Játékossors: Luis Suárez elköszönt a Gremiótól, veszélyben a Miami szerződése? – képpel

Egy fordulóval a brazil bajnokság (Campeonato Brasileirao) vége előtt eldőlt, hogy Luis Suárez már nem lehet bajnok a Gremióval, hiszen a csapat hátránya négy pont maradt az éllovas Palmeiras mögött. A 36 esztendős klasszis a Vasco da Gama ellen 1:0-ra megnyert találkozót követően beszélt a jövőjéről. (Photo by Pedro H. Tesch/Getty Images) A Barca korábbi…

Részletek

Sport: Már most Messit nyilvánította a 21. század legjobbjának a FourFourTwo

Lionel Messit nyilvánította a 21. század legjobb labdarúgójának a FourFourTwo nemzetközi futballmagazin. A legjobb ötben kapott helyet az FC Barcelona egy másik ex-középpályása, jelenlegi vezetőedzője, Xavi, és a brazil válogatott korábbi kiválósága, Ronaldinho. Az argentint örök riválisa, Cristiano Ronaldo követi a rangsorban. A nemzeti együttessel tavaly decemberben világbajnoki címet szerzett, idén már karrierje nyolcadik Aranylabdáját…

Részletek

Inter Miami: “Egyetlen egyszer aggódtunk csak Messi szerződtetése miatt!”

Az Inter Miami társtulajdonosai, David Beckham és a Mas-fivérek az angol The Times című lapnak adtak interjút a napokban, amelyben további kulisszatitkokat árultak el Lionel Messi szerződtetéséről. (Photo by Rich Storry/Getty Images) Mint ismert, Messi sokakat meglepve, a mögöttünk hagyott nyáron az Inter Miami ajánlatát fogadta el. David Beckhamék most elárulták, hogyan sikerült az észak-amerikai…

Részletek

Sport: Félelmetes jelenetek játszódtak le a brazil-argentin meccs lelátóján

A nyolcszoros aranylabdás világklasszis Lionel Messi úgy nyilatkozott, sok játékostársa hozzátartozói ültek a lelátón, így nem tudtak a játékra koncentrálni a balhé láttán. Az argentin csapat a levonulás után azt üzente, csak akkor térnek vissza a pályára, ha csillapodik a helyzet. Alig fél óra után jöttek vissza. Összecsapások voltak a Rio de Janeiróban játszott brazil-argentin…

Részletek

Távozhat posztjáról az argentin válogatott szövetségi kapitánya

Az argentin válogatott 1-0-s győzelmet aratott Brazília ellen a legutóbbi vb-selejtezőjén, azonban a világbajnoki címvédő válogatott szövetségi kapitánya sokkoló nyilatkozatot tett a meccs után… (Photo by Buda Mendes/Getty Images) Az argentin válogatott szövetségi kapitánya, Lionel Scaloni a brazilok elleni győztes meccs után kilátásba helyezte a posztról való távozását: “Itt az ideje, hogy megálljunk és átgondoljuk…

Részletek

Inter Miami: “Messiék miatt vonzóak lettünk, ezért is fontos, hogy jól válasszunk ki játékosokat!”

Az Inter Miami sportigazgatója, Chris Henderson az észak-amerikai profi labdarúgó-liga (MLS) új, 2024-es szezonja elé is tekintve beszélt a klub átigazolási terveiről. (Photo by Rich Storry/Getty Images) A sportigazgató szerint Lionel Messiék érkezésével lefektették annak az alapjait, hogy az Inter Miami vonzó legyen a futballisták, így még a legnagyobb sztárok számára is, azonban mint mondta,…

Részletek

Elárverezik Lionel Messi vb-mezeit, rekordáron kelhet el

MH/MTI 2023. november 20. hétfő. 22:07 A Sotheby’s aukciósház szerint akár rekordáron, több mint tízmillió dollárért kelhet el az argentin Lionel Messinek a tavalyi labdarúgó-világbajnokságon viselt hat meze, köztük a döntő első félidejében viselt felsője. „A rendkívüli gyűjtemény a becslések szerint meghaladja a 10 millió dollárt, és az eladás várhatóan a legértékesebb sportemlékek gyűjteménye lesz…

Részletek