Ingyen távozott a Ferencváros támadója

Ahogyan arról beszámoltunk, a Ferencváros támadója a svéd Djurgarden színeiben folytatja pályafutását… (Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images) A Djurgarden sportigazgatója, Bosse Andersson azt is megerősítette, hogy a Ferencváros támadója, Tokmac Nguen átigazolási díj nélkül szerződött a csapathoz: “Tokmac Nguen lezárta a ferencvárosi szerződését, így átigazolási díj nélkül érkezett.” Az igazgató elárulta, hogy az új szerzeményre…

Részletek

Távozott a Ferencváros ötszörös bajnok csatára – HIVATALOS

A sikeres tárgyalásokat követően svéd csapata bejelentette a Ferencváros létszámfeletti támadója megszerzését… (Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images) A svéd bajnokságban (Allsvenskan) szereplő Djurgarden bejelentette, hogy a 2025-ös naptári esztendő végéig szóló szerződést kötött a Ferencváros támadóját, Tokmac Nguennel. A 30 esztendős norvég támadó 2019 februárjában szerződött a Fradihoz, az első éveiben a csapat egyértelmű húzóembere…

Részletek

A Ferencváros gőzerővel tárgyal az egykori húzóember eladásáról – sajtóhír

A svéd sajtó beszámolói szerint a Ferencváros létszámfeletti támadója Svédországban készül folytatni pályafutását… A Tutto Svenskan értesülései szerint a svéd Djurgarden tárgyalásokat folytat a Ferencváros vezetőségével a zöld-fehéreknél létszámfeletti Tokmac Nguen leigazolásáról, akit a svéd átigazolási piac március 27-i zárásáig még be akarnak jelenteni. A 30 esztendős norvég támadó 2019 februárjában szerződött a Fradihoz, az…

Részletek

Sport: Három játékosától is megválik a Ferencváros

A Ferencváros a Konferencia-ligában a görög Olimpiakosz csap össze februárban a nyolcaddöntőbe jutásért. Erről itt olvashat bővebben: „Elemezni kell, hogy ezt a három helyet hogyan tudjuk felhasználni, ez befolyásolja a tevékenységünket, de van még a fejünkben terv, amelyet remélhetőleg véghez is tudunk vinni” – mondta Hajnal, aki szerint a feröeri Klaksvík elleni kiesést leszámítva a csapat…

Részletek

Ferencváros: a sportigazgató megerősítette három légiós távozását

A magyar bajnoki címvédő Ferencváros sportigazgatója fontos bejelentést tett a csapat három játékosának jövőjével kapcsolatban… A Ferencváros sportigazgatója, Hajnal Tamás a klub hivatalos honlapjának adott interjújában értékelte a téli átigazolási időszak eddigi történéseit: “Jól haladunk, viszonylag korán sikerült két fontos átigazolást véghez vinnünk Habib Meiga és Kenan Kodro megszerzésével. Fontos, hogy az újak minél hamarabb…

Részletek