PL: kölcsönvette a Manchester City középpályását a West Ham United! – Hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő West Ham United gárdája hivatalos oldalán bejelentette, hogy kölcsönvették a Manchester City középpályását, Kalvin Phillipset. (Photo by West Ham United FC/Getty Images) Igaznak bizonyult korábbi beszámolónk, mely szerint a West Ham United együttese fogja kölcsönvenni Kalvin Phillipset a Manchester Citytől. A londoni gárda ugyanis a mai nap folyamán hivatalos…

Részletek

Man. City: “Remélem megkapja azokat a játékperceket, amiket én nem tudtam megadni neki!”

Mint arról mi is beszámoltunk, Kalvin Phillips a West Ham United együtteséhez kerülhet kölcsönbe. Az angol válogatott középpályás körül felgyorsulni látszanak az események, olyannyira, hogy órákon belül bejelentheti a West Ham Phillips érkezését, pláne azok után, hogy Pep Guardiola is megerősítette már a játékos távozását. Pep Guardiola confirms Kalvin Phillips has travelled to London yesterday…

Részletek

PL: a West Ham United veszi kölcsön a Manchester City mellőzött játékosát! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő West Ham United együttese mindenben megegyezett a Manchester City gárdájával Kalvin Phillips kölcsönvételével kapcsolatban. (Photo by Filip Filipovic/Getty Images) Régóta köztudott, hogy a Manchester City gárdája kész megválni mellőzött középpályásától, Kalvin Phillipstől. A középpályás tavaly nyáron 49 millió euró ellenében távozott a Leeds Unitedtől és…

Részletek

Sport: „Csalás, botrány” – nagy felháborodást keltett, hogy Lionel Messi lett az év játékosa a FIFA-nál

Lionel Messi, az Inter Miami és az argentin labdarúgó-válogatott támadója nyerte az év játékosa címet a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél (FIFA). A világbajnok argentin a Manchester City csatárát, Erling Haalandot és a Paris Saint-Germain támadóját, Kylian Mbappét előzte meg. Messi és Haaland ugyanannyi pontot gyűjtött, így a csapatkapitányok voksai döntöttek, ami a 36 éves zseninek kedvezett. Történt…

Részletek

PL: a Manchester City játékosával erősíthet az Aston Villa – sajtóhír

Az “oroszlánok” a Premier League regnáló bajnokától szerződtetnének középpályást, akinek korántsem jöttek be a számításai új csapatában, ami a játékperceket illeti, ugyanis trófeákból ötöt is sikerült szereznie. (Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images) A Football Insider értesülései szerint az Aston Villa a Manchester City nélkülözött játékosára, Kalvin Phillipsre vetett szemet. A 28 éves…

Részletek

Guardiola: Lezárult egy fejezet

MH/MTI 2023. december 23. szombat. 9:09 A dzsiddai mérkőzésen Julian Alvarez megszerezte a klub-vb-finálék történetének leggyorsabb gólját 40 másodperc elteltével, s az angolok sikere a folytatásban sem forgott veszélyben. A spanyol mester lett az első tréner, aki három különböző csapatot is a klub-vb csúcsára vezetett – a Barcelonával 2009-ben és 2011-ben, a Bayern Münchennel 2013-ban…

Részletek

Élet+Stílus: A Manchester City nyerte a klubvilágbajnokságot

(Nyitóképünkön a Manchester City játékosai negyedik góljukat ünneplik. Fotó: AFP / Giuseppe Cacace) Az angol gárda idei ötödik trófeáját gyűjtötte be. A Bajnokok Ligája-győztes Manchester City nyerte a Szaúd-Arábiában rendezett klubvilágbajnokságot, amelynek pénteki döntőjében simán, 4-0-ra legyőzte a Libertadores Kupában címvédő brazil Fluminense együttesét. Az angol sztárcsapat már negyven másodperc után vezetett: Nathan Ake távoli…

Részletek

Serie A: a Juventus venné kölcsön a Manchester City mellőzött középpályását! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus együttese a téli átigazolási időszakban szeretné kölcsönvenni a Manchester City kegyvesztett középpályását, Kalvin Phillipset. (Photo by Srdjan Stevanovic/Getty Images) A sajtó legfrissebb értesülései szerint a tél folyamán távozni fog a Manchester City csapatától Kalvin Phillips. A középpályás tavaly nyáron 49 millió euró ellenében távozott…

Részletek

Meg kellett műteni a Ferencváros alapemberét

Egy finn specialista megműtötte a Ferencváros súlyos sérüléssel bajlódó támadóját… A Ferencváros mali csatára, Adama Traoré szeptemberben egy válogatott-mérkőzésen sérült meg, majd novemberi visszatérését követően a Csukaricski elleni Ekl-találkozón ismét kidőlt a sorból, melyet követően nem kerülte el a műtétet. A közösségi oldalakon közzétett fotók tanulsága szerint Traorét Lasse Lempainen finn ortopédspecialista operálta meg Turkuban….

Részletek