Sport: Bűnös és mégis ártatlan – síbajnokként tör a teniszvilág csúcsára Jannik Sinner

13 éves korában aztán valami megváltozott. Saját elmondása szerint a téli sportok nagy szerelmese, de a síelést túl veszélyesnek tartja, ezért a sportágváltáson kezdett gondolkozni. Lássuk be, igaza van, egyetlen apró hiba súlyos sérülésekhez vezethet. Döntésében az is szerepet játszott, hogy olyan sportot akart űzni, ahol közvetlenül egy ellenfél ellen tud versenyezni. Fontos volt továbbá,…

Részletek

Angol középpályást szemelt ki a Fehérvár – sajtóhír

Hazai sajtóinformációk szerint a Fehérvár egy egykori Arsenal-neveléssel erősítené meg játékoskeretét a téli átigazolási időszakban… (Photo by Ivan Yordanov/MI News/NurPhoto via Getty Images) A Nemzeti Sport forrásai szerint a Fehérvár vezetősége fontolóra vette az angol harmadosztályú (League One) Charlton Athletic középpályása, George Dobson szerződtetését. A 26 éves középpályásként és védőként is bevethető labdarúgó annak idején…

Részletek

Fiatal magyar támadó kerülhet a spanyol bajnokság éllovasához – sajtóhír

A nemzetközi sajtóban elindultak a találgatások, hogy a tehetséges magyar szélső feljebb léphet a ranglétrán… (Photo by Nick Potts/PA Images via Getty Images) Bocsák Bence információi szerint a belga másodosztályú Lommel csapatában vitézkedő Vancsa Zalán esetében szóba került a City Football Groupon belül való szintlépés lehetősége, mellyel a spanyol bajnokságot (La Liga) jelenleg vezető Gironához…

Részletek

Inter: kiszemelték a holland bajnokság gólkirály-jelöltjét! – sajtóhír

Olasz lapértesülések szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Inter együttese is szemet vetett a holland bajnokságban (eredivisie) 8 meccsen 12 találatnál járó Santiago Gimenezre. A 22 esztendős mexikói csatár teljesítményére már korábban is felfigyeltek európai élcsapatok, azonban úgy tűnik, a mostani szezon hozhatja el az igazán nagy áttörést Gimenez számára. A hazájából, a Cruz…

Részletek