Crespo továbbra is a Közel-Keleten dolgozhat – sajtóhír

A katari csapatától való távozását követően az egykori kiváló argentin támadó az Egyesült Arab Emirátusokban vállalhat edzői munkát…

(Photo by Matthew Ashton – AMA/Getty Images)

César Luis Merlo értesülései szerint a katari Al-Duhailtól távozó Hernán Crespo mindenben megállapodott az Egyesült Arab Emirátusokbeli Al-Ain csapatával, és hamarosan aláírhatja a szerződését új csapatával.

Az aktív pályafutása során többek közt a Parma, a Lazio, az Inter, a Milan és a Chelsea csapatait is megjárt egykori klasszis csatár a 2018-2019-es idény egyik szakaszában az argentin bajnoki mezőny második feléhez tartozó Banfield gárdáját trenírozta hazája bajnokságában. Ezt követően a Defensa y Justicia együttesét gyakorlatilag hajszálpontosan egy éven át irányította, hiszen 2020 január végén nevezték ki őt a csapat élére, s megnyerték a Copa Sudamericana 2020-as kiírását.

Crespo ezt követően 2021-ben nyolc hónapon át irányította a brazil Sao Paulo együttesét, ahol első nekifutásra veretlenül megnyerték a regionális bajnokságot, viszont az országos bajnokságban csak botladozott vele a csapat. 2022 márciusától dolgozott Katarban, ahol bajnoki címet és kupát is nyert a csapatával.

Az Al-Aint május vége óta a korábban az Ajaxot is gardírozó Alfred Schreuder irányította, azonban a hazai bajnokságban hét forduló után csak a harmadik helyet foglalják el.

fociclub