Ennyiért válthat klubot a magyar válogatott középpályása – sajtóhír

A szigetországi sajtóban továbbra is állandó témát biztosít a magyar válogatott középpályásának küszöbön álló klubváltása… A The Yorkshire Post információi szerint minden esély megvan arra, hogy az angol harmadosztályú Barnsley magyar válogatott középpályása, Callum Styles klubot válthat a januári átigazolási időszakban. A lap úgy tudja, hogy a játékos szerződésében 2 millió fontos kivásárlási ár szerepel….

Részletek

Élet+Stílus: Sorozat készül Puskás Öcsiről

Puskás cím alatt egy, 2023. december 11-i döntés értelmében 90 millió forintos forgatókönyv-fejlesztési állami támogatást nyert a Nemzeti Filmintézet (NFI) Televíziós Döntőbizottságától az Inani Production Kft. A hivatalos közzétételi tábla szerint – amelyet a Forbes vett észre – Herman mellett Kovács Dánielt tüntetik fel rendezőként, aki korábban olyan RTL-es műsorokon dolgozott, mint A Király, az…

Részletek

PL: ismét kölcsönadta portugál középpályását a Liverpool! – Hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy a szezon második felére kölcsönadta Fábio Carvalhót a másodosztályú Hull City csapatának. (Photo by Maja Hitij/Bundesliga/Bundesliga Collection via Getty Images) Igaznak bizonyultak a korábbi beszámolók, melyek szerint a szezon második felére a Liverpool együttese ismét kölcsön fogja adni Fábio Carvalhót. A portugál játékos…

Részletek

NB II: fiatal középpályás érkezését jelentette be a Vasas! – hivatalos

A magyar másodosztályban (Merkantil Bank Liga) szereplő Vasas hivatalos közleményében számolt be róla, hogy szerződtette Doktorics Áront… A Vasas színeiben folytatja karrierjét Doktorics Áron, aki a szezon őszi felét a szintén NB II-es Haladásban töltötte. A fiatal középpályás a szombathelyi pénzügyi gondjai miatt felbontatta a szerződését. Doktorics játékjogát állítólag a listavezető Nyíregyháza is szerette volna…

Részletek

Sport: Lehet-e még Milák Kristófnak esélye Párizsban?

A napokban a vizes edzéseket is valószínűleg elkezdi – nyilatkozta csütörtökön klubjának vezetője, Gergely István az olimpiai bajnok úszóról, Milák Kristófról, aki hosszú idő után szilveszterkor jelent meg újra a nyilvánosság előtt. A Budapest Honvéd ügyvezető elnöke hozzátette, hogy az úszó egyelőre szárazföldi edzéseket végez és gyógytornázik, de hogy ott lesz-e a nyári, párizsi olimpián,…

Részletek

Visszatért a kölcsönből a Ferencváros légiósa – sajtóhír

Az év végén lejárt az aktuális kölcsönszerződése, így visszatérhet a Ferencvároshoz a rutinos középpályás… A Transfermarkt adatai szerint 2023. december 31-én lejárt Stjepan Loncar kölcsönszerződése a kazah Asztanánál, így visszatérhet a Ferencvároshoz. A 27 éves bosnyák középpályás 2021 nyarán szerződött a zöld-fehérekhez, amelynél egy évet töltött, ezalatt 35 tétmérkőzésen szerepelt. Ezt követően Loncar előbb a belga…

Részletek

Sport: A sportállamtitkár Milák Kristófról posztolt

„Üdv, 2024! Jövünk!” – írta ki a Facebookra Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Az üzenethez egy képet csatolt, amin Milák Kristóf úszóval mosolyog. „Senki nem tudja felvenni vele a kapcsolatot, képtelenség vele kommunikálni” – ezt mondta Milák Kristófról az úszóválogatott szövetségi kapitánya a Sport1 műsorában december közepén. Sós Csaba szerint a szövetség még azt sem…

Részletek

Sport: A mezek körüli nézeteltérés miatt halasztották el a Szaúd-Arábiába szervezett török szuperkupadöntőt

A török média szerint a szaúdi rendezők nem járultak hozzá a klubok erre vonatkozó kéréséhez, bár az nem derült ki, hogy miért. A két csapat ezután döntött úgy, hogy nem lép pályára. A szaúdiak nem járultak hozzá, hogy a köztársaság megalapítójának az arcképe is a török játékosok mezén szerepeljen. A két érdekelt klub, a Galatasaray…

Részletek

Átigazolási körkép – A nap legfontosabb hírei – December 26.

Üdvözöljük minden kedves Olvasónkat! A Fociclub.hu csapata a téli átigazolási időszakban is minden este elhozza a legfrissebb és legfontosabb hivatalos bejelentéseket, transzferhíreket és pletykákat, így mindig első kézből értesülhetsz a játékoskeringről és klubváltásokról. Tarts velünk minden este Átigazolási körképünkkel, ahol összegyűjtjük neked a nap transzferhíreit, de cikkünk 19:00 és 20:30 között is folyamatosan frissül kollégáink…

Részletek