La Liga: Bilbaóban is pontokat vesztett a Barcelona

Joao Cancelo állt legközelebb a góllövéshez az első játékrészben, távoli emelését azonban hárította közösen Unai Simón és Yeray Álvarez, majd Álex Berenguer szerelte „véleményesen” a 16-oson belül Lamine Yamalt, de nem járt 11-es a belépőért. A másik kapu előtt nagyon hasznosan és éretten dolgozott a 17 esztendős Pau Cubarsí, egy-egy becsúszása a legnagyobbakat idézte. Aztán…

Részletek

Bundesliga: Freiburgban is pontokat vesztett a Bayern

MH/MTI 2024. március 2. szombat. 7:55Frissítve: 2024. március 2. 7:57 A bajorok viszont nem tudtak felszabadítani, így néhány másodperccel később Christian Günter lőtt gólt 18 méterről.A Bajnokok Ligájában nyolcaddöntős bajor sztárcsapat, amelynek másodedzője Lőw Zsolt, fordított a 75. percre, mégse távozott három ponttal Freiburgból, mert a hazaiak a hajrában egyenlítettek. A Freiburg másik magyar játékosa,…

Részletek

NB I: az Újpest edzője a szurkolóknak megígérte a lemondását – sajtóhír

Az Újpest 3-0-s vereséget szenvedett az MTK Budapest ellen a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) első tavaszi mérkőzésén…   Az NB1.hu tudósításából kiderült, hogy a meccs közben távozó Újpest-szurkolók a lefújást követően a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadion székháza előtt fogadták a csapatot, ahol felváltva követelték Roderick Duchatelet klubtulajdonos és Nebojsa Vignjevics vezetőedző lemondását. A…

Részletek

Sport: Arina Szabalenka megvédte címét az Australian Openen

A második Grand Slam-trófeáját megszerző Szabalenka pályafutása 14. serlege, a Daphne Akhurst Trófea mellé 3,15 millió ausztrál dollárt (740 millió forint) kap. Csenget az vigasztalhatja, hogy hétfőtől karriercsúccsal a hetedik helyen jegyzik majd a WTA-rangsorban. Szabalenka idén csak egy mérkőzést veszített el, az ausztrál nyílt teniszbajnokság felhozó tornájának számító brisbane-i verseny döntőjében kapott ki Jelena…

Részletek

Újabb posztot tölthet be Rebrov az ukránoknál – sajtóhír

Helyi sajtóbeszámolók szerint az ukrán válogatott szövetségi kapitánya kettős szerepet tölthet be hazája szövetségénél… (Photo by Emmanuele Ciancaglini/Ciancaphoto Studio/Getty Images) Ukrán lapértesülések szerint az ukrán labdarúgó-szövetség azt fontolgatja, hogy a szövetségi kapitányként tevékenykedő Szerhij Rebrov posztja betöltésével párhuzamosan a szövetség alelnöki feladatait is elláthatja a jövőben. A korábban a Ferencvárost is irányító egykori kiváló csatárt…

Részletek

Női kézilabda BL: Fontos meccset vesztett vendéglátóként a Ferencváros

MH/MTI 2024. január 20. szombat. 21:06Frissítve: 2024. január 20. 21:20 Szeptemberben Ljubljanában 32–26-os vereséget szenvedett a Ferencváros. Kiemelt jelenőségű volt az összecsapás a továbbjutásért zajló versenyfutásban, miután a mostani pályaválasztót egy pont választotta el a szlovén gárdától a találkozót megelőzően. Fontos hiányzóval várta ugyanakkor a meccset a budapesti alakulat, miután vezére, a jelenlegi BL-kiírásban a…

Részletek

Sport: Marozsán Fábián a legjobb 32 között búcsúzott az Australian Openen

Marozsán harmadszor játszott Grand Slam-főtáblán, és a harmadik fordulóig jutott, míg Fritz a 30. GS-versenyén indult, és 2022 után másodszor került a legjobb 16 közé az Australian Openen. Marozsán szombaton párosban folytatja, Fucsovics Mártonnal. A magyar teniszező nem bírt a 12. kiemelttel, de párosban még versenyben van. Innentől egyre nőtt a különbség kettejük között. Fritz…

Részletek

Serie A: edzőt váltott az egyik kiesőjelölt – HIVATALOS

Az olasz bajnokságban (Serie A) az idény derekánál túl csak a kieső zónában szerénykedő Empoli rutinos vezetőedzője leváltása mellett döntött… (Photo by Alessandro Sabattini/Getty Images) Az Empoli a hétfői napon tudatta, hogy felmentette a munkavégzés alól vezetőedzőjét, Aurelio Andreazzolit, akinek a helyére Davide Nicolát nevezte ki az idény végéig. A bajnokságból eddig eltelt 20 forduló…

Részletek

Sport: A foci-Eb már megvan, de elég ez ahhoz, hogy a szurkolók megint megállítsák a nagykörúti villamost?

Szoboszlai Dominik és a szurkolók Simán továbbjutnak-e a csoportból Szoboszlaiék, vagy szükség lesz a számolgatásra? És ki jöhet szembe a tizenhat között, ha az első meccseit sikerrel veszi a csapat? Végignézünk az ellenfeleken és Marco Rossi együttesén. Marco Rossi, a magyar, Murat Yakin, a svájci és Julian Nagelsmann, a német válogatott szövetségi kapitánya (b-j) a…

Részletek