A vesztes kupadöntő után lemondott a Boca Juniors edzője – HIVATALOS

A Fluminense hosszabbítás után 2-1-re megnyerte a Boca Juniors ellen a Libertadores-kupa döntőjét a Maracanában…

(Photo by Matias Baglietto/NurPhoto via Getty Images)

A vasárnap esti órákban a Boca Juniors megerősítette, hogy a csapat vezetőedzője, Jorge Almirón lemondott posztjáról és nem folytatja tovább a klubnál a munkáját.

Az 52 éves tréner áprilisban vette át a Boca irányítását Hugo Ibarra távozása után, azonban a csapat mindkét idei bajnoki kiírásban gyengén szerepelt vele. Almirón kezei alatt ugyanakkor a Boca hősies menetelést mutatott be a Libertadores-kupában, három párharcot tizenegyesekkel nyert meg, ám a szombati döntőben viszont hosszabbításban alul maradt a Fluminensével szemben. Korábban is sokan úgy tartották, hogy Almirón csak a sikeres nemzetközi menetelésnek köszönhette, hogy megtarthatta az állását, így várható volt, hogy a kupadöntő után távozni fog.

A tréner az eddigi legnagyobb sikerét a Lanús edzőjeként érte el, amikor 2016-ban bajnoki címet szerzett a csapattal. Azon kívül olyan argentin csapatokat irányított az elmúlt években, mint a Godoy Cruz, az Independiente vagy a San Lorenzo, de volt egy második, kevesebb sikert tartogató szerepvállalása is a Lanúsnál 2021 decembere és 2022 júliuasa között. Almirón Mexikóban és Kolumbiában is edzősködött, valamint több ízben volt a spanyol Elche trénere, melyet öt meccs erejéig tavaly ősszel is irányított.

A Boca Juniors a Copa de la Liga Profesional küzdelmei során három fordulóval az alapszakasz vége előtt a 11. helyen áll a 14 csapatos csoportjában.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub