Távozott a ZTE két légiósa – HIVATALOS

A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) hullámzóan szereplő MK-címvédő Zalaegerszeg két létszámfeletti légiósától elköszönt… A Zalaegerszeg hivatalos honlapján számolt be róla, hogy szerződést bontott két mellőzött légiósával, így Todor Todoroski és Daniel Milovanovikj az őszi idény végeztével távozott az együttestől. A 24 éves észak-macedón Todoroski szeptember végén érkezett az azeri Sumqayit együttesétől, összesen öt NB…

Részletek

Meg kellett műteni a Ferencváros alapemberét

Egy finn specialista megműtötte a Ferencváros súlyos sérüléssel bajlódó támadóját… A Ferencváros mali csatára, Adama Traoré szeptemberben egy válogatott-mérkőzésen sérült meg, majd novemberi visszatérését követően a Csukaricski elleni Ekl-találkozón ismét kidőlt a sorból, melyet követően nem kerülte el a műtétet. A közösségi oldalakon közzétett fotók tanulsága szerint Traorét Lasse Lempainen finn ortopédspecialista operálta meg Turkuban….

Részletek

Az NB III-ba szerződött a jelentős élvonalbeli rutinnal rendelkező magyar támadó – HIVATALOS

Az NB III-ban szereplő Bicske a maga mértékével egy igazi nagy fogást jelentett be…   A Bicskei TC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a klub évzáró sajtóeseményén bejelentették, hogy a csapat nuár végén egy hétig az erdélyi testvérváros Tusnádfürdőn edzőtáborozik és felkészülési mérkőzést fog vívni a másodosztályú FK Csíkszeredával, valamint az első osztályú Sepsi…

Részletek

Sport: A FIFA kizárta a Honvédot az átigazolásokból

A döntés értelmében a Budapest Honvéd nem regisztrálhat érkező futballistát, de távozója, értékesített játékosa lehet. Amennyiben a magyarországi átigazolási időszak január 18-i kezdetéig rendeződik az ügy, úgy minden jogi akadály nélkül igazolhat majd új futballistát a kispesti klub. A klub vitatja a döntést. A Budapest Honvéd közölte: a klub a döntést nem tartja jogosnak, ezért…

Részletek

PL: olasz sztárcsapat is érdeklődik a Manchester City mellőzött középpályása iránt! – sajtóhír

Ekrem Konur információi alapján az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City meghatározta Kalvin Phillips árát… (Photo by Richard Sellers/Sportsphoto/Allstar via Getty Images) Ekrem Konur értesülései szerint a Manchester City több mint 35 millió eurót szeretne Kalvin Phillips játékjogáért. Az angol válogatott középpályás iránt állítólag a Newcastle United mellett a Juventus is komoly érdeklődést…

Részletek

Öt év után távozik az MLS-ből az argentin támadó – HIVATALOS

Az MLS-ben szereplő New England Revolution megerősítette, hogy az évad végeztével távozik a csapat meghatározó játékosa… (Photo by Andrew Katsampes/ISI Photos/Getty Images) A New England Revolution arról számolt be, hogy a 2023-as naptári esztendő végén Gustavo Bou szerződése lejártával elhagyja a csapatot. A 33 esztendős befejező csatár 2019 nyarán igazolt eddigi kenyéradójához a mexikói Tijuana…

Részletek

Élet+Stílus: Ez az igazi karrierváltás: korcsolyával a lábán tért vissza a brit élvonalba Petr Cech

[embedded content] A cseh kapus labdarúgóként Bajnokok Ligáját is nyert. A cseh közönségkedvenc EIHL-debütálása végül most hétvégére esett: a Glasgow Clan felett aratott győzelem utolsó öt percére cserélték be 5-1-es vezetésnél, a hátralévő időt Cech kapott gól nélkül hozta le. Jégre lépése előtt a belfasti csarnok közönsége azt skandálta: „We Want Cech!”, vagyis „Cech-t akarjuk!”…

Részletek

Sport: Meghalt az angol válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Terry Venables

Életének 80. évében meghalt az angol labdarúgó válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Terry Venables – számolt be róla a Sky Sports. Az ő irányításával vett részt 1996-ban a hazai rendezésű Európa-bajnokságon a brit válogatott, ahol végül bronzérmet szereztek. Terry Venables hosszan tartó betegség után halt meg szombaton, egykori csapata, a Tottenham egyperces tapssal emlékezik rá a vasárnapi…

Részletek

Csapata eladná, a magyar válogatott kapus küzdene a helyért – sajtóhír

Megbízható német sajtóértesülések szerint továbbra is bizonytalan a sorsa az RB Leipzig magyar válogatott kapusának… (Photo by Ulrik Pedersen/DeFodi Images via Getty Images) A Sky Sport újságírója, Florian Plettenberg arról számolt be, hogy az RB Leipzig el akarja engedni korábbi első számú kapusát, Gulácsi Pétert, mivel a jövőben Janis Blaswich és Maarten Vandevoordt élvezné a…

Részletek