Inter Miami: “Csak élvezni szeretnénk az utolsó fejezetet!”

A lassan a világ körüli felkészülési turnéjának vége felé tartó (a hétvégén Hong Kongban lépett, szerdán pedig már Japánban lép pályára a csapat – a szerk.) Inter Miami sztárja, Luis Suárez, miután csapata vasárnapi, a hongkongi ‘All Stars’ elleni találkozóját kihagyta, bőven volt ideje válaszolnia az újságírók kérdéseire (…) (Photo by Marcos Brindicci/Getty Images) (…)…

Részletek

Sport: Az utóbbi évek egyik legnagyobb bundabotrányába keveredhetett a Barcelona legendája

A Victoria United a rossz szezonkezdet ellenére végül feljutott az élvonalba, miután az utolsó 17 mérkőzéséből 11-et megnyert. Az eset után Njalla Quan Junior és Eto’o kapcsolata megromlott, olyannyira, hogy a kameruni szövetség elnöke állítólag fizetett azért, hogy a korábbi alelnökhöz eljuttassanak egy fenyegető üzenetet. Bármi is legyen a vége, Eto’o és a kameruni labdarúgás…

Részletek

Élet+Stílus: Rég robbant akkora bomba a Forma–1-ben, mint amit Hamilton és a Ferrari dobott le

Bár Hamilton a Mercedes mostani ínséges éveiben – és különösen tavaly – többször is nyilvánosan hangot adott az elégedetlenségének, mindig hangsúlyozta, hogy mennyire otthonának tekinti a csapatot, amelyet lényegében felépített saját magának – és amellyel a hét világbajnoki címéből hatot megnyert. A Ferrari a múltban többször is megkörnyékezte Hamiltont, aki azonban eddig mindig azzal utasította…

Részletek

Sport: Az ember, aki feltámasztotta a Liverpoolt

Újságírónak vagy pszichológusnak is kiváló lenne Az élet pedig hétről-hétre, fordulóról-fordulóra bizonyítja, hogy jól döntött Szoboszlai. Jürgen Klopp tökéletesen tisztában van vele, hogyan kell bánnia a játékosaival, mit kell tennie és mondania ahhoz, hogy a legjobbat hozza ki belőlük. Ha éppen Szoboszlainak nincs jó napja, és Klopp úgy dönt, hogy lecseréli, a pályáról lejőve egyből…

Részletek

Sport: Megnyerte utolsó meccsét, ötödik az Eb-n a magyar férfi kéziválogatott

Bartucz László tíz védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Gasper Marguc, a Veszprém jobbszélsője egy, Borut Mackovsek, a Szeged balátlövője három, Dean Bombac, a Szeged irányítója egy gólt szerzett, Klemen Ferlin pedig 11 védéssel zárt. A második félidő elején percekig állt a játék, mert a zsűriasztalnál újra kellett indítani az időmérő rendszert. A meccs…

Részletek

Sport: Kézi-Eb: megvertük a horvátokat, teljesült a csapat célkitűzése

Az Európa-bajnokság győztese – illetve a kvótával még nem rendelkező legjobb csapat – kijut a nyári, párizsi olimpiára. A következő két legjobb együttes, amely még nem kvalifikált az ötkarikás játékokra vagy selejtezőtornára, részt vehet a márciusi selejtezőn, melyen a magyar csapat már korábban biztosította a helyét. Szita eddig támadásban és védekezésben, balátlövő és balszélső poszton,…

Részletek

Sport: Vereséggel kezdte az Eb-középdöntőt a kéziválogatott

Kedden 22 óra után ért véget a magyarok előző, Izland elleni mérkőzése, majd szerdán vonattal utaztak Münchenből Kölnbe. Szerda este átmozgató edzésük volt – de nem a meccseknek otthont adó Lanxess Arenában –, a fáradtság azonban nem látszott rajtuk az osztrákok elleni találkozó elején, hiszen 3-0-s sorozattal kezdtek. Osztrákok a kapusuk lecserélésével létszámfölényben támadtak, ezt üres…

Részletek

PL: a Wolverhampton kölcsönvenné a PSG mellőzött támadóját! – sajtóhír

A L’Equipe információi alapján az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Wolverhampton szeretné kölcsönvenni a Paris Saint-Germain fiatal támadóját, Hugo Ekitikét… (Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images) A L’Equipe beszámolói szerint a Wolverhampton szívesen kölcsönvenné a PSG-től Hugo Ekitikét. A 21 esztendős francia támadó Luis Enrique érkezésével gyakorlatilag teljesen kiszorult a párizsi alakulatból. Ekitiké…

Részletek

Sport: Öt góllal verte a magyar vízilabda-válogatott az olaszokat, csoportelsőként jutottak tovább a fiúk az Európa-bajnokságon

Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese a pénteki negyeddöntőben vélhetően a szerbekkel találkozik majd. A világbajnok és így olimpiai kvótás magyar együttes javarészt fiatal tehetségekkel szerepel az Eb-n, ezért ilyen arányú sikere különösen nagy meglepetés volt az eddig százszázalékos és olimpiai indulásért küzdő rivális ellen. A magyaroknak legalább öttel kellett győzniük a csoportelsőséghez, minden más eredmény…

Részletek