NB II: megnevezte új stábját a Haladás – HIVATALOS

Ahogyan arról beszámoltunk, a másodosztályú Szombathelyi Haladás vezetőedzője lemondott posztjáról…   A Szombathelyi Haladás hivatalos oldalán jelentette be, hogy a magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) utolsó három fordulója előtt felállította az új szakmai stábját. Az egyeztetésekeket követően kiderült, hogy Bosnjak Predrag mellett Jakab Csaba kapusedző, Bánfalvi Zsolt asszisztens edző, valamint Elek Zsolt erőnléti edző irányítja a csapatot a soron következő három fordulóban….

Részletek

NB II: lemondott posztjáról a Haladás vezetőedzője – HIVATALOS

A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) a bennmaradásért küzdő Szombathelyi Haladás vezetőedzője távozott posztjáról…   A Szombathelyi Haladás hivatalos oldalán erősítette meg, hogy a csapat vezetőedzője, Aleksandar Jovic hétfőn azonnali hatállyal benyújtotta lemondását, melyet a klub vezetősége elfogadott. A szerb szakember tavaly nyár óta irányította a csapatot, az eddigi 31 forduló alatt kilenc mérkőzést…

Részletek

Megszületett a megállapodás a Honvéd tulajdonosváltásáról

Hamarosan megtörténhet a másodosztályú Budapest Honvéd hetek óta rebesgetett tulajdonosváltása… A Nemzeti Sport információi szerint pénteken megszületett az elvi megállapodás a Budapest Honvéd tulajdonjogainak eladásáról. A másodosztályú kispesti csapat új tulajdonosa a a korábban tíz évig a DVTK működtetésében is szerepet vállaló Leisztinger Tamás lehet. Az elmúlt időszakban megtörtént a klub gazdasági átvilágítása, így minden akadály…

Részletek

NB II: kinevezte új edzőjét a Győr – HIVATALOS

Szergej Kuznyecov menesztése után az ETO FC Győr még a szerdai napon kijelölte a csapat új vezetőedzőjé…   Az ETO FC Győr hivatalos honlapján jelentette be, hogy a jövőben Borbély Balázs veszi át a vezetőedző posztját Szergej Kuznyecov menesztését követően. A 44 esztendős dunaszerdahelyi születésű Borbély játékospályafutása a DAC-ban indult, ahol az első csapatban 1998…

Részletek

NB II: két hónap után távozott az ETO vezetőedzője – HIVATALOS

A Szeged elleni vereség után az ETO FC Győr menesztette a csapat februárban kinevezett vezetőedzőjét…   Az ETO FC Győr a hivatalos oldalán egy rövid közleményben jelezte, hogy a klub azonnal hatállyal szerződést bontott a kereken két hónappal ezelőtt kinevezett vezetőedzőjével, Szergej Kuznyecovval. A tréner mellett Dmytro Parkhomenko asszisztens edző és Petar Milcanovic erőnléti edző…

Részletek

NB II: lemondott a kiesés ellen harcoló csapat edzője – sajtóhír

A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) kieső helyen álló BVSC-Zugló vezetőedzője lemondott posztjáról… A Nemzeti Sport értesülései szerint Szekeres Tamás lemondott az NB II-ben szereplő BVSC-Zugló vezetőedzői posztjáról, miután a csapat az utolsó négy meccse elvesztésével a kieső zónába süllyedt. A lap úgy tudja, hogy az egykori válogatott labdarúgó hétfőn már el is köszönt…

Részletek

A Honvéd meghosszabbította fiatal csatára szerződését – HIVATALOS

A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) szereplő Budapest Honvéd fontos bejelentést tett a klub fiatal csatáráról…   A Budapest Honvéd hivatalos oldalán számolt be róla, hogy meghosszabbítottuk Simon Benedek szerződését, hiszen hosszú távon számítanak a korosztályos válogatott tehetség szolgálataira. “Simon Benedek 2020 nyarán érkezett az akadémiánkra, 14 éves kora óta nálunk nevelkedik és fontos…

Részletek

Egykori válogatott támadóval erősített a Honvéd – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően a másodosztályban sínylődő Budapest Honvéd szerződtette a szebb napokat is látott magyar csatárt…   A Budapest Honvéd hivatalos oldalán erősítette meg, hogy a szezon hátralévő részére szabadon igazolhatóként szerződtette Futács Márkót. A 34 éves támadó pályafutása nagy részét légiósként töltötte. Futács megfordult Franciaországban, Németországban, Angliában, Horvátországban, Törökországban és Szlovéniában, a horvát…

Részletek

NB II: korábbi válogatott csatárt igazolhat a Honvéd – sajtóhír

Hazai sajtóbeszámolók szerint az egykori magyar válogatott támadó az NB II-es Budapest Honvédnál állhat munkába… A Sportal információi szerint a rutinos Futács Márkó hamarosan a magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) szereplő Budapest Honvéd csapatához szerződhet. A lap úgy tudja, hogy a kispestiek a jövő hét elején jelenthetik be a 34 esztendős csatár leigazolását, aki…

Részletek

Megtalálta új helyét a Debrecen távozója – HIVATALOS

A Debreceni VSC-től a múlt hónapban távozó rutinos középpályás leszerződött új állomáshelyére…   Az NB I-es Diósgyőri VTK és az NB II-es Kazincbarcika a szerdai napon egy közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy szerződtette a Debreceni VSC-től távozó egykori válogatott középpályást, Varga Józsefet. A megállapodás értelmében a rutinos középpályás tavasszal a másodosztályú csapatban futballozhat, illetve a…

Részletek