Sport: Egy jó félidő kevés volt, elúszott a negyeddöntő a kézilabda-vébén

A hangulat és a közel telt ház nem fogta meg a magyar válogatottat, Böde-Bíró Blanka korán ziccert és hétméterest fogott, a kiegyenlített első tíz perc elteltével 5-3-ra vezetett a nemzeti csapat, a maroknyi magyar szurkolósereg biztatása pedig sokszor felülemelkedett a csarnokot sárgába borító tízezer svéd hangján. 6-3 után megtorpant kissé a támadójáték, a svédek szélről…

Részletek

Döntött sikeredzője sorsáról a Palmeiras – HIVATALOS

Miután a közelmúltban az esetleges távozásáról röppentek fel híresztelések, a brazil bajnok Palmeiras megerősítette portugál edzője pozícióját… (Photo by Gledston Tavares/Eurasia Sport Images/Getty Images) A Palmeiras hivatalos csatornáin keresztül erősítette meg, hogy a 2024-es naptári esztendő végéig biztosan Abel Ferreira lesz a csapat vezetőedzője. A 44 esztendős portugál tréner 2020 októberi kinevezése óta több mint…

Részletek

Ricsi: bronz, Ajna: bronz plusz csúcs!

Két szépen fénylő bronzérmet hozott az otopeni rövidpályás Eb negyedik napja: Márton Richárd 200 pillangón, Késely Ajna 1500 gyorson ért a falhoz harmadikként, ő ráadásul óriási új országos csúccsal. Bónuszként Flück Nóra utóbbi távon 5. lett, Komoróczy Lora 6. 50 háton, Holló Balázs pedig 8. 200 vegyesen, plusz lett három döntősünk szombatra. Márton Richárd négy…

Részletek

Teqball-vb – Bányik Csaba: Több éremért és aranyéremért utaztunk ki

MH/MTI 2023. december 8. péntek. 19:28 A Bányik, Katz Balázs duó világbajnok lett, Bányik pedig Ács Krisztinával vegyes párosban is dobogóra állhatott. A harmadik magyar medált, egy ezüstöt Péchy Petra és Vicsek Nóra gyűjtötte be a női párosok versenyében. „Ezzel megkoronáztuk az évünket. Balázzsal közösen több mint tíz nemzetközi versenyt nyertünk az évben, köztük egy…

Részletek

Élet+Stílus: Kovács István és Erdei Zsolt már nem haragszik egymásra

A Blikk szemléjéből kiderül, hogy a két bunyós barátsága a kilencvenes évek elején kezdődött: a néhány évvel idősebb Kovács felkarolta Erdeit, szinte mindig mindenhol együtt voltak és „minden hülyeséget is közösen csináltak”, olyan jól kijöttek egymással. Csötönyi Sándor 1996-tól 2017-ig volt a szövetség elnöke, őt követte a poszton Erdei. Az ökölvívásba 2013 és 2018 között…

Részletek

Élet+Stílus: Hosszú Katinka tagadja, hogy luxusszállodát és bébiszittert kér volna a dubaji edzőtáborához

Az úszó erre akkor azt mondta, hogy megdöbbentő a MÚSZ döntése, mert az előző négy év eredményeit kell nézni a támogatáshoz, ő pedig ugyan családot alapított, de folytatja az úszást. A párizsi lehetne a 6. olimpiája az úszónőnek, ahol 200 és 400 méteres vegyes úszásban akar indulni. Úgy készül, hogy márciustól júniusig lesz több lehetősége…

Részletek

Élet+Stílus: A BBC szerzője szerint Szoboszlai lehet az új Puskás

A brit közmédia cikke felidézi, hogy az utolsó Eb-csoportmeccsen két gólt is szerző Szoboszlai a Montenegró elleni győzelem után lehúzott egy pálinkát is, aztán megénekeltette a Puskás Aréna lelátóját. – állapítják meg. A magyar válogatott csapatkapitánya egyébként a Montenegró elleni győzelem után igyekezett hűteni a kedélyeket, mikor a riporterek arról érdeklődtek, hogy milyen érzés világszínvonalúnak…

Részletek

Portugál tréner lehet a világ legjobban kereső edzője – sajtóhír

Megbízható nemzetközi sajtóbeszámolók szerint a brazil Palmeiras portugál vezetőedzője Katarban folytatja pályafutását… (Photo by Ricardo Moreira/Getty Images) César Luis Merlo értesülései szerint a brazil Palmeiras csapatával az elmúlt években nagyszerű sikereket elérő Abel Ferreira januárban elhagyja csapatát, ugyanis megegyezett katari Al-Szadd együttesével való folytatásról. A kiszivárgott híresztelések szerint a portugál tréner két évre szóló megállapodást…

Részletek

PL: olasz sztárcsapat is érdeklődik a Manchester City mellőzött középpályása iránt! – sajtóhír

Ekrem Konur információi alapján az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City meghatározta Kalvin Phillips árát… (Photo by Richard Sellers/Sportsphoto/Allstar via Getty Images) Ekrem Konur értesülései szerint a Manchester City több mint 35 millió eurót szeretne Kalvin Phillips játékjogáért. Az angol válogatott középpályás iránt állítólag a Newcastle United mellett a Juventus is komoly érdeklődést…

Részletek

Rövidpályás Eb, 1. nap – nyerőszámok: 4-5-6

Az éremre szerdáig várni kell, de így sem telt eseménytelenül a rövidpályás úszó Eb nyitónapja Otopeniben. Jakabos Zsuzsanna 4. lett 400 vegyesen, majd a 4×50-es gyorsváltók is odatették magukat, a férfiak 5., a nők 6. helyen zártak, utóbbiak ismét megdöntötték az országos csúcsot. Jakabos Zsuzsanna 4. helyéhez túl sok lábjegyzet nem szükséges: 2005-ben volt először…

Részletek