Serie A: a Juventus venné kölcsön a Manchester City mellőzött középpályását! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus együttese a téli átigazolási időszakban szeretné kölcsönvenni a Manchester City kegyvesztett középpályását, Kalvin Phillipset.

(Photo by Srdjan Stevanovic/Getty Images)

A sajtó legfrissebb értesülései szerint a tél folyamán távozni fog a Manchester City csapatától Kalvin Phillips. A középpályás tavaly nyáron 49 millió euró ellenében távozott a Leeds Unitedtől és tette át a székhelyét Manchesterbe. A 27 éves játékos első szezonja nem sikerült túl jól Manchesterben, mivel sérülések is hátráltatták, illetve Pep Guardiola sem adott sok lehetőséget számára a bizonyításra. Phillips kapcsán már a nyáron számos pletyka napvilágot látott a távozását illetően, de ő akkor még maradni akart Manchesterben, hogy megküzdjön a helyéért. A középpályás helyzete viszont azóta sem változott, és Guardiola annak ellenére sem szavaz bizalmat neki, hogy ebben a csapatrészben történt a legnagyobb változás a keretet tekintve az előző szezonhoz képest. Így a hírek szerint maga Phillips is távozni szeretne, hogy máshol több játéklehetőséghez jutva biztosítsa a helyét Gareth Southgate Eb-keretében. A beszámolók alapján a Juventus gárdája le is csapna Phillipsre, főleg miután a szezon folyamán Paul Pogbát és Nicolo Fagiolit is elvesztette különböző okok miatt. A források alapján a Juventus szeretné a szezon második felére kölcsönvenni a középpályást, opciós vásárlási joggal, a City viszont úgy engedné el Phillipset, ha a Juventus a kölcsön lejártával köteles lenne megvásárolni őt a szerződésben foglalt összeg ellenében. Így az még nyilvánvaló, hogy a felek nem egyeztek meg minden feltételben, de a beszámolók szerint erre a következő hetekben könnyedén sor kerülhet.

Kalvin Phillips a Manchester City színeiben eddig 30 mérkőzésen kapott lehetőséget, és összesen 898 percet tölthetett a pályán. Szerződése 2028 nyaráig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 28 millió euróra teszi a transfermarkt.

fociclub

A Serie A: a Juventus venné kölcsön a Manchester City mellőzött középpályását! – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.