Brazília: bejelentették a legendás hátvéd hazatérését! – hivatalos

A brazil élvonalbeli bajnokságban (Brasileirao) szereplő Fluminense együttese hivatalos bejelentést tett arról, megállapodtak Thiago Silvával a közös folytatásról. Mint azt sejteni lehetett, mi is beszámoltunk már arról, hogy a 39 esztendős klasszis elhagyja majd a Chelsea együttesét, és hazatér nevelőegyesületéhez, a Fluminense-hez. A brazil klub kedden napközben nagy örömmel üdvözölte a korábbi 113-szoros válogatott hátvéd…

Részletek

Egykori brazil utánpótlás-válogatott játékos szerződött az NB II-be – HIVATALOS

Fontos erősítést adott hírül a magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) a feljutásért küzdő Győr együttese…   Az ETO FC Győr hivatalos honlapja számolt be róla, hogy a rábaparti együttes fél+egy évre szóló megállapodást kötött az egykori brazil utánpótlás-válogatott középpályással, Gabriel Boschiliával. A 27 éves támadó középpályás hazájában a patinás Sao Paulo FC akadémiáján pallérozódott,…

Részletek

LEN/EA-kongresszus: újabb komoly sportdiplomáciai siker!

Megerősítette pozícióit a magyar sportdiplomácia az Európai Úszó-szövetség (LEN, European Aquatics) vezető testületeiben: Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke továbbra is hivatalból tagja a Bureau-nak a World Aquaticsban viselt tisztsége miatt, az MVLSZ elnökét, Madaras Norbertet szintén beválasztották a az elnökségbe, és kiemelkedő siker, hogy az újonnan létrehozott háromfős felügyelő-bizottságban ott lesz a MÚSZ nemzetközi igazgatója,…

Részletek

Sport: „Csalás, botrány” – nagy felháborodást keltett, hogy Lionel Messi lett az év játékosa a FIFA-nál

Lionel Messi, az Inter Miami és az argentin labdarúgó-válogatott támadója nyerte az év játékosa címet a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél (FIFA). A világbajnok argentin a Manchester City csatárát, Erling Haalandot és a Paris Saint-Germain támadóját, Kylian Mbappét előzte meg. Messi és Haaland ugyanannyi pontot gyűjtött, így a csapatkapitányok voksai döntöttek, ami a 36 éves zseninek kedvezett. Történt…

Részletek

A Wolves csatára érkezhet hamarosan az Eintracht Frankfurtba – sajtóhír

Angol sajtóhírek szerint a a Wolverhampton Wanderers súlyos sérülésből visszatért csatára a Bundesligában kaphat újra lehetőséget a játékra. (Photo by Jack Thomas – WWFC/Wolves via Getty Images) A The Athletic információi szerint a Wolves támadója, Sasa Kalajdzic készen áll arra, hogy a szezon hátralévő részére kölcsönbe kerüljön a Bundesligában szereplő Eintracht Frankfurthoz. A klubok közel állnak…

Részletek

Átigazolási körkép – A nap legfontosabb hírei – December 28.

Üdvözöljük minden kedves Olvasónkat! A Fociclub.hu csapata a téli átigazolási időszakban is minden este elhozza a legfrissebb és legfontosabb hivatalos bejelentéseket, transzferhíreket és pletykákat, így mindig első kézből értesülhetsz a játékoskeringről és klubváltásokról. Tarts velünk minden este Átigazolási körképünkkel, ahol összegyűjtjük neked a nap transzferhíreit, de cikkünk 19:00 és 20:30 között is folyamatosan frissül kollégáink…

Részletek

Rangers: a Premier League-ből érkezik az új támadó! – sajtóhír

Egybehangzó lapértesülések szerint a tavaszt a Glasgow Rangers együttesénél tölti majd kölcsönben az angol Premier League-ben szereplő Wolverhampton támadója, Fabio Silva Fábio Silva to Rangers, here we go! Deal in place between Scottish club and Wolves — agreement reached on loan until June. Portuguese striker will sign the contract soon. Clement and Koppen, crucial to…

Részletek

Elmarad az idei év utolsó edzői webkonferenciája

Elmarad a december 14-21. közötti időpontra kiírt Országos Edzői Webkonferencia (ismétlés). Alberto Silva előadásának online ismétlése elmarad. A következő félévben bőven lesz lehetősége az edzőknek, oktatóknak, hogy további kreditpontokat szerezzenek, hiszen 2024. júliusáig három online lehetőséget is biztosítunk az edzőknek/oktatóknak a továbbképzésre. A tervezett program szerint három webkonferencia lesz az edzőknek, konferenciánként 10 kreditpontért. Tavasszal…

Részletek

Élet+Stílus: Németország mellett Skóciával és Svájccal kerül egy csoportba a magyar fociválogatott az Eb-n – percről percre

18 42 Németország lett az A 1-es.Buffon húzta ki Spanyolországot, ami a B1-es helyre került.Anglia a C4-es.Franciaország a D4-es. Belgium E1-es.Portugália az F3-as. 18 41 Ő Albärt névre hallgat. Jonas Kaufmann operaénekes énekli többek között Vangelis 1492 című művét a sorsolás nyitányaként. A Német Ifjúsági Zenekar és a Német Gyerekkórus kíséri. Háttérban focis videóbejátszások képei…

Részletek

PL: a télen kész elengedni középpályását a Manchester City! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City együttese kész elengedni létszámfeletti középpályását, Kalvin Phillipset a téli átigazolási időszakban. (Photo by Alex Caparros – UEFA/UEFA via Getty Images) Az angol sajtó legfrissebb értesülései alapján a tél folyamán távozni fog a Manchester City csapatától Kalvin Phillips. A középpályás tavaly nyáron 49 millió…

Részletek