Az NB I-es klub közleményt adott ki a külföldi játékosai szerződéséről

A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) kieső helyen álló Kisvárda tisztázott néhány kérdést a jövőt illetően…

A Kisvárda hivatalos honlapján jelent meg egy közlemény, melyben az egyesület leszögezte, hogy a csapat esetleges kieséses esetén is számít a klubbal élő szerződésben álló játékosaira.

A klub sportigazgatója, Révész Attila már korábban elmondta, hogy mi a sportszakmai koncepció abban a nem várt esetben, amennyiben csapatunk kiesik a bajnoki első osztályból. A Kisvárda megkérte dr. Dányi Szilárd ügyvédet, hogy vizsgálja meg a játékosok szerződéseit, majd egyértelmű bejelentést tett.

“Minden játékosunknak, így a külföldi állampolgárságú labdarúgóknak is határozott idejű munkaszerződése van a Kisvárda FC-vel. Ezen szerződések érvényességét az, hogy a csapatunk melyik bajnokságban indul, önmagában nem befolyásolja, mivel a másodosztályú labdarúgóbajnokság is hivatásos bajnokság. A külföldi játékosok tekintetében a szerződés megszüntetésének szabályai egyformán kerültek meghatározásra, mely szabályok között nincs egyetlen olyan rendelkezés sem, mely alapján akár a klub, akár a labdarúgó ezen szerződést azzal az indokkal, hogy a klub elsőszámú csapata kiesik az első osztályból egyoldalúan, a másik fél hozzájárulása nélkül, kizárólag ezen indokra alapítottan jogszerűen felmondhatná, tehát ilyen esetben a szerződés jogszerű megszüntetésére csak és kizárólag közös, tehát mindkét fél (azaz a felek) kezdeményezése alapján, és mindkét fél (azaz a felek) megállapodása alapján van jogszerű lehetőség” – olvasható a közleményben.

Az elmúlt napokban arról jelentek meg híresztelések, hogy az északmacedón Mario Ilievszki csapatot váltana a Kisvárda kiesése esetén.

fociclub

A Az NB I-es klub közleményt adott ki a külföldi játékosai szerződéséről bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.