nicolás Lodeiro az Orlando City színeiben folytatja tovább karrierjét. A The Athletic újságírója úgy tudja, a felek már mindenben megegyeztek egymással….

Részletek

Újabb évekre kötelezheti el magát a Real Madrid olasz legendája – sajtóhír

Spanyol sajtóértesülések értelmében újabb szezonokra kötelezheti el magát Carlo Ancelotti a Real Madrid kispadján, a klub 2026 nyaráig hosszabbítana az olasz mesterrel… (Photo by Diego Souto/Getty Images) Hiába a hetek, hónapok óta szóló sorozatos pletykák száma a Real Madrid által tervezett edzőváltásról, a spanyol lap, a Relevo szerint Carlo Ancelotti újabb két évet hosszabbíthat a…

Részletek

Visszatérhet a klubhoz a Juventus legendája – sajtóhír

Az elmúlt hétvégi MLS-döntőben könnyen lehet, hogy az utolsó mérkőzését játszotta az LAFC rutinos hátvédje… (Photo by Maddie Meyer/Getty Images) Az MLS 2022-es kiírását megnyerő, 2023-ban döntőt játszó Los Angeles FC rutinos hátvédje, Giorgio Chiellini szerződése a naptári esztendő végén lejár, és a várakozások szerint a 39 éves hátvéd szögre akasztja a stoplist. A Football…

Részletek